História 2009
2009 / 8. szám - FIGYELŐ - SZÁSZ ZOLTÁN: A régi magyar nyelvtörvény : Egy magyar nyelvtörvény másfél évszázaddal ezelőttről
A régi magyar nyelvtörvény [Egy] magyar nyelvtörvény másfél évszázaddal ezelőttrő t örténeti közgondolkodásunkban az 1868. évi XLIV. tc. „a nemzetiségi törvény” elnevezéssel gyökeresedett meg. Joggal, hiszen az elsősorban Eötvös József és Deák Ferenc kitűnő alkotásaként számon tartott, messze földön híres - egyben máig vitatott - jogszabály névleg is „a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában” született. Sokat idézett bevezetője, a preambulum kimondta: az ország összes honpolgárai „az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja”. A törvény a politikai nemzeten belüli egyenjogúság kimondásán túl azonban az ország nemzeti sokszínűségéből adódó politikai jogi kötelezettségeket és gyakorlati feladatokat elsősorban a nyelvhasználat szabályozásával rendezte. Ezt a jogszabályt manapság nyelvtörvénynek neveznék. A nyelvi szabadság az egyenjogúság mércéje Az 1868-ban kimondott, s természetes ténynek tekintett egyenjogúság az 1848-as nemzedék hazai nagyjainál magától értetődő liberális-nemzeti alapkövetelmény volt. Deák, Eötvös, Mocsáry kortársainak színe-java a minden magyarországi népet szolgáló államot akarták megalkotni. Tartós realitásnak tekintették, hogy az ország lakóinak fele nem magyar, hogy elmagyarosításuk lehetetlen volna, s ellenezték is a beolvasztási szándékokat. „Rejtett célzatok nélkül, becsületesen engedünk szabad fejlődést minden nyelvnek és nemzetiségnek” - mondotta Mocsáry Lajos még 1860-ban. Keserves történelmi tapasztalatok és liberális meggyőződés vezérelte őket, amikor a méltányos nemzetiségpolitika útját keresték. Az 1840-es évek nyelvharcai, az 1848-1849. évi véres polgárháború emléke, az abszolutista hajlamú Bécs és a nemzetiségek harapófogójába való beszorulás megismétlődésének veszélye az 1860-as évek elején - mind arra ösztönöztek, hogy tartós modus vivendit találjanak a nemzetiségekkel. Persze nem bármi áron. Az ország politikai egységének megőrzése volt az egyik határ - ami azonban nem a mai agyoncentralizált s nagy apparátusú államiságot jelentette. A magyar elit öröklött hegemóniájának megőrzése volt a másik követelmény, ami ugyancsak nem a későbbi nemzeti kizárólagosságot jelentette. Mindkettő összefonódott a magyar nyelv államigazgatásban elért előnyeinek biztosításával. A cél azonban a lehető minél több jog megadása volt. Más volt ez, mint amilyen irányban a régi elitünk a nemzeti politikában egykoron elindult. Szakítás a magyarosító optimizmussal A reformkor bizakodó légkörében született néhány olyan törvény, amely a magyar államiság kiépítése szempontjából indokolt volt, de amelyek a nem magyarok öntudatát, nyelvi igényeit Than Mór: Deák Ferenc, 1870 Weber Henrik: A magyarországi nemzetiségek. Litográfia FSZEK Budapest Gyűjtemény 25