História 2011

2011 / 7. szám - GLÓBUSZ - JORDÁN GYULA: A "nagy proletár kulturális forradalom" és utóélete : Maótól a diákmozgalmakig

Átnevelés a falvakban A kulturális forradalom nagyrészt városi jelenség volt, Kína városi lakosságának mintegy felét érintet­te. Azokat, akiket a „nép ellenségei­nek” nyilvánítottak, nem szabadság­­vesztésre, hanem javító-nevelő munkára ítélték, és vidékre inter­nálták. Idővel azonban a kulturális forradalom égisze alatt megszapo­rodó anarchista jelenségek és erőszakos cselekmények magát Maót is arra kész­tették, hogy kísérletet tegyen a radikális csoportok megfékezésére. 1968 júliusá­ban munkások és katonák részvételével „propagandacsapatokat” küldtek szét az országban a vörösgárdisták megrendszabályozására. A hadsereg ellenőrzése alá vonta az országot. Decemberben pedig megkezdődött a városi fiatalok - immár főként a vörösgárdisták - falura küldése, hogy átneveljék őket a szegény- és al­­só-középparasztok. Nem csupán ideológiai oktatásról volt szó, hanem a radikális fiatalok fizikai munkán keresztül történő átneveléséről, miközben az ország távoli vidékeire küldték őket. A fiatal radikálisokon kívül a hivatalnokok, értelmiségiek és általában a „káderek” nagy tömegeit szintén fizikai munkára irányították, né­hány hónaptól több évig terjedő időszakra. F. I. Mao az ekkor követett irányvonal, az alkalmazott módszerek miatt attól tar­tott, hogy a forradalom eltávolodik alapvető céljaitól, és az egyenlőség, a forradalmi elszántság, a puritánság he­lyett az anyagi javak hajszolása, az ön­zés válik jellemzővé. Bírálta a párt- és államapparátus korrupt, bürokratikus magatartását, a tömegektől, a néptől való eltávolodását. A kínai valóságnak ezekből a ténylegesen jelentkező nega­tívumaiból időnként egészen szélsősé­ges következtetéseket vont le a párt és a forradalom sorsára vonatkozóan. 1963 májusában például így figyel­meztetett: „Ha a dolog így megy tovább, akkor nem kell hozzá sok idő, ha kevesebbet számítunk, néhány év vagy tíz-egynéhány év, ha többet, néhány évtized, s elkerül­hetetlenül bekö­vetkezik az or­szágos méretű ellenforradal­mi restaurá­ció. A mar­­xista-­­nista párt kétségkívül revizionista, fa­siszta párttá változna, egész Kína meg­változtatná a színét.” Úgy ítélte meg, hogy a „kiigazítás” során a vezetés egy része olyan álláspontot képvisel, ami felidézi ezt a veszélyt, és az ő eltávo­lításukat is célozta a kulturális forra­dalom. Nagyon fontos tényező, hogy 1966- ra a szovjet-kínai viszony már a végle­tekig megromlott. A vita ideológiai, illetve politikai kérdések kö­rül zajlott: a kínaiak nem tudták elfogadni a szovjet párt XX. kongresszusán (1956. február) elkez­dett desztalinizációt, a nyugati álla­mokkal békés egymás mellett élésre törekvő politikát. Azt a feltételezést pedig végképp a revizionizmus meg­nyilvánulásának tartották, hogy a szo­cialista forradalom békés úton is győz­het. A kínai párt értékelése szerint a szovjet pártban uralkodóvá vált a revi­zionizmus, és a Szovjetunióban a kapi­talizmus restaurációja folyik. Mao ugyanezen elfajulás veszélyét vélte fel­fedezni Kínában is, ami megerősítette a mozgalom elindítására vonatkozó el­határozását. Az ifjúság és a hadsereg szerepe Mao az 1960-as évek közepén már egy­re többet foglalkozott a halál gondola­tával. Elsősorban nem a saját sorsa izgatta, hanem az utódlás kérdése, nemcsak az örököst tekintve - nehogy az utód egy Hruscsovhoz hasonló „revizionista alak” legyen­­, hanem a nemzedékváltással összefüggésben is. Bár pesszimistán ítélte meg a veterán forradalmi generációt felváltó ifjú­ságot, mégis hozzájuk fordult, hogy mozgósításukkal megakadályozza a ve­szélyes tendenciák érvényesülését, és eltávolítsa a vezetés „kapitalista úton járó” tagjait. A kulturális forradalmat és benne az ifjúság szerepét alkalmas­nak látta a párt- és állami apparátus megtisztítására, de arra is, hogy az ifjú­ságot forradalmi élményhez és tapasz­talatokhoz juttassa. Személyes hatalmán, a körülötte ki­alakított személyi kultuszon és a fia­talok tömegein kívül Mao mindenek­előtt a Népi Felszabadító Hadseregre támaszkodhatott, amely az esemé­nyekben időnként valóban meghatá­rozó szerepet játszott. A hadsereget Mao eszméi szellemében átpolitizál­ták, a népi háború doktrínájának hangsúlyozásával, a rangok eltörlésé­vel már korábban „forradalmasítot­ták”. A hadsereg ideológiai átneve­­lésére indított kampányok még 1960-ban kezdődtek Lin Piao, az 1959-ben kinevezett honvédelmi miniszter vezetésével. A hadseregen belüli ideológiai munkára négy alap­elvet vázolt fel, melyeket a későb­biekben a négy elsőként emlegettek: a forradalmi hadseregben az ember és

Next