Hitel, 1989. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - KAMASZ TÁRSADALOM ÉS ATYAI HATALOM - Szabó Zoltán: A mányi emlékmű - Csiki László: Levél a karácsonyi szeretetről
Csíki László LEVÉL A KARÁCSONYI SZERETETRŐL (az erdőn túlra) Milyen rosszul szeretnek benneteket akik titeket nem gyűlölnek, mert mindenki mást gyűlölnek szeretőitek. Mindenki más gyűlöli őket eként, és ti sem szeretitek a rosszul szeretőket. Ellenségetek legalább igazi, övé vagytok így azonmód. Mert övé vagytok, ellenségetek. Veletek nem lehet ő maga, önmaga szeretője, mint ti nélküle. Hallásotok igaz lesz általa s vele, de kétséges a gyűlölő remény, mert nem tart meg benneteket sem, ha másokat elveszejt a szeretet. T HITEL • 1989. 2. szám 57 . Két háború magyar hősi emlékműve Mányon 1988. június 26-án, vasárnap délelőtt — mintegy kétezer ember részvételével — meghatóan szép ünnepség keretében avatták fel Mányon az újjáépített első világháborús Magyar Hősi Emlékművet, és annak a 181 mányinak az emléktábláit, akik a második világháború következtében haltak meg. A 45 katonahalott neve az Emlékművön nyert elhelyezést, a többiek: a polgári halottak neveit az Emlékmű körül elhelyezett sztélék, sírkőoszlopok őrzik. Igazi magyar ünnep volt, nemzeti zászlókkal, magyar ruhás kislányokkal és legényekkel, magyar huszárok díszőrségével, magyar érzületű szónoklatokkal és Himnusszal, Szózattal. Hosszú évekkel ezelőtt felmerült már annak a gondolata, hogy újjá kellene építeni az 1927-ben felavatott, az első világháború 116 mányi hősi halottjának tiszteletére emelt Emlékművet. A hatvan év időjárási viszontagságai több helyen kikezdték a kő felületét, a második világháború harcaiban közvetlen belövés, telitalálat érte és 54 szilánk, illetve golyónyom volt rajta található. 1951-ben félrevezetett emberek — ki tudja, milyen meggondolásból — kötelekkel lerángatták az Emékmű ormán elhelyezett kb. 2 méteres szárnyú bronz Turulmadarat. Úgy éreztük, terveink megvalósításához most már a politikai helyzet is megérett, ezért 1987 karácsonyán mind a református, mind a katolikus templomban kihirdettük szándékunkat azzal a kiegészítéssel, hogy egyúttal emléket szeretnénk állítani a második világháborúban meghalt mányiak iránti kegyeletből is. Kértük a Híveket, hogy pénzbeli adományaikkal segítsék terveink valóra váltását. Karácsony után gyűjtést szerveztünk, minden házba bekopogtunk és szinte minden házban örömmel és szívesen adakoztak. Néhány nap alatt kétszáztízezer forint jött össze. Az összeg a későbbiek folyamán a más vidékre költözött, és a Nyugat-Németországba telepített mányiak adományaival négyszázezerre bővült. A pénz birtokában nyomban felkerestük Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművészünket, hogy vállalja el a hajdanán ledöntött és ellopott Turulmadár újramintázását, elkészítését. Melocco művész úr örömmel fogadta kérésünket és nemes egyéniségére jellmezően közölte, hogy az ő munkájáért semmiféle tiszteletdíjat nem kér és nem fogad el, ígéretét valóra váltotta, és az avatás óta az ő művészien megformált Turul-madara hirdeti a két világháborúban meghalt közel háromszáz mányi emlékét. Szinte alig kezdtük el a gyűjtést, máris aggasztó hírek jöttek a bicskei Pártbizottságról. Rosszulásukat fejezték ki az Emlékmű újjáépítését illetően, nehezményezték, hogy mindeddig nem kértünk az Emlékmű újjáépítésére engedélyt stb. Mi ettől nem zavartattuk magunkat és 1988. jan. 16-án vagy harmincan nekiláttunk az évtizedek óta elhanyagolt Emlékmű-park kitisztításához. 16-áról 17-ére virradó éjjel felháborító esemény történt. Valaki fekete autó-sprayjel hat horogkeresztet firkált az Emlékműre. Ez az aljas cselekedet falunk lakosaiból dühödt megütközést váltott ki. Értesítettük a rendőrséget, azonnal jöttek is. Az egyik rendőrnek az volt a véleménye, hogy ezt csak fasiszta suhancok csinálhatták. Erre azt válaszoltam, hogy ebben a faluban nincsenek fasiszta suhancok és ebben a faluban, egykét párttagot kivéve, mindenki egyetért az Emlékmű újjáépítésével. Különben is, szinte biztos vagyok abban, hogy nem ebből a faluból származik a horogkeresztfestés ötlete. Másnap a fehérvári rendőrség két nyomozója érkezett a faluba és egész héten nyomoztak, kutattak a tettes(ek) után. Sok embert kihallgattak, köztük engem is. Egész heti nyomozás után ismét felkerestek a nyomozók és az egyik a következőt mondta: Mi a nyomozást felfüggesztjük, gyanúsítottat nem találtunk. Mi most jelenteni fogjuk, hogy a horogkereszt-festés azért történt, mert önök engedély nélkül hozzáláttak az Emlékmű újjáépítéséhez. A horogkeresztet festő a maga tevékenységét nyilván tiltakozásnak szánta, és noha a falu lakosait a dolog rendkívüli módon felháborította, valósággal sokkolta, ha maguk az újjáépítést tovább folytatják, nyilván ismét jönni fog ez a festőművész. Mivel pedig a falu lakosságát nem lehet kitenni egy újabb sokkhatásnak, a maguk tevékenységét a felettes szervek be fogják tiltani. (!) Uraim, mondtam, a betiltás nem lesz egyszerű, mert három órával ezelőtt kaptam a táviratot Ráday Mihálytól, hogy február 2-án délelőtt fél tízkor felkeres tv-stábjával, hogy mint követendő szép példát, bemutassa műsorában a mányi Magyar Hősi Emlékmű újjáépítésének szándékát. A meglepetés másodpercnyi csöndje után az egyik nyomozó ingerülten kérdezte: Ki engedte meg magának, hogy a televíziónak írjon?! Miért? Kitől kellett volna engedélyt kérnem — válaszoltam. Ebben az országban én bármikor, bárkinek írhatok. Ehhez nem kell engedély. Na, de tudja-e — csattant a válasz —, hogy közterületen nem szabad a televíziónak felvételeket készíteni engedély nélkül? Uraim, mondtam, ez Ráday dolga, és nekem meggyőződésem, hogy Ráday úr nagyon érti a maga feladatát. (A felvételek megkezdése előtt megemlítettem Ráday Mihálynak, hogy itt elvárják tőle, hogy engedélyt kérjen a forgatásra. Ő szelíden elmosolyodott és csak legyintett a kezével.) Búcsúzóul adtak még egy jótanácsot a nyomozók, vagy adjuk vissza a lakosságnak az összegyűjtött pénzt, vagy adjuk át a Tanácsnak. Mondtam, hogy nem, és másnap csotára adtam a bronzöntés és a márványtáblák feltételezett ellenértékét. Közben az Emlékmű körül szombatonként tovább folytak az előkészületi munkák. Minden hétvégén megjelent 20-30- 40 ember, hogy szívességből munkát végezzen az Emlékműért. Sikerült közvetett kapcsolatba lépnünk Aczél Györggyel, akinek közbenjárására a Megyei Pártbizottság engedélyezte magának az 1927- ben avatott emlékoszlopnak a felújítását. Ez még mindig csak félsiker volt, mert még mindig nem volt engedélyünk azoknak a márványtábláknak az elhelyezésére az Emlékmű körül, amelyre annak a 181 mányinak a nevét vésettük, akik a második világháborúban haltak meg. A szolgálati utat betartva, a Tanács kért engedélyt erre a Megyei Tanács Művelődési Osztályától. Néhány hét múlva a Tanácshoz jött is a határozat, hogy a Művelődési Osztály a Megyei Pártbizottsággal egyetértésben kérésünket elutasítja. Az elutasítás alapja egy olyan „Irányelv” volt, amit a Hazafias Népfront Titkársága és a Minisztertanács Tanácsi Hivatal közösen adott ki és amely Irányelv kimondja: Közterületre nevekkel ellátott emléktáblákat elhelyezni nem szabad. Az egyetlen közterület, ahova engedélyezi, a temető. Nálunk viszont egyetlen percig sem merült fel annak a lehetősége, hogy a temetőbe helyezzük az emléktábláinkat, ugyanis az a kis park, ahol az Emlékmű áll, 60 éve szolgálja az emlékezést és a kegyeletet. Meggyőződésünk volt, hogy az emléktábláknak itt a helye. Az elutasításba nem nyugodtunk bele. Levelet írtunk a Központi Bizottság egyik titkárának és előadtuk panaszunkat és kérésünket. Néhány hét múlva jött is a levél, amely értesített, a kért engedélyt megadják azzal a kikötéssel, hogy a mányi Tanács saját hatáskörében azt a kis parkot, ahol az Emlékmű áll, nyilvánítsa Kegyeleti Parknak. A mányi Tanács határozata természetesen egyhangú volt, és ezzel minden akadály elhárult terveink végrehajtásának útjából. Úgy érezzük, hogy mi megadtuk annak a 45 mányi fiúnak, akik mint magyar katonák haltak meg a második világháborúban, azt a tiszteletet, kegyeletet és becsületet, ami a hősi halott magyar katonáknak ezeregyszáz év óta ebben az országban mindig is kijárt. Az avatás óta mindig van friss virág az Emlékművön, mindig van, aki összesöpri a lehullott leveleket, meglocsolja és lenyírja a pázsitot. Az akkori koszorúk már régen elhervadtak, de nemzeti szalagjaikat most is ott lebegteti a szél az Emlékmű előtt, emlékeztetve az avatás szép magyar ünnepére. Halottak napján több száz gyertya égett az Emlékmű előtt, jelképezve, hogy a mányiak mély tisztelettel és kegyelettel gondolnak háborús halottaikra. Szabó Zoltán kőművesmester Mány