Hitel, 1990. szeptember-december (3. évfolyam, 18-26. szám)

1990 / 24. szám - SZÉPIRODALOM - Szikra János: Suksin fohásza

Szépirodalom HITEL­­ 1990.24. szám 11 Sztraka, Iszbasa, Dukasz, Nagi, Kiss de Sándor, Földi, Kasar, Miklós, Schneider, Finito. Doberdó, de monakói. Mármint a kávé. Kisiratos, 1900(7). Doberdó(7), 1918(7). Sehol egy jel. Doberdó. Szintén? Nem, csak. Csak az eleim. Kerösztapám, amennyiben a nevemet adta. Jó kis névadó. Még egy ilyen körösztölő, s nem marad a falumban Kurtucz, Sarusi. Mert valakinek haza kell mennie, s valakit otthon kell találnia. Tatát várta a megnyomorítani való kicsi Kis Sarusi Boris. Kinek, úgy tűnik, a Misa volt a legkedvesebb. Gergely csak az elenyészett, megcsúfolt szerelem. Ám Misikája, egy család álma. - Apa, nem lehet, hogy te az előző életedben Kis Sarusi Mihály voltál? Aki itt meghalt ? Nemsokára otthon vagyunk. M­íg Béla és Misa szerint nagybátyjuk­­ Olaszországban esett el, Annus Orosz­­­­országról tud. Mocsárba süllyedtek el. Valami barátja mondta: ne menjetek oda, mert ott sokan elsüllyedtek! Nem hallgattak rá, szorították őket, belesüllyedtek. Oroszország­ban volt. A Pripeti mocsár nyelte el? Nem emlékszem. Nem együtt voltak, két képből nagyították egybe. Megvolt mamának. Gergő s Misa. Már nem a falon, a padláson. Doberdob helyett: a Pripet. Dobbal fogtam verebet. Doberdót járva Pripetet. Így járt szegény Misa bátya. Nyugodjék békében. Farkas nagyapád is járt Doberdóban, huszár volt! Tehát mindkét öregapám megmászta ezt a hegyet. Farkas Ferenc huszára sziklahavasban. Ferencjóskás obsitos­ képe a házamban díszeleg. Gyászterünk, Doberdob. Doberdó, mely Pripetben vagyon? □ Szikra János Suksin fohásza Adj még egy évet. Istenem! Ki hét éve meghalt nékem, most vált a lány alakot, most kezd a vers írni engem, szabaduló zárkám priccsén most töltöm az utolsó napot. Inkognitóban megyek el anyámhoz, idegen fiától viszek majd üzenetet, napcserzett arcom levedlem, megölelem a százéves nyírfát, bőröm alól suttognak föl lombjai, Oroszország fölött kiszikkadt tenger, izzik acélkék szemem, kiszakadok az időből s egy barna nővel újrakezdem életem. Most fordulnak új jegybe a csillagok, egy évet még! Most vagyok a legszebb korban: sem ifjú, kit ösztönei kötnek gúzsba, sem elüszkült-szmv­í­vén - most a legsűrűbb az este, legfényesebb március, s a virradatban mennydörögve most nyílnak meg a kapuk. Most a legforróbb az élet, most kezd táncolni a férfi, lassú, néma keringésbe most kezd a lét zsoltár­osan, fény­esen, most hagyok el végleg mindent - csak egy évet. Istenem!

Next