História 2008
2008 / 3. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - BURUCS KORNÉLIA: Mosás, vasalás a mindennapokban, 1945-1990 : "Nyugdíjba ment a teknő, az üst, a mosófazék"
Mosás, vasalás a mindennapokban, 1945-1990 „Nyugdíjba ment a teknő, az ősz, a mosófazék” A háztartási munka gépesítése a női egyenjogúság folyamatának egyik fontos hajtóerejévé vált. Ehhez persze megfelelő technikaiinfrastrukturális háttér kellett. A tömeges gépesítés első feltétele: az elektromotorok méretének csökkentése, a „gépbe építés” technológiájának megoldása (szigetelt „gépházak” stb.) még a 20. század első évtizedeiben megtörtént. A század közepétől további feltételként jelentkezett a háztartások infrastruktúrájának általános fejlesztése (először a villany, majd a víz bevezetése a lakásokba, ill. a szennyvízelvezetés). S megjelent a társadalmi igény is - mindenekelőtt a polgári középosztály megerősödésének köszönhetően - a házimunkák könnyítése iránt. A mosás gépesítése az első fafűtéses, hengeres alakjukkal hordót vagy éppen mosóüstöt idéző, „kézi meghajtású” szerkezetektől a programozható automata gépekig hosszú múltra tekint vissza. Ahogy a fogyasztási cikkek tömeges (ipari méretű) előállításakor gépesítették az egyes munkafolyamatokat, úgy a mosás különböző fázisait is fokozatosan mechanizálták: a szennyes ruha dörzsölését, meleg lúgban való forgatását, a facsarást stb. Az igazi áttörést az elektromos meghajtású mosógép, a „Thor” megjelenése jelentette (1908, USA). Gyors elterjedését azonban gátolta a sok áramütéses baleset, de amikor megoldották az elektromotor jó szigetelését (1930), megindulhatott hódító útjára a modern mosógép. Mosónők - mosónők Magyarországon Magyarországon a mosógéphasználatnak 1945-ig nem volt hagyománya. Ennek hátterében egyrészt a hazai technikai kultúra általános elmaradottsága állt. (Mind a gyártásé - a mosógép az egyik legbonyolultabb háztartási gép -, mind a használaté.) Másrészt az, hogy a korai mosógépek - a vízmelegítős automaták megjelenéséig - csak részben gépesítették a mosás folyamatát, a kézi erőt egészen az 1960-as évekig nélkülözhetetlenné tették. Harmadrészt a gép használata társadalmi igényként sem jelentkezett - még a módosabb közép- vagy nagypolgárság körében sem -, hiszen 1945 előtt e munkára volt elég háztartási alkalmazott (cseléd) és bejáró mosónő. 1945, s különösen 1948 után azonban Magyarországon - a szovjet tábor többi országához hasonlóan - megváltozott a háztartás társadalmi „közege”. A személyi kizsákmányolás megszüntetését hirdető rendszerben a cselédek, mosónők rétege rövid idő alatt eltűnt. A rájuk alapozódó háztartási munkák viszont a korabeli szóhasználattalA História 2008/1. számában jelent meg a magyar háztartások 1945 utáni villamosításának és a háztartási kisgépek megjelenésének történetét összefoglaló cikk. A háztartások gépellátásának modernizációját bemutató sorozatunk második írásában szerzőnk a mosás és a vasalás gépesítését tekinti át röviden: „dolgozó nők” vállára nehezedtek. (A munkás- és parasztasszonyok addig is maguk tartották tisztán a család ruhaneműjét.) Még egy 1963. évi belkereskedelmi minisztériumi felmérés szerint is a megkérdezett háziasszonyok többsége a mosást-vasalást jelölte meg a legfárasztóbb és legidőigényesebb munkának. S valóban, a mosás a családok százezreinél még 1945 után jó másfél évtizedig a századfordulóhoz hasonlóan zajlott. A nagymosás előtti napon előkészítették a helyenként még házilag készített szappant vagy a boltban vásárolt tisztítószereket, a szennyest pedig anyaguk, színük és rendeltetésük (ágynemű, asztalnemű, fehérnemű, munkaruha stb.) szerint csoportosítva beáztatták. Másnap, ahol volt külön mosókonyha (a városi többlakásos házakban a 19. század második fele óta épültek ilyenek), begyújtottak a vízmelegítő üst alá, többnyire fával, hogy ne kormoljon, hamuzzon nagyon. (A munkáscsaládoknál a fahordás s a fűtés a férfiak vagy a gyermekek feladata volt.) Miután felforrt a víz, az asszonyok 5-15 literes mosófazekakkal telehordták a fa- vagy bádogteknőket, s ezek fölött görnyedve, a szódásszappanos meleg vizet többször cserélve, a kezet csípő lúgban átgyúrták, a sulykolófán vagy a hullámos horganylemezen (rumpli) dörzsölték a ruhát, minden darabot külön átszappanoztak, majd a fehér textíliákat szóda és szappanreszelékes vízzel üstben is kifőzve fertőtlenítették. A mosott ruhaneműt 2-3-szor öblítették, majd fehérítették, keményítették s jól kifacsarva a szabadban, vagy a padláson megszárították. (A városi háztartások egy részében - miután korábban mosónőre bíz- Mosónők mint munkavállalók. Képeslap, 1900 körül