História 2008
2008 / 1. szám - EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM - KATZ, JAKOV: Ifjúkori házasság a középkori zsidó kultúrában : Ideológiai-vallási, gazdasági-politikai okok
A korabeli zsidó kereskedő vesz és elad mindent, ami a kezén átmegy, és amire szüksége van. Ez általában legfőképp „kereskedői megérzés”, nem pedig szakértelem a kereskedelem egyik vagy másik ágában. A házasság utáni első évek átmeneti időszaka elegendő volt az első gyakorlati kísérletekre és a szakosodásra, mivel a fiatal pár mások támogatását élvezte, és ebben az időszakban nem a saját tevékenységükből éltek. A gazdag családok a fiatal párnak időnként hosszabb időre biztosították a megélhetést, és a Tóra iránti szeretetből évekig ellátták gyermekeiket vagy vejeiket, hogy valódi tálmid kákám váljon belőlük Szülői támogatás, hozomány Ez a szokás - a szülők éveken keresztül biztosított támogatása, amely a gyakorlati életre is felkészítette a fiatalokat - egyike volt azon alapvető társadalmi feltételeknek, amelyek lehetővé tették a fiatalkori házasság ideáljának megvalósítását. A másik tényező a szülők által biztosított hozomány volt mind a menyasszony, mind a pedig a vőlegény részéről. Többnyire a menyasszony hozománya nagyobb volt a vőlegényénél, de a két hozomány együttes összege adta azt a tőkét, amelyen az új család jövője alapult. A hozomány, mint általános társadalmi szokás, helyes értékeléséhez figyelembe kell vennünk a pénztőke funkcióját a zsidó társadalmi életben. Ez a társadalom kapitalista a szó egyszerű gazdasági értelmében, azaz legfontosabb elemi megélhetési módjai -legalábbis a reprezentatív rétegben - egy bizonyos pénztőkealaphoz vannak kötve. A kölcsön-, a kereskedelmi és ipari ügyletek csak egy bizonyos pénzalap befektetésének segítségével hajthatók végre. Honnan származik a kereskedőnek, a pénzkölcsönzőnek és az iparosnak ez az alaptőkéje? A legtöbb esetben az első tőkét hozományként adják neki szülei, vagy házastársa szülei. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy a zsidó társadalom valamennyi tagja közvetlen módon megélt a pénzügyi befektetésekből. A megélhetés módozatai változatosak voltak. A vámbérlők, orvosok, iparosok, gazdagok házaiban szolgálók, rabbik, vallási bírók, tanítók, „tanulók” - akik jótékonysági alapokból, ill. más, magán- vagy köztámogatásokból éltek -, a kis kié há-kodes (kántorok, metszők, jegyzők, templomszolgák) megélhetőségéhez nem volt szükség pénztőkére. Számukra a hozomány, legalábbis látszólag, csupán egy háztartás megalapításához nyújtott segítséget. A gyakorlatban nincs éles különbség a különböző fajták között: számos rabbi vagy „tanuló” számára a megélhetés két forrásból származott: egyrészt községi tisztviselőként vagy segélyezettként bevétellel rendelkeztek, másrészt olyan tőkével bírtak, amely befektethető volt kereskedelmi és általános kölcsönügyletekbe. Ezenkívül sok esetben szokás volt pénzért venni az állásokat, és ilyenkor az állásokért fizetett összeget alapvetően tőkebefektetésnek lehet tekinteni. Harmadrészt - és ez a meghatározó - ezek a megélhetési módok (az orvosi foglalkozás kivételével) csak szükség esetére szolgáló megélhetési forrásoknak számítanak. Elsősorban mindenki a gazdasági függetlenségre törekedett, amelyet csak befektetésre szolgáló kezdőtőkével lehetett megalapozni. Az eszményi megélhetési forrás az „adásvétel” volt. Csak ha a tőkeinvesztíció során csőd állt be, kellett más megélhetési forrásokat keresni. Még a rabbinátus is, A megélhetés módjai zsidó esküvői szertartás. Porcelánfestmény, 18. század vége A házasságközvetítő A zsidó folklórban, 19-20. századi viccekben és színpadi alkotásokban (pl. Hegedűs a háztetőn) gyakran komikus figuraként ábrázolt házasságközvetítőnek szinte nélkülözhetetlen szerepe volt a középkor alkonyán és a kora újkorban, amikor a családi élet vallás előírta - tisztaságának féltése miatt a két nembeli fiatalságnak alig volt alkalma, hogy közvetlenül találkozhasson egymással, és a szabad választás elvét érvényesítse. A leendő párok közötti házasságokat - a hivatásos házasságközvetítő segítségével - a szülők hozták létre, sokszor úgy, hogy a fiatalok korábban nem is látták egymást. Az új pár jövőjének megalapozásában - lévén, hogy ebben az időszakban a zsidók elsődleges foglalkozása a kereskedés, és a családalapítás szinte minden esetben egy új vállalkozás megalapítását is jelentette - alapvető volt a hozomány (héberül nedunjá). Ezt a lányos szülők adták a leendő vejüknek, mértékében a szülők egyeztek meg. A házasságközvetítő a hozomány 2-3%-át kapta „munkája” fejében, de később is, ha megjelent a háznál - minden családi titok tudójaként és hivatásos hírhozóként - többnyire szívesen látták. A házasságközvetítés feladatát a középkorban és kora újkorban gyakran rabbik, hittudósok vállalták magukra, mivel a házasfelek összehozásában vallási parancsolatot láttak. A vallási hagyomány szerint ugyanis az Örökkévaló maga is foglalkozik az égi rendelés szerint kiszemelt párok „összehozásával” (héberül zivág). HARASZTI GYÖRGY 20