História 2006

2006 / 2. szám - FIGYELŐ - PÁLOSFALVI TAMÁS: Borbála és a Cilleiek

. Borbála és a Cilleiek Z­sigmond király második feleségét, Borbálát és családját, a stájer ere­detű Cillei (ma Celje, Szlovénia) grófi dinasztiát példátlanul rossz hírnév övezi mindazon országokban, ame­lyek történelmében a család tagjai valamikor jelentős politikai szerepet játszottak. E rossz hírnévben sokáig osztoztak magával Zsigmond királlyal is, míg azonban a császár-király élet­művének átértékelése már az 1980-as években megkezdődött. Borbála és rokonai negatív megítélése­­ talán az egy Szlovéniát leszámítva, amely a Cilleiek igazi örökösének tekinti ma­gát - továbbra is él. Ha e helyzet okát keressük, vissza kell nyúlnunk a 15. század második feléig, amikor a Cilleiekkel szembeni előítélet kialakult és kiirthatatlan gyö­keret eresztett. Az ellenszenv kiváltó­ja a dinasztia utolsó tagja, Cillei Ulrik volt, aki az 1450-es években hatalmas birtokaira támaszkodva egyenrangú félként küzdött Hunyadi Jánossal és III. Frigyes római császárral a Magyarország, illetve Ausztria fölötti befolyásért, végső soron pedig a Zsigmond örökségét képező közép-európai állam­konglomerátum irányításáért. A küzdelem nagyrészt politikai síkon folyt, mivel azonban Cillei halála (1456) egyben a család kihalását és a Cillei-birodalom felbomlását is jelentet­te, a történet Cillei-központú bemutatására már nem kerül­hetett sor, így a dinasztia emlékezetét olyan történetírók alakították, akik a vetélytársak és örökösök, a Hunyadiak és a Habsbur­gok szolgálatában forgatták tollukat. Tőlük vették át a negatí­vumokat a kialakuló nemzeti történetírások első képviselői, hogy aztán a hagyomány töretlenül éljen tovább egészen napjainkig, mégpedig nemcsak a historiográfiában, hanem az irodalomban és a képzőművészetben is. fal vette kezdetét. A nikápolyi vereség (1396) után jelentős részben az ő kato­nai és pénzügyi segítségének volt kö­szönhető, hogy Zsigmond képes volt stabilizálni belpolitikai helyzetét Ma­gyarországon. A király nem is mutatko­zott hálátlannak: tíz zagoriai (Varasd megye) és négy szlavóniai várat adomá­nyozott Hermann grófnak, amelyek bir­tokában egyszerre az ország leghatalma­sabb urai közé emelkedett. Zsigmond egészen a haláláig elhal­mozta kegyeivel a Cilléi családot, arra azonban gondosan ügyelt, nehogy túlsá­gosan megerősödve veszélyt jelentsenek hatalmára és Magyarország integritá­sára. 1435-től Zsigmond viszonya a Cilleiekhez érdekes kettősséget mutat. Egyrészt, hűen a Luxemburgok hagyo­mányos Habsburg-ellenes politikájához, támogatta a Cillei-territórium kiemelé­sét a Habsburgok fennhatósága alól. Zsigmond 1436 novemberében Prágá­ban emelte a Cillei grófokat birodalmi fejedelmekké. Másrészt viszont világossá tette, hogy Szlavóniában nem szándékozik örökletessé tenni a Cilleiek hatalmát. Mi több, 1433-tól kezdve új kedvencének, a raguzai származású Tallóci Matkónak (és fivéreinek) csinált helyet a tartományban, aki 1435-ben meg is kapta a szlavón, majd röviddel utóbb a horvát báni méltóságot. A későbbi fejlemények azt mutatják, hogy a Cilleiek nehezen viselték a szlavóniai hatalomvesztést, de 1440-ig nem állt mód­jukban fellépni a helyzet megváltoztatása érdekében. Zsigmond és Borbála Zsigmond és Cillei Hermann szoros kapcsolatát a gróf leányá­nak, Borbálának a királlyal kötött eljegyzése (1401), majd házassága (1405) pecsételte meg. Jóllehet a házasság politikai jellegéhez nem fér kétség, Zsigmond szempontjából nem te­kinthető a frigy egyértelműen mésalliance­­nak. Bár Borbála „csupán” grófi házból származott, láttuk, hogy nagyapja I. Lajos király sógora volt, másodfokú unokatestvé­re, Cillés Anna pedig Jagelló Ulászló len­gyel király (második) felesége lett. Emlí­tésre méltó, hogy Borbálát nem a király­néi, hanem a Szent Koronával koronázták meg Székesfehérvárott. A királyné általában Budán időzött, ahol férje távollétében részt vett az ország kormányzásában. 1414-ben Aachenben Zsigmonddal együtt koronázták német ki­rálynévá, majd elkísérte férjét és apját a konstanzi zsinatra, és csak 1415 végén tért vissza Magyarországra. 1408-ban Borbála mellett Cilléi Hermann és a fia, Frigyes is tagja lett Zsigmond frissen alapított Sár­kányrendjének. 1419-ben jelentős változás következett be Borbála helyzetében. Zsigmond elvette A Cilleiek fölemelkedése A dél-stájerországi eredetű Cillei család, amelyet IV. (Bajor) Lajos császár 1341- ben emelt grófi rangra, nem II. Hermann és Borbála révén lépett be a magyar tör­ténelembe. Már I. Hermann gróf és a fivére, Ulrik részt vettek I. Lajos magyar király (1342-82) balkáni hadjárataiban. Mi több, Hermann gróf Kotromanic Katalinnal kötött házassága révén Lajos király sógora lett, és utóbbi közvetítette Ulrik fiának, Vilmosnak házasságát III. Kázmér lengyel király egyik leányával. A Cilleiek Mária királynő uralkodása idején szerezték első magyarországi birtokukat, a Zágráb megyei Szamobor uradalmát. A család igazi emelkedése és rohamos gazdagodása azonban II. Hermann gróf­Cillei Borbála. Illusztrált lap a Bellifortis-töredékből, 1405 Mária, az első és Borbála, a második feleség Zsigmond oldalán. Fametszet, Mainz, 1492

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék