História 2010
2010 / 3. szám - KÖZÖS DOLGAINK - BORHI LÁSZLÓ: Magyar-amerikai kapcsolatok 1942-1989
szaktekintélynek számító George F. Kennannal. Hollánnal azzal a feltétellel tárgyaltak, hogy katonai és politikai jellegű kérdésekre is válaszolnia kell, semmilyen amerikai ígéretre nem számíthat, és a Flabsburg-restauráció kérdése nem merülhet fel. Follán kijelentette, hogy Magyarország az első adandó alkalommal szakítani akar a tengellyel, és utalt arra is, hogy a magyar hadsereg kész a szövetséges csapatokkal együttműködni, amikor azok belátható közelségbe kerülnek. A német megszállás kockázata Az angolszász különbéke politikája, amely a német megszállás kockázatával, tehát a magyar lakosság életének jelentős veszélyeztetésével járt, nem ígérte egyéb nemzeti célok - a területgyarapodás megtartása, kedvezőbb megadási feltételek, a szovjet megszállás elkerülése - megvalósulását. Végső soron tehát az alapvető, az idő függvényében nem változó nemzeti érdek a német megszállás elkerülése volt. Ez a cél lebegett Kállay Miklós és körének szeme előtt is. Ezért az angolszászok rendkívül erős nyomása ellenére sem kellett volna feltétlenül erőltetni a kiugrás végrehajtását, bár a szomszédokkal való versenyfutás kényszere a kedvező elbírálás érdekében a békekonferencián, illetve egy újabb Trianon elkerülésének igénye erősen hatott. Alternatívaként a német gazdasági igények folytatódó kielégítését lehetett volna párosítani a kivárás politikájával. Persze így sem biztos, hogy nem került volna sor a német megszállásra, de legalább a magyar külpolitika adekvát választ adott volna egy szinte reménytelen korszak külpolitikai kihívására. Washington némileg megértően viszonyult a magyar dilemmához. Az OSS szerint Kállayéknak „úgy kell kiugraniuk a háborúból, hogy ez ne történjen túlságosan hamar ahhoz, hogy kiprovokálják a német megszállást és túl későn sem, nehogy kimerítsék a szövetségesek türelmét”. Az amerikaiak gyorsan túltették magukat a magyar kiugrás elmaradásán. Az öngyilkos lépés elmulasztásáért nem marasztalták el Magyarországot, de a deportálások végrehajtásában nyújtott segítségért annál inkább. II. Magyarkérdés az ENSZ-ben 1957-1963 Nem mindig hátrányos, ha egy nagyhatalom képes akaratát ráerőszakolni egy kis országra. Erre példa a magyaramerikai kapcsolatok terén a magyarkérdés 1957-1963 közötti története. Bár az ENSZ alkalmatlannak bizonyult arra, hogy megakadályozza az 1956. november 4-i szovjet beavatkozást, vagy hogy megfékezze a megtorlást, arra mégis lehetősége nyílt, hogy nyomást gyakoroljon a Kádár-rendszerre a belpolitikai liberalizálás érdekében. Amerikai ösztönzésre 1956. november 8-án az ENSZ mandátumvizsgáló bizottsága javasolta, hogy a magyar megbízólevélről szóló döntést halasszák el. Ezt a Közgyűlés el is fogadta, sőt 1957. január 10-én ötös bizottságot állított fel a magyarkérdés vizsgálatára, annak reményében, hogy kikényszerítheti az ENSZ megfigyelőinek Magyarországra történő bebocsátását. Mivel mindez rendkívül hátrányosan érintette a magyar kormányzat nemzetközi megítélését, Kádár külpolitikai erőfeszítéseinek központjába e helyzet megszüntetése került. Washington azonban magas árat követelt: az 1956-osok üldözésének befejezését és amnesztia meghirdetését a forradalom résztvevői számára. A magyar Külügyminisztérium megfogalmazásában a Kádár-rendszer amerikai nyomásra, a magyarkérdés megszüntetése érdekében hirdette meg a rendszer történetének mérföldköveként ismert amnesztiát (1963), ami egyben az amerikai diplomácia első addigi sikere volt a vasfüggöny mögött. Lezárni a „magyar problémát” 1961. február 21-én az amerikai Külügyminisztérium (State Department) illetékesei javasolták, hogy az Egyesült Államok ENSZ-missziója „a lehető leggyorsabban szabaduljon meg a magyarkérdéstől” annak érdekében, hogy az Egyesült Államok „kapcsolatot teremthessen a magyar néppel”. Meg kellett találni a módját, hogy „miként lehetne lezárni a magyar problémát az ENSZ 15. Közgyűlésén”. E fordulat mögött nemcsak az állt, hogy a Kennedyadminisztráció a kapcsolatépítést helyezte előtérbe Kelet-Európa elszigetelésének korábbi gyakorlatával szemben, hanem az is, hogy a magyarkérdés iránti érdeklődés visszaesett. A magyar vezetés abban bízott, hogy Washington az 1956. november 4-én az amerikai követségre menekült Mindszenty József helyzetének rendezéséért cserébe levéteti a magyar ügyet Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése a magyar forradalom alatt. New York, 1956. november