História 1997
1997 / 2. szám - FIGYELŐ - PÉTER KATALIN: Így fogantak...
■gy fogantak... 16-17. század Előkelő gyermek fogantatásáról ezekből az időkből a legközvetlenebb adat Kemény Jánosnak, a későbbi erdélyi fejedelemnek az elbeszélése. Ő úgy tudta, hogy apja egy átmulatott nap utáni hajnalon „ébredvén az dologhoz” volt együtt a feleségével, és akkor nemzette őt. Az esetből nyilván azért lett családi történet, mert tanúi voltak. A Kemény házaspár ugyanis éppen háború elől menekülve több családdal együtt aludt egy szobában. Az esemény lényege, az, hogy valaki italozás után közeledjék a feleségéhez, nem lehetett szokatlan. Mások jelenléte viszont kiáltóan ellentmondott az általánosan elfogadott normáknak. Az előkelő kortársak a házaspárok együttlétét meghitt alkalomnak tekintették. Úgy, ahogyan Bethlen Miklós, egy másik nagyúr, aki egyébként emlékiratában az örömlányoknál szerzett szexuális élményeiről beszámolt, a házasélettel kapcsolatban meg is fogalmazta: „az hálóházamról írnom nem illik...” És hasonló érzés olvasható ki abból a levélből, amiben Telegdy Pál közeledő nászéjszakájukról írt a menyasszonyához. A lakodalom napjának nyilvánosságát állította szembe a nászéjszaka intimitásával: „az nap, az kin eleget kell nekünk ketten nappal szígyenkednünk, de az kit nappal szígyenkedüm, megládd, hogy az éjjel az sötéttel befedem” — írta. Boldog és boldogtalan házasélet Közvetett adatok a tényleges élményről itt-ott előkerülnek mind rosszat, mind jól sejtető értelemben, így Keglevich Ferenc és Erdődy Erzsébet 1642-ben hosszú és kellemetlen pert folytattak házasságuk felbontásáért, mert a férj szerint „babona és tétemény miatt”, a feleség szerint a férj impotenciája következtében nem tudtak egymással házaséletet Az 1996. évi karácsonyi könyvvásárra jelent meg a „Gyermekek a kora újkori Magyarországon" című kötet (az MTA Történettudományi Intézet Társadalom- és Mvelődéstörténeti Tanulmányok sorozatában). Az alábbiakban a kötet szerkesztője, Péter Katalin tanulmányából közlünk részleteket élni. Bizonyosan rémes élmények után vállalták a válóper nyilvánosságát. Jakusich Andrásné viszont 1608 februárjában, körülbelül három hónappal az esküvője után azt kérte apjától, Thurzó György nádortól, hozzanak országgyűlési törvényt arról, hogy „az új házasemberek két esztendeig sehová házuktól feleségek nélkül ne menjenek”. Nyilván kellemes élményei voltak az esküvő óta eltelt időben. Maga Thurzó György is azok közé tartozott, akik boldogok voltak a házasságukban. Egyszer, kilenc gyermek után, házasságuk tizenegyedik évében így tréfált a feleségével: „Az ágymelegítőnél te magad, édes szívem, kedvesb volnál, de az Úr Isten megadja azt is, hogy egymást jó egészségben látván, együtt is nyugodhatnánk nagy jó egészségben.” A levél írásánál majd csak egy évvel később született lányuk, Zsófia valószínűleg nem az akkor ígért hazatérés örömében fogant, mert Thurzó nem szokott hónapokat távol tölteni az otthonától, de a hosszú idő után bekövetkező együttléteknek bizonyosan sok gyermek köszönhette a világra jöttét. Eszterházy Miklós nagyon jellemző módon szólt hozzá az 1626-ban várt gyermekének előre látható születési dátumáról folytatott vitához: ,,... nem tudom, mint számláljátok a hónapokat, de az én ítéletem szerint még majd három hét van ide hátra, mivel én innét akkor harmincadik napján mentem büjtmás havának haza...” — írta novemberben Pozsonyból. És neki lett igaza, mert böjtmás hava, vagyis március 30. napjától, a le-Esküvői meghívó, 1682 14