História 2001
2001 / 2. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - SÜLI-ZAKAR ISTVÁN: Az élő Tisza - FRISNYÁK ZSUZSA: Árvizek, szabályozások
18 tési társulatainak adandó állami előlegről (8 millió osztrák értékű forint) szóló XXXV. törvényt. 1880-1883 Megépül a szegedi körtöltés, újjáépítik a várost és helyreállítják a tiszai töltéseket. 1881 Minden korábbit meghaladó árvíz vonul le a Tiszán, több helyen szakad át a töltés. 30 község 65 ezer holdnyi földjét önti el a víz. A Körösök árhullámával találkozva az ár a legnagyobb károkat a Körös-Tisza-Maros szögében okozza. Hatására egységesítik a töltésméreteket (1881:111. tc.), és megalakul az ország legnagyobb ármentesítő társulata, a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. (1881-ig a Közép- és Alsó-Tiszán a gátvédelem egyetlen eszköze az ún. karózás volt. A töltés oldalába sűrűn karókat vertek le, a karósort fűzfavesszőkkel sövényszerűen vonták be.) 1884 Az uralkodó szentesíti a Tiszáról szóló XIV. törvénycikket, mely kimondja, hogy a Tisza és vízgyűjtőjének szabályozása és ármentesítése műszaki tekintetben „egységet képez”. A Tisza menti ármentesítő társulatoknak kötelező belépni a Tiszavölgyi Társulatba. 1886 A Közmunka- és Közlekedési Minisztériumban felállítják a Vízrajzi Osztályt. Egyik feladata: a Tisza medrének és vízjárásának nyilvántartása. 1887 A Közmunka- és Közlekedési Minisztérium rendeletben szabályozza a Tisza hullámtéri szélességét. Tiszaújlaktól a Szamosig 170 m, a Szamostól Csapig 250, Csap és Tokaj közt 270 m, Tokajtól a Sajóig 300 m, a Sajó és Füred közt 350 m, Füredtől Csongrádig 380 m, Csongrád és Szeged közt 400 m, Szeged és Titel közt 500 m. A hullámtéren fákat, bokrokat ültetni vagy fenntartani nem szabad, a vízfolyási akadályoktól meg kell tisztítani. 1888. március A Tiszán óriási árhullám vonul le. Az ár tetőzési magasságát csak 1970-ben haladja meg a folyó. A Tisza és a Körösök völgyében félmillió hold ártér kerül víz alá. Az árvíz alatt 22 töltésszakadás történik. Az árvíz hatására újra megállapítják az egységes és biztonságos töltésméreteket. A Szolnoktól felfelé eső töltések magassága a legnagyobb vízszint felett 1 méter, a Szolnokon aluli töltéseké pedig 1,5 méter. A Vízrajzi Osztály elkezdi a Tiszán a vízhozamméréseket. 1889 A Közmunka- és Közlekedési Minisztérium hatásköréből a vízügyek a területek víztartalékai könnyen lefolynak, illetve kimerülnek, így a tiszai vízrendszer árhullámai jelentékenyek, amit viszonylag rövid időn belül kisvíz követhet, vagyis emiatt a folyó vízjárása - hasonlóan időjárásunkhoz - szélsőségekbe hajló. (A folyó átlagos vízszintingadozása a Tisza-Szamos összefolyása alatt mindenütt 8-9 m körüli értéket mutat.) A vízgyűjtő alföldi fele rendkívül széles, lapos és enyhe lejtésű síkság. Az Alföld rónaságain ezért azután hajtűkanyarokban kígyózó, aránylag keskeny és kis méretű medret alakított ki magának a Tisza közép- és kisvize. Ugyanakkor a vízgyűjtő terület peremhegységeiből - különösen gyors hóolvadás esetén - lezúduló árvizek a szabályozás előtt szélesen elterültek az Alföld mélyebb fekvésű területein. Az árvízmentesítés során végeredményben egy viszonylag keskeny víztükörszélességet hagytak csak (ez az Alföldön általában 1,5-2 km). A töltések kiépítésekor sokhelyütt igazodtak a már meglévő helyi védművekhez, gyakran még a birtokhatárokhoz, s természetesen a Tisza partján lévő települések belterületéhez is, így Szegednél az árvízi víztükörszélesség mindössze 350 m, Tiszadorogmánál viszont 6,7 km. A természetföldrajzi adottságokkal indokolható az is, hogy az alföldi területeken igen csekély a folyó mélysége. Kisvíz esetén sok a gázló, s nagyobb merülésű csónakok nem is tudtak korábban sem közlekedni. Ugyanakkor a folyó medre az átvágásokkal történt mederszabályozás következtében jelentős mértékben (átlagban 2 méterrel) mélyült. A Tisza vízhozamát tekintve nagy szélsőségekre képes. A vízjárás szeszélyességét kisközép- és nagyvíz egymáshoz viszonyítása alapján tudjuk értékelni. Az időjárás szeszélyei miatt a Tiszán az egyes évek vízjárása igen nagy különbségeket mutat. Rendkívül károsak az árvizek mellett a kisvizek is, amelyeknek gyakorisága különösen a folyószabályozás után nőtt meg a medermélyülés, a víz gyorsabb lefolyásának hatására. A Tisza „megregulázása” A 19. század előtt is sor került néhány kistérségi hatókörű beavatkozásra. Ezek sorában legnagyobb hatású tett az Abádszalókhoz közel fekvő híres Mirhó-fok első elzárása volt 1754-ben. A Mirhó-fok kiterjedt láp- és mocsárvilágot táplált a Tiszántúl középső részén, s a fák elzárásával elsősorban a nagykunsági városok igyekeztek megakadályozni szántóföldjeik elmocsarasodását. A gát megépítésével hatalmas területek váltak alkalmassá a szántóföldi művelés számára. A városok parasztpolgárai jól jártak, de a pákászkodásból, nádvágásból, rideg állattartásból élőket keservesen érintette a mocsárvilág visszaszorulása. Az Alföld természetföldrajzi környezetének nagytérségi megváltoztatására csak a 19. század elejére értek meg a társadalmi, gazdasági és technikai feltételek. A tudatos árvízmentesítést és folyószabályozást a század második felében kibontakozó demográfiai robbanás követelte meg. A növekvő népesség, s különösen a 18. század végi, 19. század ele-