Melléklet 1998

1998 / 6. szám - Hofer Tamás: A nemzettudat változó jelképei

MŰHELY EZREDFORDULÓ • 1998^6. magyar „kulturális szerszámosláda” A nemzeti jelképtárba fölvett hősök és történeti események működését, hatását figyelhetjük meg a rendi ellenállás, függetlenségi harcok példaképeire hivatkozó magyar 1848-ban, az 1848-ra hivatkozó 1956-ban, az 1848-as és 1956-os emlékeket egyaránt fölelevenítő 1989-es politikai rendszerváltásban. A szocialista rendszerek összeomlása Kelet-Közép-Európában egyébként példát kínál arra is, hogy a nemzeti jelképek, nemzeti történeti minták milyen sajátos, eltérő módokon befolyásolták a lengyel, cseh, magyar átalakulást. Fölelevenedtek „félreállított" jelképek, de ennél talán több is történt, a történeti tudat, konkrétan: emlékhelyek, emlékművek, történeti évfordulók beleszóltak a történeti változások lefolyásába. Rendkívül kifejező, hogy Jan Kubik a lengyel átalakulást „A jelképek hatalma szemben a hatalom jelképeivel" címmel írta meg. Magyarországon a „magyar emlékezet helyeiről", a magyar jelképháztartásról a korábban említettekhez hasonló, összefoglaló munka még nem készült. A kutatások során vizsgálták az Alföldnek mint „nemzeti tájnak" megjelenítését az irodalomban, képzőművészetben, a gulyás „karrierjét", a népszínművek szerepét, a 19. századi népdalfelfogást, vidéki hagyományápoló egyesületeket, a polgári mesekönyvek parasztságképét, a népművészeti termékek kereskedelmi forgalmának kezdeteit — hogy csak néhányat említsek a tárgyalt témák közül. A nemzeti hősök szerepének változására az „Árpád kontra Szent István" példát idézem. A sok generációra kiterjedő Szent István-kultusz után a 18. század utolsó harmadában a protestáns köznemesi függetlenségi törekvések állították előtérbe Árpádot és az Árpád őseként, elődeként elképzelt Attilát. A vérszerződés és a pajzsra emelt Árpád a magyarok királyválasztó múltját jelenítette meg. A honfoglalás ezredéves fordulóját ünneplő millenniumi ünnepség — többek között — szintén az Árpád-kultusz eredménye volt. Ekkorra azonban ez az eredetileg a katolikus és a Habsburg tradícióval szembeállított évforduló, ünnepség a jelképek többértelműsége révén Ferenc József legitimálására is fölhasználható lett. A millenniumra olyan emlékérmet vertek, amelyiknek egyik oldalán Árpád volt látható, a másikon pedig Ferenc József, a „második Árpád", aki újabb évezredbe vezeti a magyarokat. Pusztaszeren az Árpád-emlékmű leleplezéséhez fölállított dísztribün hét oszlopán a hét vezér képe volt látható, a nyolcadikon Ferenc Józsefé. Egy, a paraszti kultúrából kiemelt tárgy nemzeti jelképként befutott pályájára szolgálhat példával a „kopjafa ".Jelenlegi tudásunk szerint a sírok fejfákkal való megjelölése a református temetőkben a 17. században válhatott általánossá, a fejfák olyan változatos kifaragása azonban, mint amit a közvélemény a „kopjafa" fogalomhoz társít, csak a 18. század végétől tételezhető fel. A kopjafához már a múlt század végén, „felfedezése" után a katonáskodó magyar nemzet, az ősmagyarok, sőt a hunok emléke társult. A Velencei Biennálén az 1907-ben felépített állandó magyar pavilonhoz kopjafák, fejfák kettős sora vezette az olasz és más nemzetek látogatóit annak érzékeltetésére, hogy a pavilon mozaikdíszítésén látható, az Aquilea ostrománál ábrázolt Attila emléke a jelen korig élt a székelyek körében. A kopjafa a 20. század elején a grafikában, iparművészetben, építészetben mint a magyarságra, a paraszti hagyományokra, a történelemre utaló motívum kapott szerepet. A falusi temetőkből lassanként elfogytak a faragott fejfák, a városi temetőkben viszont megjelentek erdélyi származásra, esetleg katonamúltra utaló sírjelként. 1976-ban a mohácsi csatatéren erősen stilizált kopjafákat állítottak föl a megtalált tömegsírok közelében, a történeti emlékhelyen. Már 1956-ban is állítottak fejfát elesett fölkelők sírjára. A kopjafa az 1980-as évek végétől kifejezetten az 1956-ban elesett fölkelők, forradalmárok emlékéhez, illetve a korábban jeltelenül maradt második világháborús katonasírokhoz kapcsolódott. A rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában Nagy Imre újratemetésére 301 kopjafát állított föl az Inconnu művészcsoport. A kopjafának a határokon kívül — az általános történeti emlékeztető funkció mellett — nemzetiségi, magyar azonosító szerepe is van, így állít például egymás mellé kopjafákat a sepsiszentgyörgyi vár körül minden magyar érettségiző gimnáziumi osztály. Eközben teljesen elmosódik a kopjafának a katolikus sírkeresztekkel szemben a református identitást kifejező szerepe. Az Országos Műemléki Felügyelőség pl. kopjafát állított a pilisszentkereszti kolostor romjai mellé, kopjafa jelzi azt a helyet, ahol Nyugat felé a vasfüggönyt először megnyitották, és kopjafát állítottak a holocaust cigány áldozatainak is. Még látványosabban szakadtak el eredeti szerepkörüktől az emlékjelként fölállított „székely kapuk". A székely kapuk „fölfedezése" a másodlagos használat számára Huszka József személyéhez fűződik. Ő tervezte székely kapuk mintájára a millenniumi kiállítás harmadik bejáratát. A székely kapu — amelynek elterjedése egyébként nem korlátozódik a székelyek lakta területre — az általa feltételezett keleti eredeti alapján, a kiállításon a honfoglalás korát idézte. Manapság a székely kapuk — székely kapuk telek, kerítés nélkül, néha több is egymás mögött — kitelepített, áttelepített bukovinaiakra, székelyekre, elesett katonákra, 1956-os áldozatokra utalnak. ★ A „magyarságkép" vizsgálatával — ahogy magunkról megalkotjuk, és ahogy mások rólunk kialakítják — több tudomány foglalkozik, sokféle módszerrel. A modern etnológia és antropológia egyre inkább kutatási témájának tekinti a nemzeti kultúrák működését, az etnikus és a nemzeti kulturális határok szimbolikus kitűzésének, az önkép és a másokról alkotott kép megszerkesztésének folyamatait, a nemzeti jelkép és a sztereotípiák működésének vizsgálatát.