História 2011
2011 / 7. szám - GLÓBUSZ - JORDÁN GYULA: A "nagy proletár kulturális forradalom" és utóélete : Maótól a diákmozgalmakig
Átnevelés a falvakban A kulturális forradalom nagyrészt városi jelenség volt, Kína városi lakosságának mintegy felét érintette. Azokat, akiket a „nép ellenségeinek” nyilvánítottak, nem szabadságvesztésre, hanem javító-nevelő munkára ítélték, és vidékre internálták. Idővel azonban a kulturális forradalom égisze alatt megszaporodó anarchista jelenségek és erőszakos cselekmények magát Maót is arra késztették, hogy kísérletet tegyen a radikális csoportok megfékezésére. 1968 júliusában munkások és katonák részvételével „propagandacsapatokat” küldtek szét az országban a vörösgárdisták megrendszabályozására. A hadsereg ellenőrzése alá vonta az országot. Decemberben pedig megkezdődött a városi fiatalok - immár főként a vörösgárdisták - falura küldése, hogy átneveljék őket a szegény- és alsó-középparasztok. Nem csupán ideológiai oktatásról volt szó, hanem a radikális fiatalok fizikai munkán keresztül történő átneveléséről, miközben az ország távoli vidékeire küldték őket. A fiatal radikálisokon kívül a hivatalnokok, értelmiségiek és általában a „káderek” nagy tömegeit szintén fizikai munkára irányították, néhány hónaptól több évig terjedő időszakra. F. I. Mao az ekkor követett irányvonal, az alkalmazott módszerek miatt attól tartott, hogy a forradalom eltávolodik alapvető céljaitól, és az egyenlőség, a forradalmi elszántság, a puritánság helyett az anyagi javak hajszolása, az önzés válik jellemzővé. Bírálta a párt- és államapparátus korrupt, bürokratikus magatartását, a tömegektől, a néptől való eltávolodását. A kínai valóságnak ezekből a ténylegesen jelentkező negatívumaiból időnként egészen szélsőséges következtetéseket vont le a párt és a forradalom sorsára vonatkozóan. 1963 májusában például így figyelmeztetett: „Ha a dolog így megy tovább, akkor nem kell hozzá sok idő, ha kevesebbet számítunk, néhány év vagy tíz-egynéhány év, ha többet, néhány évtized, s elkerülhetetlenül bekövetkezik az országos méretű ellenforradalmi restauráció. A marxista-nista párt kétségkívül revizionista, fasiszta párttá változna, egész Kína megváltoztatná a színét.” Úgy ítélte meg, hogy a „kiigazítás” során a vezetés egy része olyan álláspontot képvisel, ami felidézi ezt a veszélyt, és az ő eltávolításukat is célozta a kulturális forradalom. Nagyon fontos tényező, hogy 1966- ra a szovjet-kínai viszony már a végletekig megromlott. A vita ideológiai, illetve politikai kérdések körül zajlott: a kínaiak nem tudták elfogadni a szovjet párt XX. kongresszusán (1956. február) elkezdett desztalinizációt, a nyugati államokkal békés egymás mellett élésre törekvő politikát. Azt a feltételezést pedig végképp a revizionizmus megnyilvánulásának tartották, hogy a szocialista forradalom békés úton is győzhet. A kínai párt értékelése szerint a szovjet pártban uralkodóvá vált a revizionizmus, és a Szovjetunióban a kapitalizmus restaurációja folyik. Mao ugyanezen elfajulás veszélyét vélte felfedezni Kínában is, ami megerősítette a mozgalom elindítására vonatkozó elhatározását. Az ifjúság és a hadsereg szerepe Mao az 1960-as évek közepén már egyre többet foglalkozott a halál gondolatával. Elsősorban nem a saját sorsa izgatta, hanem az utódlás kérdése, nemcsak az örököst tekintve - nehogy az utód egy Hruscsovhoz hasonló „revizionista alak” legyen, hanem a nemzedékváltással összefüggésben is. Bár pesszimistán ítélte meg a veterán forradalmi generációt felváltó ifjúságot, mégis hozzájuk fordult, hogy mozgósításukkal megakadályozza a veszélyes tendenciák érvényesülését, és eltávolítsa a vezetés „kapitalista úton járó” tagjait. A kulturális forradalmat és benne az ifjúság szerepét alkalmasnak látta a párt- és állami apparátus megtisztítására, de arra is, hogy az ifjúságot forradalmi élményhez és tapasztalatokhoz juttassa. Személyes hatalmán, a körülötte kialakított személyi kultuszon és a fiatalok tömegein kívül Mao mindenekelőtt a Népi Felszabadító Hadseregre támaszkodhatott, amely az eseményekben időnként valóban meghatározó szerepet játszott. A hadsereget Mao eszméi szellemében átpolitizálták, a népi háború doktrínájának hangsúlyozásával, a rangok eltörlésével már korábban „forradalmasították”. A hadsereg ideológiai átnevelésére indított kampányok még 1960-ban kezdődtek Lin Piao, az 1959-ben kinevezett honvédelmi miniszter vezetésével. A hadseregen belüli ideológiai munkára négy alapelvet vázolt fel, melyeket a későbbiekben a négy elsőként emlegettek: a forradalmi hadseregben az ember és