História 2000

2000 / 5-6. sz - NŐK A TÖRTÉNELEMBEN - BALOGH MARGIT: A "keresztény" feminizmus

igazságügy-miniszter beterjesztette az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazta a kommunista párt működésének betiltását (1921. évi III. tc.). Idővel egyes felületes (vagy tudato­san manipulatív) cikkek egybecsúsztat­ták a baloldal elleni támadást, a botbün­tetést és Slachtát. 1945-ben egy újságíró botbüntetést firtató kérdésére válaszolva Slachta így válaszolt: „Ma tudom már, hogy az ilyen­fajta büntetéssel mennyire visszaélhet­nek a büntetők, milyen kegyetlenül meg­kínozzák egymást az emberek. Azt is tu­dom már, hogy ilyen módon nem lehet megakadályozni az árdrágítást. Csakis belső ráneveléssel.” Nemzetgyűlési sze­repléséből mégis az árdrágítókra (s csak azokra!) botbüntetést igenlő döntését idézte a történetírás - méltatlanul. Az alapító főnökanya 1922. február 16-án véget ért a parla­menti ülésszak. Farkas Edith főnöknő nem adott engedélyt arra, hogy Slachta a következő választáson induljon. A két nő között egyfajta mester és tanítvány vi­szony volt, de a legitimista Slachta túl jó tanítványnak bizonyult és túlnőtt a „sza­bad királyválasztó” Farkas Editben. Kettőjük burkolt vitája a politikai sze­replés vállalható mélységéről odáig fa­jult, hogy Slachta Margitot 1923. május 5-én több társával együtt elküldték a Szo­ciális Missziótársulatból, fogadalmukat semmisnek minősítették. Ezzel Slachta életének egy meghatározó szakasza zá­rult le. Néhány nap múlva, május 12-én megalakította a Szociális Testvérek Tár­saságát, amelynek július 15-étől válasz­tott főnöknője lett. Az 1930 és 1932 kö­zötti két évet leszámítva - amikor az an­gyalföldi városi törvényhatósági bizott­ság tagja­­ négy évtizeden át, 1963-ig irá­nyította a társaságot. Követői az addigi kék fátyol helyett szürkét öltöttek ma­gukra. S hogy előteremtse a működés­hez szükséges anyagiakat, külföldön ke­resett munkahelyeket a testvéreknek. 1931-től ismét a munkásnők szerve­zésén fáradozik. 1933-ban megalakítot­ta a valláserkölcsi Szentlélek Szövetsé­get, egy év múlva lapot is indított A Lé­lek Szava címmel, amelyben több, ki­mondottan a náci ideológia elleni írása jelent meg. (Érthető, hogy 1944. márci­usban az elsők közt tiltották be a lapot.) Szeretett volna templomot is emelni a Szentlélek tiszteletére, ennek érdeké­ben elment Gömbös Gyula miniszterel­nökhöz, „hogy elkérje e célra a Gellért­hegyet, pontosabban a Citadellát”. 1937. november 3-án megnyitotta a Ka­tolikus Női Szociális Képzőt, ahol szociá­lis munkásokat okítottak. 1942-től az egész országban ún. világnézeti kurzuso­kat szervezett, hogy a keresztény érték­rend erőteljes közvetítésével ellensú­lyozza a hitleri propagandát. Az emberiesség szószólója Ahogy közeledett a hitlerizmus, úgy tért át Slachta a gyakorlati útra. Számtalan petíciót, feliratot, közbenjárást írt és ter­jesztett a hatóságok elé. 1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok ér­dekében. A katolikus konvertiták 1939-ben létrehozták érdekvédelmi szervüket, a Magyar Szent Kereszt Egye­sületet, melynek társelnöke lett Slachta Margit. Felszólalt a zsidók érdekében. Az Esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár őrzi azt beadványt, amelyet Slachta Margit és 11 szociális testvér írt Serédi Jusztinián hercegprímáshoz 1941. július 8-án (tehát még a harmadik zsidótörvény augusztus 8-iki életbe lépé­se előtt). Állásfoglalásuk lényege: „Egy­házunk tanítása alapján nem azonosíthat­juk magunkat azzal a felfogással, amellyel a jelenlegi magyar törvényhozás a zsidóság visszaszorításának ügyét intéz­te, még kevésbé azzal, amely a keresztség szentségét semmibe véve, katolikuso­kat minősít át bizonyos vonatkozások­ban zsidónak, de legkevésbé fogadhat­juk el a törvénynek azon hiányosságát, melynél fogva azok, akik életüket telje­sen az Egyház és lelkek szolgálatába ál­lítják be, zsidóknak minősíttessenek.” 1941 telén a kőrösmezei deportálás ellen tiltakozott. 1942 tavaszán pedig amikor a szlovákiai deportálásokról be­futottak az első hírek a Magyar Szent Kereszt Egyesülethez, Slachta Margit személyesen győződött meg a tragikus helyzetről: „Szlovákia minden átadott zsidó­ személy után ötszáz márkát, azaz 6000 szlovák koronát fizet az őket átve­vő németeknek. A város képe [Pozsony] ezen körülmények közt - lehet mondani - pokol. Ezen pokolnak egyik kitevője az a körülmény, hogy mialatt a zsidó em­bertömegek jogfosztottan mindennek ki vannak szolgáltatva, és kétségbeesetten küzdenek, azalatt a keresztények tódul­nak a templomokba, de nem nyújtanak védelmet a szerencsétlen kiszolgáltatot­taknak és buzgón szívják magukba a gyű­löletnek mérgét, melyet egy rendszeres és átgondolt propaganda maximális mó­don injekcióz beléjük... Egészen felszán­tott lélekkel jöttem haza, szinte gyötör a lelkiismeret, hogy bűnrészes vagyok, amikor nem próbálok meg mindent, hogy ezt a romlást én is segítsem meg­akadályozni... Azért akarok könyörögni, hogy kegyeskedjék a magyar püspöki kar tagjait annak megnyerni, hogy mint ilyen lépjenek akcióba ezen satanizmus ellen.” Slachta kiáltását sem a magyar állam illetékesei, sem az egyházi fórumok nem hallgatták meg. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a teljes zsidótalanítást, Slachta nem nyugodha­tott. Rómába utazott, és 1943. március 11-ére sikerült is kieszközölnie a pápai kihallgatást, melynek eredményeként XII. Pius pápa utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy tiltakozzanak az államel­nöknél és a minisztereknél, valamint el­rendelte, hogy Szlovákia összes templo­mában tiltakozó pásztorlevelet olvassa­nak fel. Mindezek eredményeként a de­portálás elmaradt... Keresztény hite, humánuma életve­szélyt is vállaló embermentő munkára sarkallta. A szürke testvérek mintegy ezer zsidót mentettek meg, köztük Hel­­tai Jenő írót, a halálmenetben pusztult * A kőrösmezei ügyről lásd cikkünket a História 1994/7. számában. Majsai Tamás: A Kamenyec Podolszkij-i deportálás, 26-29. o.­ (A szerk.) Slachta Margit 1940 körül

Next