História 2010
2010 / 6-7. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - FEJÉR LÁSZLÓ: Társulatok a magyar vízgazdálkodásban, 1810-2010 : Magánerő vagy állam?
nyezések azonban nem bizonyultak tartósnak, nem volt hozzá elég tapasztalat, hiányzott a jogi szabályozás is. A kérdést a pozsonyi országgyűlésnek az 1827. évi XXXIII. törvény megalkotásával sikerült rendeznie. Bár ez a törvény nem a társulatokkal mint szervezetekkel foglalkozott, hanem a megépült töltések, csatornák fenntartásának és védelmének dolgával. Állami-birtokosi érdekeltség és a vízszabályozás A folyószabályozás műszaki értelemben egységes fogalmat jelent, amely magában foglalta a „túlfejlett” medrek átmetszését, a meder partvonalának rögzítését és az új medervonalhoz alkalmazkodó ármentesítő töltések megépítését. A hajózható folyók medrét érintő műszaki beavatkozások - az állami sókereskedelmi monopólium s az ezzel kapcsolatos vízi szállítási feladatok okán - állami feladatot jelentettek, míg az ármentesítés nagy munkája az érintett birtokosok érdekeit szolgálta, tehát az ő költségük terhére történt. Ez a tény kötelezővé tette volna az állami és a magánmunkák összehangolását, ez azonban nem mindig valósult meg, s számos későbbi baj okozójává vált. A társulati mozgalom történetének fejlődésében fordulópontot jelentett a Tisza-szabályozás. Széchenyi István, akit a király 1845-ben a Helytartótanács Közlekedési Bizottmányának elnöki teendőivel bízott meg, azon az állásponton volt, hogy a Tisza és mellékfolyóinak rendezése egységes feladatot képez. Ennek legfőbb érdekeltjei és költségviselői a területileg érintett birtokosok lehetnek, mert sem a kormányzat, sem pedig a vármegyék nem képesek önmagukban a munkálatokat maradéktalanul végrehajtani. A kormányzati érdekeltség kettős: a szabályozott - tehát hosszában lerövidített - Tisza a sószállítási költségek jelentős megtakarításával az államnak közvetlen bevételt jelentett, s hosszabb távon a kincstár gyarapodását lehetett remélni a területek ármentesítése után a növekvő adóbevételekből is. Széchenyi fáradhatatlan agitációja eredményeképpen a Tisza csaknem teljes hosszában megalakultak a különféle Tisza-szabályozási társulatok, amelyek azután 1846-ban a központi Tiszavölgyi Társulatban tömörültek. (A dualizmus idején a Tiszavölgyi Társulat vezetőit a kor politikai életének neves szereplői, mint például: gr. Károlyi György, gr. Andrássy Gyula, gr. Lónyay Menyhért, Darányi Ignác, gr. Szapáry Gyula, gr. Károlyi Sándor és mások közül választották. De az egyes tagtársulatok elnökei is jeles politikusok közül kerültek ki, mint például dr. Sennyey Pál, gr. Mailáth József, vagy akár gr. Tisza István.) Tekintettel a szabályozáshoz fűződő állami érdekekre, a társulatok arra számítottak, hogy a munkálatok indításához szükséges kezdő tőkét valamilyen módon az állam meghitelezi. Széchenyinek azonban csak komoly politikai küzdelem után sikerült a pénzügyi hátteret biztosítania az 1846 augusztusában megkezdődött Tisza-szabályozáshoz. A Tisza árvízi szabályozása Az 1850-es évek időjárási szélsőségei gyakran próbára tették a még csak félig elkészült töltéseket. A nem kellőképpen összehangolt mederátvágások és töltésépítések - amelynek kialakulásában jelentős szerepe volt a rendelkezésre álló anyagi források szűkösségének és a birtokosok földéhségének - jelentős mértékben megzavarták a folyó vízjárását. Amikor a birtokosok termőföld iránti fokozott sóvárgását, a töltésépítések körüli garasoskodását elmarasztalóan említjük, nem szabad figyelmen kívül hagyni egy igen fontos körülményt: az egész magyarországi ármentesítés - gazdasági alapjait tekintve - lényegesen különbözött a hasonló célú itáliai, franciaországi vagy éppen holland vállalkozásoktól. A hazai ármentesítésekre az volt a jellemző, hogy azokat nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme vagy termelésének hatékonyabbá tétele érdekében, hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás megindulását, megerősödését, nagyobb ütemű fejlődését. Az már más kérdés, hogy a Tisza-szabályozás első évtizedeiben az ármentesítés hasznait élvező birtokosok többletbevételüket nem a mezőgazdaságba forgatták vissza, hanem a jóval nagyobb haszonnal kecsegtető és állami támogatást is maga mögött tudó vasútépítkezésekbe fektették be. Jóllehet az abszolutizmus kormányzata betiltotta a Tiszavölgyi Társulatot és az ármentesítések ügyét is szigorú hivatali felügyelet alá helyezte, a munkálatok centralizálása „jót tett” a munkák folyamatos végzésének. Igaz ugyan, hogy az állami feladatként megjelölt mederszabályozások nem tartottak lépést a töltésépítésekkel, ráadásul a Vásárhelyi-féle koncepció, majd a Árvízi rombolás a Tisza-töltés téglaburkolatán Csongrád megyében Árvízvédelmi munkák a Tisza Csongrád megyei szakaszán 45