História 2008
2008 / 8. szám - CSALÁD ÉS TÁRSADALOM - PÉTER KATALIN: Házassági piac a 16-17. században : Házasság a régi Magyarországon
ságával nem kellett foglalkozni. Az emberek külső kényszer nélkül, mintegy természetesen házasodtak. Erről a helyzetről kivételes szerencsével maradtak fenn források. Ilyen egy eléggé késői, 1697-ben készült összeírás Csongrád mezőváros rác és magyar lakóiról. Összesen 204 háztartás adatai szerepelnek benne. A háztartások igen különböző méretűek. Van közöttük kétszemélyes, és van egyegy olyan, amelyben 11, 14, ill. 15 személy élt együtt: gyermekek, hajadonok, nőtlen legények, házasemberek ésasszonyok, valamint özvegyasszonyok és özvegy férfiak. Összesen 1438-an. A csongrádi összeírás háborús idők lezárásakor az állandó lakosság és mellettük a menekültek számbavételének céljával készült. A gyerekek egy része - 30 személy - mint árva szerepel az összeírásban. Az özvegyek egy részét pedig, 27 személyt, nevük nélkül vettek fel, holott a gazdálkodásban részt vevő özvegyek neve szerepel a felsorolásban. Vagyis az összeírás 1438 szereplője közül 57 személy nem tartozott szervesen a háztartásokhoz. Őket itt felvették, mert valahonnan idejöttek, az itteniek pedig gondoskodtak róluk. Nem tudjuk viszont, kik, mennyien és hová menekültek el innen, Csongrádról. Csak az biztos, hogy ha csak el nem pusztultak, róluk is gondoskodott valaki. A hagyományos társadalmak működéséhez hozzátartozott az elesettek felkarolása. A véletlenül, a háború miatt összekerült lakosok családi állapotát, gyermek, ill. felnőtt voltát tüntette fel céljának megfelelően az összeírás, így arról nyújt egyértelmű adatokat, hogy mind az 1438 személy éppen házas, házas volt vagy házasság előtt állt. Az utóbbi kategóriába tartoztak először is a gyermekek. Továbbá az egyetlen hajadonként összeírt nő, Millika, aki egy gyermektelen, de házas férfi testvére volt, vagyis fiatal lehetett. Ugyanígy fiatal volt az összeírt 24 nőtlen férfi. Ezt az összeírás szerzője is érzékelteti. Egyikükről azt írja, noch unverheiratet még nőtlen. Másokat becenévvel, Istók, Ferke, Marcika, Nemus, Milinko jelöl. Vagy a felsorolásból derül ki, hogy a nőtlen férfi több nős fivér legfiatalabb testvére. Valamennyien messze alatta voltak a 49 évnek, amikortól a múltbeliek egyedülálló állapotát számítjuk. A házasodás általános, mindenkire kiterjedő szokását bizonyítja tehát az idézett összeírás is. Magyarországon ugyanis nem volt szokás egyedül élni. Egyetemes érvénnyel szólnak erről az alapvető tényről a korszak törvényei. Akármilyen helyzetben fogalmazták meg őket, csak házas jobbágyokra vetnek ki terheket és szolgáltatásokat. A törvényhozók valószínűleg nem azzal a céllal jártak el ilyen módon, hogy a nőtleneket előnyben részesítsék. Az országgyűléseken rendszerint jogtudósok által megfogalmazott szövegek azt a tapasztalatot tükrözik, miszerint a férfiaknál természetes a házas állapot, a nőknél a férjhez menés. Különösen világos ez a Dózsa-felkelés után közvetlenül tartott országgyűlés határozataiból, mert akkor kifejezetten a megtorlás céljával hoztak törvényeket. Nyilván nem akartak kímélni senkit. Benne van a törvényben: úgy akarják megbüntetni a felkelőket, hogy ne csak ők maguk, hanem utódaik is szenvedjenek. Örökös jobbágyság legyen a parasztok sorsa, amiből nem tudnak elköltözni. Az örökös jobbágyok terheit azonban - a törvény 15. cikkelye szerint - csak nős parasztok tartoznak teljesíteni. Aztán sok paragrafuson át férfiakról, értelemszerűen a 15. törvénycikkben meghatározott nős férfiakról, az ő súlyos szolgáltatásaikról van szó. Azt lehetne gondolni, hogy a nők csak mint feleségek szerepeltek az urak jobbágyokról alkotott fogalmában. Végül azonban, miután a törvényhozók már azt is leszögezték, hogy - minden más szolgáltatáson felül - pünkösdkor egy fiatal liba, Szent Márton napján egy hízott liba, karácsonykor meg tíztelkenként egy hízott disznó jár nekik, rátértek az önállóan gazdálkodó, egyedülálló nőkre. Gazdálkodó nők A törvény megfogalmazói a nőkkel általában nem is foglalkoztak, ha viszont valaki az asszonyok közül önállóan gazdálkodott, a férfiakkal egy kategóriába került. A gazdálkodó nőkről úgy van szó az 1514-es törvényben, mint akik jobbágyot helyettesítenek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a férfi jobbágyokkal azonos terheket viselnek. A költözés szempontjából viszont rájuk nem mondtak ki általános tiltást. A nő jobbágyokról ez került a törvénybe: csak földesúri engedéllyel költözhetnek el Esküvői tánc. Peter Bruegel metszete, 1566 Paraszt házaspár. H. S. Beham metszete, 1530