Melléklet 2007
2007 / 1. szám - Kádár Béla: Gazdasági fejlődésünk mérlege, 1990–2006
FIGYELŐ A költségvetési szanálás-liberalizálás-privatizálás javasolt sorrendisége - s lehetőleg gyorsított ütemű megvalósítása - a bejáratott piacgazdasági intézményekkel, jogi keretekkel nem rendelkező országokban súlyos gazdasági, sőt társadalmi veszteségekkel járt. A költségvetési szigorításokkal, az 1990-1991-es mini sokkterápiákkal legyengített, jelentős részben egyébként is versenyképtelen állami vállalatok nagy része ugyanis elvérzett az importliberalizálás nyomán berobbanó külföldi versennyel szemben, így a kevés talpon maradó vállalatot privatizálni csak - külföldi tulajdonosok mellett - a volt politikai nomenklatúra tagjai tudták. Az átalakulás a külső feltételek szempontjából igen kedvezőtlen időszakban indult meg. Az 1990. évi kuvaiti háború erőforrás-áramlásokat és nemzetközi figyelmet elterelő hatása, az 1991-1994 közötti, második világháború utáni legsúlyosabb mértékű nyugati recesszió, illetve a Szovjetunió és Jugoszlávia összeomlása eleve lehetetlenné tették az átalakulási feszültségek külpiaci levezetését (1. táblázat). A múlt öröksége, a javasolt átalakulási iránytű s kedvezőtlen külső feltételek eredőjeként a magyar GDP 1989-1994 között Csehszlovákiához hasonlóan 17%-kal, a magyarországi munkahelyek száma 27%-kal csökkent. Az átalakulás veszteségeinek mértéke a Szovjetunió jelentős utódállamaiban, Romániában, Bulgáriában ugyan sokkal nagyobb volt, az átalakulási folyamatot azonban a magyar lakosság nagyobb hányada súlyos történelmi traumaként élte meg, ami - a politikai kísérőjelenségekkel együtt - közrejátszott a mindmáig tartó megosztottság kialakulásában. Bár az 1990-es évek elején Magyarország a térség országai között élenjárt a piacgazdaságra jellemző jogi és intézményrendszeri keretek kiépítésében, s különösen a világgazdasági nyitás, a külföldi tőkevonzás teljesítményeiben e vezető pozíció az elmúlt évtized során eltűnt, majd a legutolsó években az ország mind gyakrabban kapta meg a sereghajtó címét. 1. TÁBLÁZAT A KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOM VOLUMENINDEXEI, 1990-2003 ÉV Kivitel* Behozatal* 1990 95,9 94,8 1991 95,1 107,1 1992 101,0 92,4 1993 86,9 120,4 1994 116,6 114,5 1995 108,4 96,1 1996 104,6 105,5 1997 129,9 126,4 1998 122,5 124,9 1999 115,9 114,3 2000 121,7 120,8 2001 107,7 104,0 2002 105,9 105,1 2003 109,1 110,1 * Előző évi 100,0 Forrás: KSH EZREDFORDULÓ • 200771 fulampénzügyk felett lógó Damoklész-kard A globalizált gazdaságban az országok közötti összefonódás a pénzügyek területén a legszorosabb. Érthető módon az első figyelmeztető jelek az állampénzügyi egyensúly felől jelentkeztek. Az állampénzügyi deficit a hosszú távú magyar fejlődés makacs útitársa. Az 1990-2001 közötti időszak átlagában a GDP-hez viszonyított államháztartási deficit kereken 5%-ot, 2002-2006 átlagában 7,5%-ot, korrekciós intézkedésekkel 2006-ban 9,6%-ot tett ki. Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a rendszerváltozást követő évtizedekben folyamatosan csökkent, a legutóbbi öt évben viszont 52%-ról ismét 70%-ra nőtt. A nemzetközi pénzügyi rendszerben elfogadhatatlan az elmúlt fél évtizedben romló, Európában legnagyobb mértékű és külső megrázkódtatásokkal sem magyarázható állampénzügyi deficit. Az ennek elkendőzésére irányuló, félrevezető bel- és külföldi helyzetjelentések, költségvetési előirányzatok alapvetően megroppantották az ország pénzügyi hitelességét, ennek helyreállítása természetesen áldozatokat követel. Az állam pénzügyi egyensúlyhiányból fakadó veszélyek mértékét ma már felismerték, s a jelenlegi kormányprogramok középpontjába került. Kevésbé tisztázott azonban, hogy a gazdaság jövedelemtermelő képessége s a társadalom jövedelemfelhasználása közötti történelmileg is egyedülállóan magas és tartós rés kialakulásában milyen szerepet játszottak a növekedési, strukturális, intézményműködtetési, külgazdasági, vagy netán társadalmi-politikai-országvezetési tényezők. növekedési dinamika Tartós, bár nem ennyire tetemes pénzügyi egyensúlyhiány a gyorsított modernizáció, felzárkózás rendszeres történelmi útitársa. Részben ennek fényében, részben a legutóbbi időszakban elterjedt lecsúszási aggályok felerősödése következtében nem érdektelen pillantást vetni a magyar gazdasági növekedés dinamikájára (2. táblázat). Különféle híresztelésekkel szemben érdemes leszögezni, hogy 1989- 2006 között a magyar GDP mintegy egyharmadával nőtt. A térség országai közül ennél magasabb dinamikát a történelmi sorstárs-országok közül Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Észtország ért el. A térségen belül a lecsúszás nem az átalakulás kritikus szakaszához kötődik. Gazdasági feszültségforrást elsősorban az jelent, hogy a 20. század nyolcvanas éveiben elért évi 1%-os GDP-növekedés után az elmúlt másfél évtized átlagában a magyar gazdaság növekedési üteme évi átlagban alig 2%-os volt az átlagosan több mint 4%-os ütemben bővülő világgazdaság környezetében. E negyedszázados kvázi stagnálás súlyos nemzetközi lemaradást jelent, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az ország állandósuló állampénzügyi egyen-