História 2000
2000 / 5-6. sz - NŐK A TÖRTÉNELEMBEN - BALOGH MARGIT: A "keresztény" feminizmus
igazságügy-miniszter beterjesztette az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazta a kommunista párt működésének betiltását (1921. évi III. tc.). Idővel egyes felületes (vagy tudatosan manipulatív) cikkek egybecsúsztatták a baloldal elleni támadást, a botbüntetést és Slachtát. 1945-ben egy újságíró botbüntetést firtató kérdésére válaszolva Slachta így válaszolt: „Ma tudom már, hogy az ilyenfajta büntetéssel mennyire visszaélhetnek a büntetők, milyen kegyetlenül megkínozzák egymást az emberek. Azt is tudom már, hogy ilyen módon nem lehet megakadályozni az árdrágítást. Csakis belső ráneveléssel.” Nemzetgyűlési szerepléséből mégis az árdrágítókra (s csak azokra!) botbüntetést igenlő döntését idézte a történetírás - méltatlanul. Az alapító főnökanya 1922. február 16-án véget ért a parlamenti ülésszak. Farkas Edith főnöknő nem adott engedélyt arra, hogy Slachta a következő választáson induljon. A két nő között egyfajta mester és tanítvány viszony volt, de a legitimista Slachta túl jó tanítványnak bizonyult és túlnőtt a „szabad királyválasztó” Farkas Editben. Kettőjük burkolt vitája a politikai szereplés vállalható mélységéről odáig fajult, hogy Slachta Margitot 1923. május 5-én több társával együtt elküldték a Szociális Missziótársulatból, fogadalmukat semmisnek minősítették. Ezzel Slachta életének egy meghatározó szakasza zárult le. Néhány nap múlva, május 12-én megalakította a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek július 15-étől választott főnöknője lett. Az 1930 és 1932 közötti két évet leszámítva - amikor az angyalföldi városi törvényhatósági bizottság tagja négy évtizeden át, 1963-ig irányította a társaságot. Követői az addigi kék fátyol helyett szürkét öltöttek magukra. S hogy előteremtse a működéshez szükséges anyagiakat, külföldön keresett munkahelyeket a testvéreknek. 1931-től ismét a munkásnők szervezésén fáradozik. 1933-ban megalakította a valláserkölcsi Szentlélek Szövetséget, egy év múlva lapot is indított A Lélek Szava címmel, amelyben több, kimondottan a náci ideológia elleni írása jelent meg. (Érthető, hogy 1944. márciusban az elsők közt tiltották be a lapot.) Szeretett volna templomot is emelni a Szentlélek tiszteletére, ennek érdekében elment Gömbös Gyula miniszterelnökhöz, „hogy elkérje e célra a Gellérthegyet, pontosabban a Citadellát”. 1937. november 3-án megnyitotta a Katolikus Női Szociális Képzőt, ahol szociális munkásokat okítottak. 1942-től az egész országban ún. világnézeti kurzusokat szervezett, hogy a keresztény értékrend erőteljes közvetítésével ellensúlyozza a hitleri propagandát. Az emberiesség szószólója Ahogy közeledett a hitlerizmus, úgy tért át Slachta a gyakorlati útra. Számtalan petíciót, feliratot, közbenjárást írt és terjesztett a hatóságok elé. 1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. A katolikus konvertiták 1939-ben létrehozták érdekvédelmi szervüket, a Magyar Szent Kereszt Egyesületet, melynek társelnöke lett Slachta Margit. Felszólalt a zsidók érdekében. Az Esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár őrzi azt beadványt, amelyet Slachta Margit és 11 szociális testvér írt Serédi Jusztinián hercegprímáshoz 1941. július 8-án (tehát még a harmadik zsidótörvény augusztus 8-iki életbe lépése előtt). Állásfoglalásuk lényege: „Egyházunk tanítása alapján nem azonosíthatjuk magunkat azzal a felfogással, amellyel a jelenlegi magyar törvényhozás a zsidóság visszaszorításának ügyét intézte, még kevésbé azzal, amely a keresztség szentségét semmibe véve, katolikusokat minősít át bizonyos vonatkozásokban zsidónak, de legkevésbé fogadhatjuk el a törvénynek azon hiányosságát, melynél fogva azok, akik életüket teljesen az Egyház és lelkek szolgálatába állítják be, zsidóknak minősíttessenek.” 1941 telén a kőrösmezei deportálás ellen tiltakozott. 1942 tavaszán pedig amikor a szlovákiai deportálásokról befutottak az első hírek a Magyar Szent Kereszt Egyesülethez, Slachta Margit személyesen győződött meg a tragikus helyzetről: „Szlovákia minden átadott zsidó személy után ötszáz márkát, azaz 6000 szlovák koronát fizet az őket átvevő németeknek. A város képe [Pozsony] ezen körülmények közt - lehet mondani - pokol. Ezen pokolnak egyik kitevője az a körülmény, hogy mialatt a zsidó embertömegek jogfosztottan mindennek ki vannak szolgáltatva, és kétségbeesetten küzdenek, azalatt a keresztények tódulnak a templomokba, de nem nyújtanak védelmet a szerencsétlen kiszolgáltatottaknak és buzgón szívják magukba a gyűlöletnek mérgét, melyet egy rendszeres és átgondolt propaganda maximális módon injekcióz beléjük... Egészen felszántott lélekkel jöttem haza, szinte gyötör a lelkiismeret, hogy bűnrészes vagyok, amikor nem próbálok meg mindent, hogy ezt a romlást én is segítsem megakadályozni... Azért akarok könyörögni, hogy kegyeskedjék a magyar püspöki kar tagjait annak megnyerni, hogy mint ilyen lépjenek akcióba ezen satanizmus ellen.” Slachta kiáltását sem a magyar állam illetékesei, sem az egyházi fórumok nem hallgatták meg. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a teljes zsidótalanítást, Slachta nem nyugodhatott. Rómába utazott, és 1943. március 11-ére sikerült is kieszközölnie a pápai kihallgatást, melynek eredményeként XII. Pius pápa utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy tiltakozzanak az államelnöknél és a minisztereknél, valamint elrendelte, hogy Szlovákia összes templomában tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel. Mindezek eredményeként a deportálás elmaradt... Keresztény hite, humánuma életveszélyt is vállaló embermentő munkára sarkallta. A szürke testvérek mintegy ezer zsidót mentettek meg, köztük Heltai Jenő írót, a halálmenetben pusztult * A kőrösmezei ügyről lásd cikkünket a História 1994/7. számában. Majsai Tamás: A Kamenyec Podolszkij-i deportálás, 26-29. o. (A szerk.) Slachta Margit 1940 körül