História 1999
1999 / 7. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - HAJDU TIBOR: A tiszti párbaj
A tiszti párbaj Egy jellegzetes magatartásforma a századfordulón Az Osztrák-Magyar Monarchia tisztjei által elkövetett bűncselekmények száma csekély volt, ezek nagy része becsületügy vagy az alárendeltekkel szembeni kegyetlenkedés. Köztörvényes bűncselekmény, mint lopás, rablás ritkább. Minden ezrednek volt egy „becsületbírósága”, amely döntött arról, hogy az adott ügyben kell-e párbajozni, ki párbajképes és egyéb becsületet érintő ügyekben. A becsületbírósági ügyek nagy része párbajokkal, illetve a „satisfactio” (elégtétel adására képes) bonyolult problematikájával foglalkozott, s a közvéleményt is ez izgatta leginkább. A párbaj társadalmi és büntetőjogi megítélésében mutatkoztak meg leginkább a katonai és polgári jog- és becsületfogalom ellentmondásai. Elődeivel szemben Ferenc József párbajpárti volt, s bár a párbajt büntetőtörvényekhez nem nyúlhatott, azok betartását nem támogatta, sőt helyeselte, hogy a párbajban a katonai szokások és szabályok érvényesüljenek, főleg, ha az ellenfelek között tiszt volt. Hiszen ez felelt meg gondolatvilágának. Ferenc József felismerhette, hogy a párbaj alkalmas a megingott tiszti presztízs megszilárdítására, tisztában lehetett azzal, amit Leopold Lajos a párbaj „presztízsteremtő erejének” nevezett, mert „csak a presztízsképesek szűk körében érvényesül”, s így különösen alkalmas az „úri társadalom”, a középosztály alsó határának megvonására. Leopold a demokratikus polgári szemlélet alapján az egyéni jellemből A História Könyvtár sorozatában hamarosan megjelenik Hajdú Tibor „Ferenc József magyar tisztjei. Tisztikar és középosztálya (1850-1914)" című könyve. Alábbi részletünkben a k. u. k. katonatisztek életmódjának egy jellegzetes vonásával, a párbajjal és az ahhoz kapcsolódó becsületbírósággal ismerkedhetnek meg olvasóink. fakadó „köznapi lovagiasságot” szembeállítja a „csak társadalmi lovagiassággal”, mely „a párbajképesség fokán két tényezőből alakul. Az egyik az erő ősértékelése... az erő sokszor megvéd ott is, ahol minden más eszközből kifogytunk... A csak társadalmi lovagiasság másik tényezője: a színszerűség. Ez a lovagiasság beállítja, hangolja magát, a közönség szerint, melytől tapsokat vár, más eszközökkel lovagias a vasárnapi, és másokkal a hétköznapi közönség előtt, s ahol presztízsének érdekei elvégződnek, ott lovagiassága is elvégződik. E csak társadalmi lovagiasság nem a becsületen, hanem a presztízsen ejtett sérelmek súlya szerint szisszen fel: legmeglátszóbb sebei a legfájóbbak is egyszersmind. Helyzet-lovagiasság, mely a jellem előkelőségével nincs szerves kapcsolatban.” A párbaj büntetése A magyar társadalom, az 1870-es évekig többnyire elutasító volt a tisztikar által táplált párbaj szellemmel szemben, de a századvégi társadalom felső és középrétegei már magukévá tették, ha nem is mindig úgy értelmezve, mint a tisztikar. Az új társadalom magatartáskódexének, presztízsrangsorának kialakulásához segítséget nyújtott a párbajkódex. A büntetőtörvények mintegy kompromiszszumot valósítottak meg a katonai és a civil párbajfelfogás között: a párbajvétséget enyhébben ítélték meg, mint a más körülmények között elkövetett súlyos testi sértést vagy gyilkosságot, arra való felbujtást, ha a párbaj szabályosan, pl. segédek, tanúk jelenlétében folyt le. Miután a párbajt úriemberek vívták, az elítélteket nem a bűnözők közé zárták. A Nádasdy-huszárezred 1. századának tisztikara, Pozsony, 1892 23