Hitel, 1990. szeptember-december (3. évfolyam, 18-26. szám)

1990 / 24. szám - SZÉPIRODALOM - Sarusi Mihály: Doberdob

Szépirodalom HITEL ■ 1990.24. szám 9 Tata a 101-eseknél, a csabai gyalogezredben szolgált, bizonyára Kis Sarusi mam­a öccse, tata sógora, Misa is. Mindenesetre a fényírdászati alkotáson együtt néznek rád. Görzből? Valahonnan. Aradról? A jó Isten a megmondhatója.­indenesetre: egyiküknek, a kemény­­bajszú, keményfejű, kemény tekintetű Kurtucz Gergelynek a háború kitörése­kor már három fia van (János, Gergely, István). 1919 tavaszi hazajötte után újra sorjázik az élet: még négy gyermeket ad nekik az Isten (Mihályt, Bélát, Annát, Ferencet). Míg a másik, ez a töpörtyű­fülű vékony kis legény, ki puskaport még nem szagolt: öreganyám egyetlen fiútestvére, Mihály! (Csaknem a bécsabai, kaszár­nya-közeli fényképíró műtermébe állított be a két sógor, hogy kapja már le őket együtt utoljára?!) (Utoljára!) (Előszörre utoljára.) Finító, több se elő­tte, se utána nem készült Kis Sarusi Mihályról, édes bátyámról, unokabátyámról, unokanagybá­­tyámról. Mamának apám: Misa. Én: Misikám. Mama testvérének a nevét örököltük? Önkéntes a Halálhegyen. Hogy fölment a doberdói nagy hegyre. Föltekintett a csillagos nagy égre. Csillagos ég, merre van az én hazám. Merre sirat engem az édesanyám? ...édes babám. Volt-e szeretője Kis Sarusi Mihálynak? Énekelt-e katonatársaival, vagy csak velük dünnyögött? Mert hogy velük sírt, amikor ríni kellett (ahogy elnézem ezt a megavasodott képet), bizonyos. Anyja kedvence, apja öröme, nővérkéi öcsikéje: Misa. Mihály. Előbb már született Sarusifi, ám azt az első táltos vihar elragadta. No végre gazdajelölt a földgunyhóban! Putrivilág. Putri-szerelem. Mert a putri, kedvesem, a tizenkilencedik század végén, a huszadik elején természetes lakhelye volt a szegény embernek. Putri Misa. Másik is. Apám ’ 19 őszén még a családi putriban szüle­tett. Aztán tollasodoa meg a Kurtucz-család: Tata házhelyet kapott a Kekecsen a román királyi földosztáskor, 1920-ban. S már Görz után a Doberdói Nagy Hegy. Oldalában vánszorgok át Triesztnek, hol a tábor vár, csak átsompoly­­gok a hegyen, lesek jobbra, balra, ím, a Doberdó! Észre se venné az ember, ha nem tudná, nem gondolná. Ez Doberdó? Kérdi fiam. Állítólag. S majd Marc Adriatico-parti séták után visszaóvakodva mered rám: a doberdói kis tó, a vend Doberdob, a Doberdói Nagy Hegy. Hegy alatt, oldalt, görzi nagyságú térképe nyomán csak ráakadok - a szentgáborhegyi magyar temetőre nem, az odaát, Vendországban maradt, Titónál. NÁS TITO, olvasom Görc terén, majd Szent Mihály­­hegyén a szlován hegybe írt jelszó-erdőirtást. A tiétek! Nektek adjuk örökbe, hisz ő is olyan örök, mint mestere, Lenin, akinek matróna-leszármazottját árulják az Arbaton, s akinek a csabai FIDESZ-nél ajtótámasztékul használt szobrocskáját gálád­egyének ellopták. Szent Mihály hegyére tekeredik az út, az a hegyecske, Doberdó egyik halma: San Michele, Monte. Itt az olasz katonákra emlékeznek, int a görzi magusád. Elmegyek: süvegelni. Keresztet vetni. S, no lám. Katonák a hegyoldalban! A monte útján. Olasz fiúk golyószórókkal, rádióval - tán arab terroris­tákat keresnek. Irak tegnapelőtt rohanta le Kuvaitot. Még bajba kever a jegyzetelésem. Újlatin népünk őslatin elődje, a románság csendőre igen ferdén szokott ilyenkor reám nézni. Ők­ rá se hederítenek. Kocsim mellett tálján hadgyakorlatozó rádiókocsi, körbe a doberdói gyöpön tálján katonafiúk, Szent Mihályra! Mosolycsere, jó étvágyat kívánok a jókedvű olasz bakák­nak. Mi, a hatvanas években, gyakorlat közben sose moso­lyogtunk. Ezeket valahogy emberszámba veszik katona­ként is. Kis Sarusi Mihály semmivel sem lehetett gyanútlanabb az első verekedés előtt. Verekedéskor? Verekedésben? Verekedés alatt? Alant. Szent Mihály-hegyén, Monte San Michele. Mond, Te Mihály! A sírokkal övezett kő, kőszikla ormon emlékhalom, rajta olasz(?), talján katonasírok, kerösztök, emlékkövek, emlékkeresztek, sírkövek, s a többi, s a fölirat: SU QUESTE CIME ITALI­ANI E UNGHERESI COM­­BATTENDO DA PRODI SI AFFRATELLARONO NELLA MORTE LUGLIO MCMXV-AGOSTO MCMXVI. A tömegsírokon sorszám: kőoszlop, rovástalan. A hegyoldalban, útfélen: sírkőnyi fehér kövek. Kőfehérek. Kőszürkék. Hamuszürkén fehér. S hallgatnak, mint a csuka. Ha a kő szólni tudna, talán elárulná, ki hántja. Doberdob. Doberdó dobgya - így a koma. Dobgya. Dobzse. Sehogy se. .

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék