História 2011
2011 / 1-2. szám - VELÜNK ÉLŐ TÖRTÉNELEM - LUKÁCS ÁGNES: Auschwitz előtt és után : Egy festő-tanár visszaemlékezése
dolgoztam. Azt gondoltuk, hogy az egy bizonyos biztosítékot ad, vagy védettséget jelent, hogy hadiüzemben dolgozom. Július 3-án, egy hétfői napon éppen mentem a Meister Szappangyárba. A 23-as villamos Soroksári úti végállomásánál kiszálltam a villamosból, és láttam, hogy egy csendőr hívogat. Hát, gondoltam, én nem megyek oda, de akkor láttam, hogy ott is egy csendőr, ott is egy csendőr... és mindegyik hívogatott. Avval voltak elfoglalva, hogy a sárga csillagos embereket összegyűjtötték. Senki nem mondott nekünk semmit, lehet, hogy még maguk a csendőrök se tudták pontosan, mi lesz, csak parancsba kapták, hogy a sárga csillagosokat össze kell szedni. Amikor már elég sokat összegyűjtöttek, sorba kellett állni, és akkor végigtrappoltak velünk az Üllői úton egészen a laktanyákig, és ott töltöttük azt a napot és a következő éjszakát is. „Beteggyanús lovak istállója” - ez volt kiírva. Másnap újra sorakozó volt reggel, végigmentünk megint az Üllői úton, de ezúttal a Duna felé, és beszálltunk egy hajóba. A hajó megindult velünk fölfelé a Dunán, és ahol kikötött, az az óbudai amfiteátrum környéke volt. Több százan lehettünk ott. A szüleim semmit nem tudtak, nem lehetett értesíteni őket, pedig közben azért volt, aki hazament, aztán visszajött. Én ezt nem vettem észre, de később hallottam, hogy volt ilyen eset. Auschwitzban hallottam az egyik nőtől, aki szintén odakerült velem együtt, hogy kihirdették, hogy akinél nincsen semmi, az hazamehet kajáért. Mert akkor tulajdonképpen a Pest környéki zsidókat szedték össze, és azokat úgy szedték össze, hogy vigyenek magukkal egynapi élelmet és valami ruhaneműt. De hát minekünk, akiket az utcán szedtek össze, nem mondták ezt. Vagy lehet, hogy lehetett volna hallani, amikor ezt kihirdették, hogy haza lehet menni kajáért, de én nem hallottam. Hát az egy nagy terület volt, ha az egyik végén ott valamit kihirdettek, nem biztos, hogy az amfiteátrum másik sarkában azt mindenki hallja. A vonat megindult velünk valahova, nem tudtuk, hogy hova egyenesen Auschwitzba utaztunk. A megérkezés Amikor megérkeztünk Auschwitzba, nem tudtuk, hogy hol vagyunk, csak azt láttuk, hogy végre megáll a vonat, és itt rend van, és majd itten... majd mit tudom én, miket fogunk csinálni. Kezdtük a programjainkat megbeszélni, hogy nyelveket tanulunk meg mit tudom én, mit... Hát voltak ilyen elgondolásaink a társakkal, akikkel összekerültem. Semmit nem tudtunk, csak azt, hogy végre megérkezünk, és rend van. Volt egy lány, aki ott a kerítés mögül magyarázott nekünk, hogy „Lányok, az a fontos, hogy mindent megegyetek! Mindent meg kell enni, mindent meg kell enni!” - ezt hajtogatta. Nagyon okosan tette, nagyon rendes volt tőle, hogy ezt mondta. Nem volt jó lefogyni, mert aztán voltak a szelekciók, és a soványakat kiszelektálták. Az elején is volt szelekció. Már benn voltunk valami lágerben, amikor egy nagyon jó megjelenésű SS-tiszt - később kiderült, hogy ez a Mengele volt - irányította ott jobbra meg balra az embereket: az öregeket erre, a fiatalokat arra, a soványakat erre, a normális külleműeket arra, a kisgyerekes mamákat és az állapotos nőket erre, a fiatal, stramm nőket meg arra... Hát nem tudtuk még, hogy miről van szó, az később derült csak ki. Aztán betereltek minket egy barakkba, ahol nagyon kellemes élmény volt valóban, letusolhattunk. Le kellett venni mindent, semmi sem maradt az emberen, és akkor be kellett menni egy helyiségbe, ahol tusolok voltak, és letusoltunk. De amikor kifele jöttünk, le is borotválták mindenkinek a fejét kopaszra. A kezünkbe nyomtak egy pizsamakabátot vagy valamit, amit magunkra vettünk, és kopaszon jöttünk ki - nek megkopaszítva. A megérkezés után napok múlva - vagy hetek múlva, ezt most már nem tudnám pontosan megmondani - mindenki kapott egy számot, amit a karunkba tetováltak (ma is ott látható), és a ruhára is kitűztek, alá meg egy sárga háromszöget. Ott, az auschwitzi lágerben nemcsak zsidók voltak. Voltak, akik piros háromszöget viseltek, azok politikai foglyok voltak. A ruhára, amit kaptunk, piros festékkel egy X jel volt festve, nehogy megszökjünk. Élet a táborban Napközben nem volt mit csinálni. Voltak csoportosulások, barátnők összeálltak, összefogózkodtak, és együtt szomorkodtak. Nem volt ott munka se meg semmi se, szóval ott napközben így telt az idő. Azért főztek valamit nekünk: marharépát vagy miegyebet. Valami fazekakat vagy lábasokat kaptunk, és azokba löttyintették bele a kaját. A kony- A festőművész lágeréletet bemutató drámai erejű rajzai 49