História 1999
1999 / 5-6. szám - SZEKRÉNYESSY ATTILA: A Balaton-átúszások története
A Balaton-átúszások története Úrivirtusból tömegsport A középkori „fürdőorgiák” hatására Európa-szerte az egészségügyi és morális szempontból betiltandó tevékenységek közé sorolták az úszást. A felvilágosodás hozta polgári gondolat a vízből mentés szükségességének elfogadtatásával tört utat. Európa polgárosultabb felében a társasélet részeként szerephez jut az egyéni virtusból kifejlődő sportág és klubhálózat. Megszületik a modern polgári úszósport. Hazánkban ez a folyamat a Szekrényessy Kálmán (1846-1923) nevével fémjelzett Balaton-átúszás és sportmunkásság eseményei köré csoportosíthatók. „Minden ruháját hirtelen lehányja...” Az első, ill. a második Ratio Educationis (1777 és 1806) egyértelműen tiltotta összes tavaink, folyóink fürdőzés céljából történő használatát. A rendelet betarthatósága erősen vitatható, arra azonban elegendő volt, hogy a 18-19. század fordulóján a szervezett úszásoktatást, a fürdőkultúra fejlődését hátráltassa. Legjelentősebb tavunk, a Balaton sem volt sportcélokra kihasználva. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a tó melletti települések lakosai zömében nem tudtak úszni. Az 1787-ből származó legelső balatoni úszásról szóló tudósításunk sem helyi, de még csak nem is magyar ember személyéhez köthető. A nevezetes úszót a felvilágosodás és a születőben lévő sportok hazájában, Angliában kell keresnünk. Báró Hompes-Bollheim, ki angol mágnás létére hosszabb ideig élt hazánkban, s különösen megszerette annak tájait s asszonyait, egy ízben a Balaton partjára is elvetődött. A kies, szép Fürednél, tengerhez szokott bátorsággal rozoga lélekvesztőbe ült, s mélyen beevezett. A rozzant deszkaalkotmány azonban a tó közepén süllyedni kezdett, mit a rémült ember gyors sietséggel elhagyni kényszerült. Mindezekről a neves poéta, Pálóczi Horváth Ádám ekként tudósít: „Minden ruháját hirtelen lehányja a nyakából, / Elveti az evezőt is, és kiugrik a fából...” A báró a tó közepétől Füred partjai felé, mindössze hat-hét kilométert úszott, miközben a süllyedő csónakot a víz Zamárdi felé sodorta. A parthoz érve az ott sétáló előkelő társaságot udvarias angol szóval kérlelte, hoznának számára ruhát. Kérése azonban nem talált értő fülekre, így: „Kéntelen voltam az első ártatlan öltözetben, / Kiszállni a sok piperés-ruhás gyülekezetben. A szemérmes kisasszonykák szemeiket befedték, / Csak az árnyéktartón által az ujjak közt nézegették.” A balul kiütött csónakázás kényszerű úszóbravúrt eredményezett, melyről Barcsay Ábrahám testőríró fantáziája kissé túlzó módon számol be: „B. H. a Dunát és Balatont által úszta...” Nagyrészt ennek köszönhető, hogy egyesek, a szemtanú Pálóczi Horváth Ádám művét nem ismerve, Barcsay túlköltése alapján úgy vélték, 1787-ben valós Balaton-átúszás történt. Erre azonban még közel egy évszázadot várni kellett. „...a Balatont ismertebbé tenni” 1880. augusztus 29-e, Balatonfüred. A fürdőház körül a parton többezres éljenző tömeg ünnepli a vízből kilépő úszót, ki Siófokról indulva 6 óra 40 perc alatt átúszta a magyar tengert, ott, ahol az a legszélesebb (14 km). Az országos hírnév megszerzője egy 34 esztendős dzsidáskapitány, Szekrényessy Kálmán. Ki volt valójában Szekrényessy Kálmán? Katonatiszt, hírlapíró, sportoló, irodalmár vagy egy egyszerű „kalandor”, a Monarchia kalandora? „Mintha Jókai valamelyik regényéből lépett volna ki az életbe” - vallotta róla egyik hírlapíró kollégája. „Hazafias kötelességemnek tartottam e távúszás által a Balatont ismertebbé tenni” - áll márványba vésett gondolata a füredi Pantheonban elhelyezett emléktábláján. Két kor, két életfelfogás mezsgyéjén élte világát. A nemesi úri életforma, melyet neveltetésével még otthonról hozott, sima modorú, előzékeny lovaggá avatta, ki gáláns gesztusokkal és tartózkodó finom bókokkal hódolt a szebbik nemnek, viszont sarkantyúcsengésű, feszes tartású büszke tisztté vált, amint férfiak körében jelent meg. A másik életfelfogás, mely szellemét meghatározta, egy polgárosult biedermeierből kinövő gondolkodást mutatott. A szónak legszorosabb értelmében a világot végigutazó, zsinóros, dolmányos tisztnek, mi tagadás, sikere volt a hölgyek között. Szentpétervártól Konstantinápolyig, Londontól Washingtonig, Berlinen, Bécsen, Rómán át, egészen Velencéig, kristálycsilláros, pezsgős estélyeken a keményre pödört bajuszú, aranyzsinórzatú fiatal tiszt elegáns hölgyek és urak társaságában hajnalig koptatta a táncterem márványzatát. Szekrényessy Kálmán azonban nemcsak a tánctermek lovagja, afféle utazó bonviván volt, hanem a valós veszélyeket kereső vakmerő férfi is, aki az élettel „Lepedőbe burkoltatván”. Szekrényessy Kálmán a Balaton átúszása után, 1880. augusztus 29.