História 2001

2001 / 2. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - SÜLI-ZAKAR ISTVÁN: Az élő Tisza - FRISNYÁK ZSUZSA: Árvizek, szabályozások

18 tési társulatainak adandó állami előleg­ről (8 millió osztrák értékű forint) szóló XXXV. törvényt. 1880-1883 Megépül a szegedi körtöltés, újjáépítik a várost és helyreállítják a ti­szai töltéseket. 1881 Minden korábbit meghaladó árvíz vonul le a Tiszán, több helyen szakad át a töltés. 30 község 65 ezer holdnyi föld­jét önti el a víz. A Körösök árhullámával találkozva az ár a legnagyobb károkat a Körös-Tisza-Maros szögében okozza. Hatására egységesítik a töltésméreteket (1881:111. tc.), és megalakul az ország legnagyobb ármentesítő társulata, a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. (1881-ig a Közép- és Alsó-Tiszán a gátvédelem egyetlen eszköze az ún. karózás volt. A töltés oldalába sűrűn karókat vertek le, a karósort fűzfavesszőkkel sövényszerű­­en vonták be.) 1884 Az uralkodó szentesíti a Tiszáról szóló XIV. törvénycikket, mely kimond­ja, hogy a Tisza és vízgyűjtőjének szabá­lyozása és ármentesítése műszaki tekin­tetben „egységet képez”. A Tisza menti ármentesítő társulatoknak kötelező be­lépni a Tiszavölgyi Társulatba. 1886 A Közmunka- és Közlekedési Mi­nisztériumban felállítják a Vízrajzi Osz­tályt. Egyik feladata: a Tisza medrének és vízjárásának nyilvántartása. 1887 A Közmunka- és Közlekedési Mi­nisztérium rendeletben szabályozza a Tisza hullámtéri szélességét. Tiszaújlak­­tól a Szamosig 170 m, a Szamostól Csa­pig 250, Csap és Tokaj közt 270 m, To­kajtól a Sajóig 300 m, a Sajó és Füred közt 350 m, Füredtől Csongrádig 380 m, Csongrád és Szeged közt 400 m, Szeged és Titel közt 500 m. A hullámtéren fá­kat, bokrokat ültetni vagy fenntartani nem szabad, a vízfolyási akadályoktól meg kell tisztítani. 1888. március A Tiszán óriási árhullám vonul le. Az ár tetőzési magasságát csak 1970-ben haladja meg a folyó. A Tisza és a Körösök völgyében félmillió hold ártér kerül víz alá. Az árvíz alatt 22 töl­tésszakadás történik. Az árvíz hatására újra megállapítják az egységes és biz­tonságos töltésméreteket. A Szolnoktól felfelé eső töltések magassága a legna­gyobb vízszint felett 1 méter, a Szolno­kon aluli töltéseké pedig 1,5 méter. A Vízrajzi Osztály elkezdi a Tiszán a vízhozamméréseket. 1889 A Közmunka- és Közlekedési Mi­nisztérium hatásköréből a vízügyek a területek víztartalékai könnyen lefoly­nak, illetve kimerülnek, így a tiszai víz­rendszer árhullámai jelentékenyek, amit viszonylag rövid időn belül kisvíz követhet, vagyis emiatt a folyó vízjárása - hasonlóan időjárásunkhoz - szélső­ségekbe hajló. (A folyó átlagos vízszint­­ingadozása a Tisza-Szamos összefolyá­sa alatt mindenütt 8-9 m körüli értéket mutat.) A vízgyűjtő alföldi fele rendkívül szé­les, lapos és enyhe lejtésű síkság. Az Al­föld rónaságain ezért azután hajtűka­nyarokban kígyózó, aránylag keskeny és kis méretű medret alakított ki magának a Tisza közép- és kisvize. Ugyanakkor a vízgyűjtő terület peremhegységeiből - különösen gyors hóolvadás esetén - le­zúduló árvizek a szabályozás előtt széle­sen elterültek az Alföld mélyebb fekvé­sű területein. Az árvízmentesítés során végeredményben egy viszonylag kes­keny víztükörszélességet hagytak csak (ez az Alföldön általában 1,5-2 km). A töltések kiépítésekor sokhelyütt igazod­tak a már meglévő helyi védművekhez, gyakran még a birtokhatárokhoz, s ter­mészetesen a Tisza partján lévő telepü­lések belterületéhez is, így Szegednél az árvízi víztükörszélesség mindössze 350 m, Tiszadorogmánál viszont 6,7 km. A természetföldrajzi adottságokkal indokolható az is, hogy az alföldi terüle­teken igen csekély a folyó mélysége. Kis­víz esetén sok a gázló, s nagyobb merülé­sű csónakok nem is tudtak korábban sem közlekedni. Ugyanakkor a folyó medre az átvágásokkal történt medersza­bályozás következtében jelentős mértékben (átlagban 2 mé­terrel) mélyült. A Tisza vízhozamát tekintve nagy szél­sőségekre képes. A vízjárás szeszélyes­ségét kis­közép- és nagyvíz egymáshoz viszonyí­tása alapján tudjuk értékelni. Az időjárás szeszélyei miatt a Tiszán az egyes évek vízjárása igen nagy különb­ségeket mutat. Rendkívül károsak az ár­vizek mellett a kisvizek is, amelyeknek gyakorisága különösen a folyószabályo­zás után nőtt meg a medermélyülés, a víz gyorsabb lefolyásának hatására. A Tisza „megregulázása” A 19. század előtt is sor került néhány kistérségi hatókörű beavatkozásra. Ezek sorában legnagyobb hatású tett az Abádszalókhoz közel fekvő híres Mirhó-fok első elzárása volt 1754-ben. A Mirhó-fok kiterjedt láp- és mocsár­világot táplált a Tiszántúl középső ré­szén, s a fák elzárásával elsősorban a nagykunsági városok igyekeztek meg­akadályozni szántóföldjeik elmocsara­­sodását. A gát megépítésével hatalmas területek váltak alkalmassá a szántóföl­di művelés számára. A városok paraszt­polgárai jól jártak, de a pákászkodásból, nádvágásból, rideg állattartásból élőket keservesen érintette a mocsárvilág visszaszorulása. Az Alföld természetföldrajzi környe­zetének nagytérségi megváltoztatására csak a 19. század elejére értek meg a tár­sadalmi, gazdasági és technikai feltéte­lek. A tudatos árvízmentesítést és folyó­szabályozást a század második felében kibontakozó demográfiai robbanás kö­vetelte meg. A növekvő népesség, s kü­lönösen a 18. század végi, 19. század ele-

Next