História 1997

1997 / 2. szám - FIGYELŐ - PÉTER KATALIN: Így fogantak...

■gy fogantak... 16-17. század E­lőkelő gyermek fogantatásáról ezekből az időkből a legközvetle­nebb adat Kemény Jánosnak, a későbbi erdélyi fejedelemnek az elbe­szélése. Ő úgy tudta, hogy apja egy át­mulatott nap utáni hajnalon „ébredvén az dologhoz” volt együtt a feleségével, és akkor nemzette őt. Az esetből nyilván azért lett családi történet, mert tanúi vol­tak. A Kemény házaspár ugyanis éppen háború elől menekülve több családdal együtt aludt egy szobában. Az esemény lényege, az, hogy valaki italozás után közeledjék a feleségéhez, nem lehetett szokatlan. Mások jelenléte viszont kiáltóan ellentmondott az általá­nosan elfogadott normáknak. Az előkelő kortársak a házaspárok együttlétét meg­hitt alkalomnak tekintették. Úgy, aho­gyan Bethlen Miklós, egy másik nagyúr, aki egyébként emlékiratában az örömlá­nyoknál szerzett szexuális élményeiről beszámolt, a házasélettel kapcsolatban meg is fogalmazta: „az hálóházamról írnom nem illik...” És hasonló érzés ol­vasható ki abból a levélből, amiben Te­­legdy Pál közeledő nászéjszakájukról írt a menyasszonyához. A lakodalom nap­jának nyilvánosságát állította szembe a nászéjszaka intimitásával: „az nap, az kin eleget kell nekünk ketten nappal szí­­gyenkednünk, de az kit nappal szígyen­­kedüm, megládd, hogy az éjjel az sötét­tel befedem” — írta. Boldog és boldogtalan házasélet Közvetett adatok a tényleges élményről itt-ott előkerülnek mind rosszat, mind jól sejtető értelemben, így Keglevich Ferenc és Erdődy Erzsébet 1642-ben hosszú és kellemetlen pert folytattak há­zasságuk felbontásáért, mert a férj sze­rint „babona és tétemény miatt”, a fele­ség szerint a férj impotenciája következ­tében nem tudtak egymással házaséletet Az 1996. évi karácsonyi könyvvásárra jelent meg a „Gyermekek a kora újkori Magyarországon" című kötet (az MTA Történettu­dományi Intézet Társada­lom- és M­­velődéstörténe­­ti Tanulmányok sorozatá­ban). Az alábbiakban a kötet szerkesztője, Péter Katalin tanulmányából közlünk részleteket­ élni. Bizonyosan rémes élmények után vállalták a válóper nyilvánosságát. Jaku­­sich Andrásné viszont 1608 februárjá­ban, körülbelül három hónappal az eskü­vője után azt kérte apjától, Thurzó György nádortól, hozzanak országgyű­lési törvényt arról, hogy „az új házasem­berek két esztendeig sehová házuktól feleségek nélkül ne menjenek”. Nyilván kellemes élményei voltak az esküvő óta eltelt időben. Maga Thurzó György is azok közé tartozott, akik boldogok voltak a házas­ságukban. Egyszer, kilenc gyermek után, házasságuk tizenegyedik évében így tréfált a feleségével: „Az ágymele­gítőnél te magad, édes szívem, kedvesb volnál, de az Úr Isten megadja azt is, hogy egymást jó egészségben látván, együtt is nyugodhatnánk nagy jó egész­ségben.” A levél írásánál majd csak egy évvel később született lányuk, Zsófia valószínűleg nem az akkor ígért hazaté­rés örömében fogant, mert Thurzó nem szokott hónapokat távol tölteni az ottho­nától, de a hosszú idő után bekövetkező együttléteknek bizonyosan sok gyermek köszönhette a világra jöttét. Eszterházy Miklós nagyon jellemző módon szólt hozzá az 1626-ban várt gyermekének előre látható születési dátumáról folyta­tott vitához: ,,... nem tudom, mint szám­láljátok a hónapokat, de az én ítéletem szerint még majd három hét van ide hátra, mivel én innét akkor harmincadik napján mentem büjtmás havának haza...” — írta novemberben Pozsony­ból. És neki lett igaza, mert böjtmás hava, vagyis március 30. napjától, a le-Esküvői meghívó, 1682 14

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék