Hitel, 1990. január-április (3. évfolyam, 1-8. szám)

1990 / 7. szám - SZÉPIRODALOM - Sarusi Mihály: A német, orosz meg a vörheny

18 HITEL 4990. 7. szám Szépirodalom De előbb néhányunkat félreállítottak: - Lelőni őket! Aztán adtak egy mozdonyt, irány Sajószentpéter. Innen négy-öt legénnyel elmentünk Miskolcra. Kiss Béla adott kerékpárt, hogy kicseréljük a rossz ruhát. De ő tudta, hogy nem jövünk vissza. A kerékpárt eladtuk. Volt pénzünk. Bementünk Miskolcra, onnan ki merre látott. Miskolcon elmentem a sógornőmhöz, hadikórház­ban dolgozott. Még az elmaradt zsoldot is fölvettem. Ott voltam, mint beteg a kórházban. Elküldték a cukorkaüzletbe - a miskolci ellenállási csoport a Koka volt. Cukorkacsomagolásban vittem a röpcédulákat. Megbíztak ezzel-azzal. Csokoládédoboz­ban voltak a röpcédulák. Lövészárkot ásattak velünk, talicskáztam is. Amikor már ott voltak Miskolc alatt a szovjetek, jött a parancs, a kórházat fel kell számolni, irány a front.­­ Nincs beteg! Akkor szöktem. A '44. november 3-ról december elsejére virradó éjjel, a fejem fölött lőttek, átkúsztam a front túloldalára. Az országút mellett az árokban tizenhat kilométert men­tem. Már bent voltak a szovjetek Miskolcon, Sa­­jószentpéteren, én még mindig nem tudtam a kezükbe kerülni. Budapestre mentem a mutterhoz, hamisított nyílt parancsot szereztem, estre Losoncon át jutottam. Itt a Kiss Béla papírja mellé adtak még egyet. A tartalékos tiszt olyan emberséges volt, hogy elmondani nem lehet. Megkap­tuk az „elmaradt zsoldot" is. Többet is adott, úgyse kérik ezt már számon. Mindenkit szedtek össze, Losoncon tizedelést ígértek. Megint megszöktem, befeküdtem a szalmába. Losoncon találkoztam a századdal. Elfordultam a kirakat felé, hogy ne lássanak meg. A századból egy-két ember úszta meg. Az a Tokos Gábor elárulta, hogy ez büntetőszázad. Kiss Béla beöltöztette a századot reguláris katona­ruhába, így sem sikerült. Többet nem hallottam róla. A németek agyonlőtték? Mentünk, „kerestük az alakulatunkat”. Székes­­fehérvár, Mór. Itt egy csapat csendőr megdicsért ben­nünket. - Milyen rendes emberek, mennek vissza az alaku­latukhoz! A csendőrök disznót loptak, levágták. Megkínáltak belőle, amiért ilyen rendesek vagyunk. Hárman menekültünk így együtt. Azt a papírt, amit Kiss Béla adott, mindenütt bélyegeztettük. Jöttünk visszafelé. 1944. Karácsonyán, december 24-én este, mielőtt lezárták a hidakat, Budáról Pestre át tudtam jönni. Éppen ahogy odaértünk, nagy nehezen meg átengedtek. Még fegyverünk is volt! Diótörő puska, hosszúcsövű karabély. A fehér szalagot nem viseltük. Mozgott a front. Senki sem merte kimutatni, minek örül. Bizonytalanok voltak az emberek. Mindig csak a mát akarták túlélni. Az a ház jól járt, mert én voltam a beszerző. Katonaruhában mentem, a péknél soron kívül adtak kenyeret. Ott lakott az anyám, a nagyobbik húgom. 7-­ em voltam mindig katonaruhában, és de abban bátrabban mehettem, a nyílt paranccsal elengedtek. Még villamosjegyet is adtak, ahol bélye­­­­geztem. Mutatták, menjünk arra, ott a front. Mi az ellenkező irányba mentünk. Az emberek a nyilasokat jobban utálták, mint a németeket. Ha meglátták a fekete ruhát, húzódtak be előlük. A nyilasok voltak ránk a veszélyesebbek, nem a németek. A zsidókat rájuk bízták, majd a nyilasok! Más se kellett nekik. A házmester fia nyilas pártszolgálatos volt. Lett riadalom '45. január 15-én: megjelentek a Rózsa utca 35. előtt a szovjetek. Na akkor elkapták a legényt. Akkorra átöltöztünk. A puskát befalaztuk a házfalba. Az óvóhelyen a pincében még decemberben. Tán még ma is ott van. Gyalog megindultam Szolnokra, január 17-én otthagytam mutterékat. Nem volt semmi igazolványom, a zsoldkönyvet is eldobtam. Egyedül a sportigazolvá­nyomat hagytam meg, fiatal koromban bunyóztam. És volt egy vöröskeresztes karszalagom. Azt hitték, hogy orvos vagyok, így nem vittek el. A feleségemmel akkor ismerkedtem meg Szolno­kon, amikor hat nap szabadságot kaptam. A háború után elvettem. Az öcsém '19-es vöröskatona volt, ő se jött haza a munkaszolgálatból. Volt, aki kint látta a Szov­jetunióban. Nem jött haza. Mások itthon látták. De aki a Szovjetunióban látta, olyat tudott az öcsémről, amit csak a család: volt egy forradás a haja szélén a nyakánál. Apám, öcsém. A legidősebb bátyámat a skarlát vitte el még kiskorában. Aztán pártmunkás lettem. A Munkatudományi In­tézetben - Budapest, Leánytanoda utca - lettem nor­mafejlesztő, majd Tolnában személyzetis. Mert vidék­re kerültem. ’56-ban Bonyhádon voltam pártmunkás. A svábok megásatták velünk a sírunkat, aztán visszavittek, hogy november 4-én végeznek ki. Megmotoztak, van-e fegyver? TT, ma is megvan a pisztoly, a farzsebemben volt, csak a mellemet tapogatta. Tizenhetünkre harminckét ember vigyázott. Aztán egyszer csak egyenként eltűntek a nemzetőrök. Begördült a ház elé az első T 34-es tank. Aztán a karhatalom. A kitüntetéseket ne mondjam? □

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék