História 2010
2010 / 6-7. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - DANIS GYÖRGY: "Zavaros a Tisza vize, nem tiszta" : Tisza-szabályozások a 18-19. században
1839-ben kibővítette, és egy Grazot és Kolozsvárt összekötő gigantikus csatornát tervezett. A tervezgetés csak addig tartott, amíg megépült a Budapest-Szeged-Temesvár vasútvonal, a későbbiekben már nem esett szó a csatornáról. A Beszédes-Vásárhelyi vita Beszédes József óriási tapasztalatokkal rendelkező vízmérnök volt, amikor a Tisza-szabályozás terveinek bírálatára felkérték. Már mögötte állt a Sió-Sárvíz-csatorna rendezése, a Dunába ömlésük szabályozása. Beszédes rendelkezett tapasztalatokkal a folyók kanyarulatainak átmetszéséről, mivel az ő irányítása alatt vágták át a Báta és Baja közötti kanyarokat az 1820-as években. Vásárhelyi nagy szerepet szánt neki a Tisza szabályozásában, de mindenekelőtt az Al-Duna hajózhatóvá tételében. 1830-ban Széchenyi egy hajókirándulásra invitálta Beszédest az Al-Dunára. Nem sikerült fényesen az út, mert miután az utazás tapasztalatait Beszédes közzétette, az írást Vásárhelyi keményen megtámadta. Elsősorban azért, mert nem értett egyet azzal, hogy az Al-Duna szabályozásával végrehajtott mederbővítések hozzájárulnak az árvízveszély jelentős csökkenéséhez. A két férfiú közötti ellentétes vélemények nemcsak vitát, hanem sajnálatosan haragot is eredményeztek. Ennek oka, hogy Beszédes vélekedései mögött hiányolta Vásárhelyi a valódi mérnöki munkát, a precíz kidolgozást. Felrótta neki, hogy megállapításait csupán tapasztalataira alapozza, hiányolta azokból a tudomány által megkövetelt, meggyőző matematikai számításokat. A konfliktus után hosszú évekig nem vállalt (igaz, nem is nagyon kapacitálták) Beszédes József munkát a Tisza szabályozásában, inkább visszavonult családja körébe. 1842-ben mégis úgy döntött, hogy a Zemplén vármegyei felkérésnek eleget téve, elkészíti a megye vizeinek rendezési tervezetét. Ezúttal is vitákat gerjesztettek tervei, mert az átmetszési és csatornaépítési javaslatai a szomszédos területeken tiltakozásokat váltottak ki. Mindenesetre 1843-ban részt vállalt Zemplénben a helyi vízszabályozási egylet létrehozásában, mely az első tiszai víztársulat lett. Ekkorra már Széchenyi István lett az újonnan felállított Közlekedési Bizottmány elnöke, ebbéli tisztségét megfejelve, a vízszabályozás királyi biztosának is kinevezték. Az ő irányítása alá kerültek a sorra alakuló vízrendezési társulatok. Reá hárult, hogy a sokasodó helyi tervezeteket egységes koncepcióvá gyúrja és a megvalósításhoz szükséges pénzeket előteremtse. A Tisza-szabályozás megindulása Európa legnagyobb mértékű természetátalakító, folyószabályozó tevékenységéhez láttak hozzá 1840-ben a Tisza mentén. Az egész ország figyelmét elsősorban a nagy pest-budai árvíz irányította a folyószabályozások szükségességére. Nemcsak a nevezetes 1838-as katasztrófa rendítette meg az országot, hanem már az előzmények is, hisz előtte 34 A Mirhó és a gátépítés A Mirhó sorsának bemutatásával érzékelni lehet a vízszabályozás rendkívül bonyolult helyzetét, az eltérő érdekek miatt keletkezett sérelmeket és az árvízi károk miatt kirobbant súlyos vitákat. Hol is folyt valaha a nevezetessé lett Mirkó-fok vize, amelynek elzáró gátja szinte a fél Tiszántúl területén képes volt szabályozni a Tisza folyását? Abádszalók alatt található a régi gát maradványa, ahol ma egy kis emléktábla jelzi, hogy az ezen a helyen emelt kis gát volt az első emberi kéz által emelt földhányás, ami a Tisza folyásának irányt szabott. A négy város: Kisújszállás, Karcag, Kenderes és Kunhegyes, már 1754-ben közerőből kisebb gátat emeltetett ezen a helyen. Tudták, hogy ha itt meggátolják a Tisza áradásának átfolyását, a Kakatéren (akkoriban inkább folyón) keresztül, akkor nem önti el a víz a kun városok, Karcag, Kevi, Kisújszállás, Madaras és a többi település határait. Néhány év múlva Orczy Lőrinc bárót a gyakori kiöntések arra kényszerítették, hogy 1767-ben maga emeljen védgátakat a taskonyi birtokán. Nem is kellett újat építeni, hanem a már valaha a Mirkó-fokot elzáró töltést kellett rendbe hozatnia és megemelnie. Rendben is lett volna minden, ha nem jönnek 1770 után kétévenként a hatalmas áradások, melyeknek pusztítását a szomszéd birtokosok a Mirhó gátjának tudták be. El is érték, hogy a vármegye mérnöke 1776-ban lebontatta Orczy báróval a gátat. A bajok azonban ezután jöttek igazán. A Tisza minden tavaszon a Mirhón átnyomulva, tengerré változtatta a hatalmas területű határokat elöntve a legelőket, súlyos helyzetbe hozva a nagyállat-tenyésztő birtokosokat, gazdákat. A hosszú viták után dönteni kellett. Amikor 1787-ben végül is újra elzárták a fokot, meg lehetett akadályozni, hogy a Tisza vize, a Kakat-éren keresztül, nagy területet elárasztva, évente megjelenjen a nagykun városok széleinél. Ne gondoljuk, hogy ezzel mindenki elégedett volt. Például a kevi (Túrkeve) tanács testülete kimondta 1780-ban, hogy maradjon inkább a víz, jobb lesz továbbra is a korábban folytatott ártéri gazdálkodás. Annak hasznai nagyobbak, mint a föld műveléséé, és azután a gátakkal sem kell annyit fáradozni. Ezzel szemben másutt, ahol a feltört földeket szántva szépen fizetett a búza, a gyepeken a legeltetés, a védgátak megépítését szorgalmazták. D.Gy. A Mirkó vízrendszere 1777-ben. Balla Antal kéziratos térképe az 1770-es évek áradásai után készült és alapjául szolgált a későbbi szabályozásoknak