História 2008
2008 / 8. szám - CSALÁD ÉS TÁRSADALOM - PÉTER KATALIN: Házassági piac a 16-17. században : Házasság a régi Magyarországon
még akkor is, ha máshoz mennek férjhez. Ezek szerint az urak vagy a közfelfogás azt tartotta volna természetesnek, ha az özvegyasszony jobbágyok új házasságba minden további nélkül elköltözhetnek, ezért kellett erre az esetre utalóan, nyomatékosan kimondani a földesúri engedély szükségességét. Más nőket viszont, a lányokat és a másnál lakó, tehát nem önállóan gazdálkodó özvegyasszonyokat kifejezetten felmentették ennek a rendelkezésnek a hatálya alól. Az országgyűlés kimondta: ők szabadon férjhez mehetnek és költözhetnek. Minthogy a törvény a férfiakról szólva minden terhet és kötelezettséget házasemberekre vonatkoztatott, egyes nők férjhez menési szabadságának kimondása nem jelentheti a férfiak házasodási tilalmát. A törvény egyszerűen azt a helyzetet tükrözi, amelyben a nők rendszerint a férjhez költöznek. (Lányvásárról vagy lányszöktetésről nincs ilyen természetű adatom.) A szokás hatalma tükröződik benne. Az országgyűlésen tanácsozó urak a nőkkel kivételt tettek, mert az ő költözésük természetes volt. Még az önállóan gazdálkodó, tehát a földesúri terheket viselő nőkről sem ugyanazzal a szigorral szóltak, mint a földesúri terheket viselő férfiakról, holott az ő esetleges elvesztésüket nem tekinthették a törvényhozók kisebb kárnak, mint a férfiakét. A nők teljes megkötését nem tartották kivihetőnek. Mélyen tudatukban gyökerező ismeret volt az, hogy a társadalom a menyasszonyok, esetleg sokadszor férjhez menő özvegyek költözésével működik. Ki költözzön? A menyasszonynak a férjhez költözése minden társadalmi szinten szokás volt. A szokás azonban nem volt kizárólagos. Bizonyos helyzetekben az volt a társadalmi elvárás, hogy a vőlegény költözzék. Erről tanúskodnak azok az esetek, amikor nők kislányokkal maradnak özvegyen, és ők vagy a földesúr arra számít anak, hogy valamelyik kislány férje fogja majd átvenni a gazdaságot. Engedjen el az úr bizonyos szolgáltatásokat addig, amíg leányainak „Isten szerencsét ad”, kérte a 17. század közepén Pap Mihályné. És „vélre írtuk, szolgáljon” - a telek után tudniillik -, állt sok urbáriumban, amikor az özvegy anya szolgálatmentessége után végre vő állt a házhoz. De az is előfordult, hogy az iratból nem derül ki, mi történt, csak egyegy új név feltűnését magyarázzák meg az összeírás készítői azzal, hogy odaírják, az előző tulajdonos veje valaki. Ugyanez volt a helyzet más társadalmi közegben is: rendszerint a menyasszony költözött, de ha egy férfi magánál előkelőbb női örököst vett el, fennállt a veszélye, hogy neki kell költöznie. Illésházy István, a jól ismert politikus mind a két verziót megélte. Először, amikor a nagy hatalmú Erdődy Péter lányát, Annát vette el, még csak jelentéktelen várba, Körmendre költözött, mert Annának több fivére is volt, így az apai örökségből rá Körmend vár és uradalom részbirtoka esett. Az a gondolat, hogy Illésházy valamelyik korábbi lakóhelyére költözzenek, fel sem merült. Felesége halála után aztán mint özvegy Illésházy István rendkívül kellemetlen viszonyba került anyósával és sógoraival. A kínos helyzet azonban nem tartott sokáig: Illésházy feladta. Második feleségnek elvette hat vár és végtelen birtokok örökösét, Pálffy Katalint. Ez a második Illésházy feleség a vagyon nagy részét előző férjétől örökölte, de senki nem tartotta volna normálisnak, ha elköltözik a második férjéhez. Illésházy István mint második férj mintegy természetesen ült be Pálffy Kata első férjének, Krusics Jánosnak a vagyonába. Költözhetett a férj a feleségével együtt is, így az egyik sárospataki főbíró, Erdélyi Kristóf ezekkel a szavakkal írta le karrierje kezdetét: „1599 esztendőben jutem Sárospatakra feleségemmel, Major Annával Nagy Túról. Vettem egy puszta hert az belső városban [...] Én magam csináltam az házt, az kiben mostan lakom.” Általánosabb gyakorlat volt azonban az, hogy a családi telket apa és fiai között megosszák, vagy az újonnan házasodott jobbágy új telket kapjon a földesurától. Így élt egy kis dunántúli faluban 1574-ben még Greler Lamprech jobbágy egész telken, aztán sok utódja született, akik a jelek szerint nem tudtak új telket szerezni. 1604-re az eredeti Greler tulajdonos telkét - bizonyosan a földesúr engedélyével, mert másként nem lehetett - három egyharmad telekre osztották. 17. század közepén három Greler - Greler Hansné, Greler Mért és Greler Péter - volt tulajdonos ugyanazon a három telken. A maradék Bizonyos Kék család viszont a Pozsony környéki Regencen a 16. század során nem felosztott egy telket, hanem összeszedett összesen 4 és felet. Az új házasok ilyenkor együtt rendezkedtek be. Esetleg az apa még halála előtt kiadta az örökséget, így a 16. század közepi Bölcsös családban a házas fiú megkapta a családi telket, apja sokkal rosszabb helyre húzódott. Vagy arisztokrata körben: Esterházy Miklós, bár nehezen engedte el őket szeme elől, egyik várában külön háztartást rendezett be István fiának és menyének, Thurzó Erzsébetnek. Ez a gesztus természetes volt, sokan gyakorolták. Szokatlan azonban a két fiatal összeköttetése. István Esterházy Miklós saját első házasságából, Erzsébet második felesége első házasságából született. PÉTER KATALIN Olvasóink figyelmébe ajánljuk Péter Katalin nemrég megjelent kötetét, Házasság a régi Magyarországon, 16—17. század címmel. (Bp., 2008.) Pálffy Kata első férje, Krusics János magyar királyi főudvarmester, 1580