História 2007
2007 / 1. szám - ÉVFORDULÓ - FODOR PÁL: Három civilizáció ütközése, 1456 : Az Oszmán Birodalom, Bizánc és a nyugati kereszténység
szeme”, vagyis szent város. E nemzetközi rendszer egyik legfontosabb alapelvét Antoniosz pátriárka így fogalmazta meg 1393-ban: „A keresztényeknek nem lehet egyházuk császár nélkül. Mindkettő szoros kapcsolatban áll egymással, és nem választhatók szét.” A bizánci nemzetközösséget az oszmánok elsősorban fegyverrel gyűrték le, de ez önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy 1453-ra megszerezzék Konstantinápolyt is. Bizánc folyamatosan az államhatalom, az autoritás válságával küszködött. Különösen II. Andronikosz (1282-1328) kora óta egymást érték a pusztító polgárháborúk, amelyek lassanként aláásták a bizánci parasztság lojalitását. A latin hatalmak (főleg Velence és Genova) gyarmati jellegű kereskedelme, monopóliumai és növekvő pénzügyi befolyása a városi középosztályokat tette tönkre és idegenítette el saját államától. S végül a muszlim hódítás feltartóztatására meghirdetett keresztes hadjáratok - a 13. század óta - és a Róma által kikényszerített egyházi uniók a nemzetközösség oszlopát, az ortodox egyházat is szembefordították a császári hatalommal, amely jobbára uniópárti volt. Az egyházon belül misztikus irányzatok törtek előre. A köznépben tömegesen, de a hit tekintélyei közül is sokan (mint Georgiosz Skolariosz, a későbbi Gennadiosz pátriárka) jutottak el odáig, ahová a fentebb idézett Notarasz, ha már az egyház nem lehet el birodalom és császár nélkül, akkor inkább legyen az a török, mint a latin. Egészében véve azt mondhatjuk: a bizánci nemzetközösség jelentős részét éppen úgy terelte az oszmánokhoz a túlerőtől való félelem, mint a rend és a biztonság iránti elemi vágy. S hozzátehetjük: ebbéli várakozásukban nem is csalódtak. Ortodox és muszlim keveredés, 11-15. század Az oszmánok dolgát megkönnyítették az ortodox és a muszlim világ közötti strukturális hasonlóságok és a hosszú közös tapasztalat is. Az állam és a vallási vagy egyházi szervezet mindkettőben szorosan összefonódott, és az uralkodó mindkettőben központi szerepet játszott: ő volt a szív, amelytől a társadalmi szervezet működése függött. A 14. századi oszmán hódítás kezdetekor törökök és görögök már több mint kétszáz éve éltek együtt Kis-Ázsiában. (A szeldzsuk-török hódítás a 11. század közepén kezdődött!) A rengeteg vegyes házasság nagymértékben enyhítette az idegenséget. A görög szerzetesek és a muszlim dervisek életmódja és világszemlélete annyira közel került egymáséhoz, hogy egy 1436. évi irat szerint alig lehetett megkülönböztetni őket. A keresztény közösségek fennmaradása és relatív jóléte az anatóliai szeldzsuk és a korai oszmán államban azt a hitet erősítette, hogy a törököktől nagyobb vallásszabadság várható, mint a latinoktól. Másfelől az oszmánok is sokat tettek a nemzetközösség bizalmának megnyeréséért. Több esetet ismerünk, amikor még meg nem hódított monostorokat előre megerősítettek régi kiváltságaikban. A birodalomban 20 évig raboskodó Magyarországi György leírásából jól kivehető - bár ezt titkolni igyekszik -, hogy a törökök puritán és mély vallási élete még a keresztény rabokra is óriási vonzerőt gyakorolt. Iszlám-keresztény állam? Az oszmánok 1453-ban nem egyszerűen legyőzték a bizánci rendszert, hanem beolvasztották, felszívták és módosítva továbbvitték annak számos elemét. Egyes kutatók iszlám-keresztény szinkretizmusról vagy szimbiózisról beszélnek. Ennek egyik jeleként említik, hogy az Oszmán Birodalom három alapítója közül kettő (Kösze Mihál és Evrenosz) görög, illetve katalán származású volt. A korai oszmán állam társadalmi bázisa rendkívül heterogén volt, számos kitérttel (konvertitával), renegáttal. A szultánok ebből idővel olyan rabszolga státusú elitet hoztak létre, amelyben döntő szerepet kaptak a keresztény gyerekekből kinevelt államférfiak. Egy 16. századi oszmán író egyenesen az oszmán társadalom lényegének nevezte az etnikai kevertséget, amelyben a balkáni keresztények adták a fizikai erőt és szépséget, a keletről érkezett muszlim értelmiségiek pedig az intellektust. Szerinte a kereszteződés eredménye egy fejedelmi gyümölcs lett, amelyben mindkét oldal legjobb tulajdonságai jöttek elő. Ez a kutnak nevezett elit lett a birodalom legfőbb összetartó ereje és a hódítások lankadatlan szorgalmazója. De a régi közép- A bizánci kereszténységet követő Basarab havasalföldi fejedelem és felesége templomot alapít. Ikon, 16. század Dervis, Török miniatúra, 16. század