História 2010

2010 / 6-7. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - DANIS GYÖRGY: "Zavaros a Tisza vize, nem tiszta" : Tisza-szabályozások a 18-19. században

1839-ben kibővítette, és egy Grazot és Kolozsvárt összekötő gigantikus csator­nát tervezett. A tervezgetés csak addig tartott, amíg megépült a Budapest-Sze­­ged-Temesvár vasútvonal, a későbbiek­ben már nem esett szó a csatornáról. A Beszédes-Vásárhelyi vita Beszédes József óriási tapasztalatok­kal rendelkező vízmérnök volt, ami­kor a Tisza-szabályozás terveinek bí­rálatára felkérték. Már mögötte állt a Sió-Sárvíz-csatorna rendezése, a Du­nába ömlésük szabályozása. Beszédes rendelkezett tapasztalatokkal a folyók kanyarulatainak átmetszéséről, mivel az ő irányítása alatt vágták át a Báta és Baja közötti kanyarokat az 1820-as években. Vásárhelyi nagy szerepet szánt neki a Tisza szabályozásában, de mindenek­előtt az Al-Duna hajózhatóvá tételé­ben. 1830-ban Széchenyi egy hajó­­kirándulásra invitálta Beszédest az Al-Dunára. Nem sikerült fényesen az út, mert miután az utazás tapasztala­tait Beszédes közzétette, az írást Vá­sárhelyi keményen megtámadta. Első­sorban azért, mert nem értett egyet azzal, hogy az Al-Duna szabályozásá­val végrehajtott mederbővítések hozzá­járulnak az árvízveszély jelentős csök­kenéséhez. A két férfiú közötti ellentétes véle­mények nemcsak vitát, hanem sajnála­tosan haragot is eredményeztek. En­nek oka, hogy Beszédes vélekedései mögött hiányolta Vásárhelyi a valódi mérnöki munkát, a precíz kidolgozást. Felrótta neki, hogy megállapításait csupán tapasztalataira alapozza, hiá­nyolta azokból a tudomány által meg­követelt, meggyőző matematikai szá­mításokat. A konfliktus után hosszú évekig nem vállalt (igaz, nem is nagyon kapaci­tálták) Beszédes József munkát a Tisza szabályozásában, inkább visszavonult családja körébe. 1842-ben mégis úgy döntött, hogy a Zemplén vármegyei fel­kérésnek eleget téve, elkészíti a megye vizeinek rendezési tervezetét. Ezúttal is vitákat gerjesztettek tervei, mert az át­­metszési és csatornaépítési javaslatai a szomszédos területeken tiltakozásokat váltottak ki. Mindenesetre 1843-ban részt vállalt Zemplénben a helyi vízsza­bályozási egylet létrehozásában, mely az első tiszai víztársulat lett. Ekkorra már Széchenyi István lett az újonnan felállított Közlekedési Bi­zottmány elnöke, ebbéli tisztségét megfejelve, a vízszabályozás királyi biztosának is kinevezték. Az ő irányí­tása alá kerültek a sorra alakuló víz­­rendezési társulatok. Reá hárult, hogy a sokasodó helyi tervezeteket egy­séges koncepcióvá gyúrja és a meg­valósításhoz szükséges pénzeket elő­teremtse. A Tisza-szabályozás megindulása Európa legnagyobb mértékű termé­szetátalakító, folyószabályozó tevé­kenységéhez láttak hozzá 1840-ben a Tisza mentén. Az egész ország figyelmét elsősor­ban a nagy pest-budai árvíz irányította a folyószabályozások szükségességére. Nemcsak a nevezetes 1838-as kataszt­rófa rendítette meg az országot, ha­nem már az előzmények is, hisz előtte 34 A Mirhó és a gátépítés A Mirhó sorsának bemutatásával érzé­kelni lehet a vízszabályozás rendkívül bonyolult helyzetét, az eltérő érdekek miatt keletkezett sérelmeket és az árvízi károk miatt kirobbant súlyos vitákat. Hol is folyt valaha a nevezetessé lett Mirkó-fok vize, amelynek elzáró gátja szinte a fél Tiszántúl területén képes volt szabályozni a Tisza folyását? Abádszalók alatt található a régi gát maradványa, ahol ma egy kis emléktábla jelzi, hogy az ezen a helyen emelt kis gát volt az első emberi kéz által emelt földhányás, ami a Tisza folyásának irányt szabott. A négy város: Kisújszállás, Karcag, Kenderes és Kunhegyes, már 1754-ben közerőből kisebb gátat emeltetett ezen a helyen. Tudták, hogy ha itt meggátolják a Tisza áradásának átfolyását, a Kakat­éren (akkoriban inkább folyón) keresztül, akkor nem önti el a víz a kun városok, Karcag, Kevi, Kisújszállás, Madaras és a többi település határait. Néhány év múlva Orczy Lőrinc bárót a gyakori kiöntések arra kényszerítették, hogy 1767-ben maga emeljen védgátakat a taskonyi birtokán. Nem is kellett újat építeni, hanem a már valaha a Mirkó-fokot elzáró töltést kel­lett rendbe hozatnia és megemelnie. Rendben is lett volna minden, ha nem jön­nek 1770 után kétévenként a hatalmas áradások, melyeknek pusztítását a szom­széd birtokosok a Mirhó gátjának tudták be. El is érték, hogy a vármegye mérnö­ke 1776-ban lebontatta Orczy báróval a gátat. A bajok azonban ezután jöttek igazán. A Tisza minden tavaszon a Mirhón át­nyomulva, tengerré változtatta a hatalmas területű határokat­ elöntve a legelőket, súlyos helyzetbe hozva a nagyállat-tenyésztő birtokosokat, gazdákat. A hosszú vi­ták után dönteni kellett. Amikor 1787-ben végül is újra elzárták a fokot, meg le­hetett akadályozni, hogy a Tisza vize, a Kakat-éren keresztül, nagy területet el­árasztva, évente megjelenjen a nagykun városok széleinél. Ne gondoljuk, hogy ezzel mindenki elégedett volt. Például a kevi (Túrkeve) ta­nács testülete kimondta 1780-ban, hogy maradjon inkább a víz, jobb lesz továbbra is a korábban folytatott ártéri gazdálkodás. Annak hasznai nagyobbak, mint a föld műveléséé, és azután a gátakkal sem kell annyit fáradozni. Ezzel szemben másutt, ahol a feltört földeket szántva szépen fizetett a búza, a gyepeken a legeltetés, a védgátak megépítését szorgalmazták. D.Gy. A Mirkó vízrendszere 1777-ben. Balla Antal kéziratos térképe az 1770-es évek áradásai után készült és alapjául szolgált a későbbi szabályozásoknak

Next