História 1999
1999 / 7. szám - FIGYELŐ - KERTÉSZ ISTVÁN: Ókori napfogyatkozások
Ókori napfogyatkozások Babona és tudomány B oleslaw Prus világszerte ismert és a megfilmesítés óta még népszerűbb regénye, „A fáraó” a Kr. e. 11. századi Egyiptom forrongó világába viszi olvasóját. Dúl a harc a reformokért rajongó ifjú uralkodó és a konzervatív papság között. Ez utóbbi vezére, Herihór a tudós papok által előre megállapított napfogyatkozás idejére élezi ki a konfliktust, hogy azután a fáraót támogató tömeget az égi jelenség által keltett babonás félelem kihasználásával törje meg. A regény egyik csúcspontja a jelenet: Herihór megjelenik a néptől körülvett memphiszi Ptah-templom falán, és fennhangon az istenekhez fohászkodik. „A következő pillanatban, valahonnan a templom fölött, emberfölötti hang csattant fel: Elfordítom arcomat ettől az átkozott néptől: boruljon sötétség a földre! És rettenetes dolog történt: míg a hang beszélt, a nap szemlátomást elvesztette fényét! És az utolsó szóra olyan sötét lett, mint éjszaka. Az égen felragyogtak a csillagok, a nap helyén fekete korong sötét lett, körülötte lánggyűrű...” Sötétség a Nílus felett? Az Amon-papság hatalmát felülkerekedni segítő napfogyatkozás éppúgy az írói képzelet szüleménye, mint annak feltételezése, hogy az egyiptomi vagy akár az ahhoz hasonlóan nagy hírű babiloni csillagászat képes lett volna a napfogyatkozások előrejelzésére. Ami pedig egyáltalán a napfogyatkozás megemlítését illeti, azt - mint rossz előjelet - az egyiptomi források általában mellőzték. Csupán egy korántsem egyértelmű utalásból tudunk részleges napfogyatkozásról Kr. e. 610-ből. Egy papirusz szövege szerint I. Pszammetik múmiájának őrzője így szólt: „Az Ég elnyelte a Napot.” A következő híradás több mint ezer esztendő múltán már az egyiptomi keresztények, a koptok egyik írásában olvasható, amely Kr. u. 601-ből jelez napfogyatkozást. Az előbbi példáknál több hasznot jelent az a feljegyzés, amely az asszír történelem egy szakaszának kronológiai rendjét a történészek számára megállapíthatóvá tette. Az asszírok úgynevezett limmu-listákat állítottak össze, amelyek az egyes éveket a legmagasabb rangú kormánytisztviselők nevével jelölték. Az egyik lista ezt a megállapítást tartalmazza: „Pur-Sagale, Guzana helytartójának limmu-éve idején lázadás volt Assur városában. Szimánu [május-június] hónapban napfogyatkozás volt.” Modern számítások szerint Mezopotámiában Kr. e. 763. június 15-én lehetett teljes napfogyatkozást megfigyelni. Ezután a történészek a nevezett helytartó hivatali évének pontos dátumához jutva képessé váltak az őt megelőző, illetve követő helytartók és az általuk szolgált uralkodók hivatali idejének korrekt meghatározására is. A bölcs Thalész A római természettudós, az idősebb Plinius (élt Kr. u. 23/24—79) „A természet históriája” (História naturális) című művében többek között így értekezett a napfogyatkozásról: ,,A görögök közül a milétoszi Thalész volt az első, aki a 48- dik olümpiai játékok negyedik évében megjósolta az Alüattész királysága alatt, Róma alapításától számított 170-dik évben bekövetkező napfogyatkozást. Ezután következett Hipparkhosz, aki - mintha a természet kérte volna fel tanácsadójának - 600 évre előre megállapította... a két égitestnek [Hold és Nap] útját... Valóban kiváló személyiségek ezek, akik a halandó emberek képességeit túlszárnyalva felfedik a hatalmas isten titkos törvényeit, és felvilágosítják az emberek beteges képzeletét, hogy ne reszkessenek az égitestek fogyatkozásakor vagy a csillagok lehullásakor, és ne tekintsék ezeket a jelenségeket szerencsétlenség előjeleinek.” A tudomány ezen felvilágosult barátja, aki maga a Vezúv hírhedt kitörésekor vesztette életét, okkal-joggal óv a babonától, ám a tudomány mai állása szerint már kevesebb alappal tulajdonít Thalésznak olyan érdemet, hogy előre jelezte a Kr. e. 584. május 29-én bekövetkezett napfogyatkozást. Erre Thalész A Napgyermek. Egyiptomi ábrázolás 10