Hitel, 1991. január-április (4. évfolyam, 1-8. szám)
1991 / 5. szám - SZÉPIRODALOM - Restár Sándor: Petőfi szigorú tekintete
Szépirodalom 1958. Akkoriban nyáron nyár volt, télen - tél. Akkor még voltak igazi telek. A hó zuhogott, viharos szelek tekergették lila füleim. A hátitáska szíjáról nyakamba olvadt a hó. Hat éves múltam, első osztályos. Dél volt, a tanítás vége. A tanteremben lévő vaskályha melege még dorombolt hónom alatt a hazafelé vezető úton is, ami kilométeres sétát jelentett - mindig azonos útvonalon. Ady utca - Marx Károly utca - a sorompó kikerülésével, (ne menj arra - mondta anyám - az veszélyes!) - a szovjet hősi emlékmű melletti kis parknál, a vasúti síneken keresztül (jól nézz körül - először balra, utána jobbra, nehogy jöjjön a vonat) - haza - Vöröshadsereg útja 53/A. Egy kitérőt még nem említettem. Az Ady és Marx Károly utca sarkán lévő pékséget. A tanítás befejeztével itt váltottam fel nővéremet a sorbanállásban. Hat évvel volt idősebb nálam, ugyanabba az iskolába járt - aznap délutános volt. - Szevasz. Mi újság? - kérdezte. - Semmi. Jaj, de. Egy ötös olvasásból. - Az jó. Na, állj be a sorba, egy óra körül lesz kenyér. Addig kibírod. S aztán siess haza. Anyuka mos. Felvette táskáját, a túloldalról még integetett, majd eltűnt az iskola irányában. Álltam a sorban, ismételgettem a „kezitcsókolom”-okat az ismerősöknek, (aztán köszönj mindenkinek, mert kipofozlak) Anyuka most villant át agyamon,orzasztóan utáltam a nagymosást, a gőzt, a FLÓRA-szappan szagát, a hatalmas mosófazekakat. Anyám mint egy karmester - óriás fakanalával kezében száguldozott a fürdőkád, a mosóteknő és a fazekak között: csavart, áztatott-úsztatott, dörzsölt és közben dudorászott. Lehet, hogy szeretett mosni? De jó lenne, ha megkérdezhetném! (1921-1975) Álltam a sorban, vagy húszan voltak előttem. Szerencsém volt. Pont odaláttam a PERLIK papír- és játékbolt kirakatára, ahonnan varázslatos, színes papírok mosolyogtak rám. Szerettem a színes papírokat - Karácsony-hangulatuk volt. Ábrándoztam, közben csoszogtam előre - megjött a kenyér. Kesztyűmből elővettem a három forintot - egész felmelegedett. (a pénzre vigyázz, nehogy elveszítsd!) Szakadt a hó. A kenyeret bedugtam kabátom alá. Elég nagy volt a kabát, nővérem „nőtte ki’’ - nekem. A kenyér még forró volt, kellemesen melegített. S így legalább nem estem kísértésbe. (Hányszor mondjam még kisfiam: ne csipegess bele a csücskébe!) A sorompót épp leengedték, így volt időm csúszkáim a jégen a templom előtt. El sem estem - ez megnyugtatott. (Aztán vigyázzam a ruhádra!) Fütyülni kezdtem a „csütörtökre virradóra, megy a lányka a folyóra” kezdetű dalt. Befordultam a szovjet hősi emlékműnél, az állomáshoz értem. Szótagolva olvastam - hangosan - a feliratot: PEST-SZENT-IM RE A vonat már elment. Egy eldobott gyufásdobozt rugdostam. (Vigyázz a cipődre, ne rugdalj minden vacakot!) enéztem a földre, a hóba és jaj nekem! - a szívem erősebben kezdett kalapálni, ott zöldellt egy tízforintos. A hátamról szakadt a verejték. Mit csináljak? Fölvegyem? Enyém lehet? Eszembe jutottak Perlikék színes papírjai. Tíz forintért mennyit vehetnék! De hát ezt valaki elvesztette! (a becsület mindenek előtt kisfiam!) - És ha meglátnának? - ez olyan lenne mintha lopnék! Petőfi szigorú tekintettel figyelt a földről - megborzongtam, otthagytam és hazamentem. Beléptem a házba. Anyám száguldozott a mosófazekek között. - Na mi bajod van - remegsz - csak nem egyest kaptál? - kérdezte kezében a fakanállal. - Nem. Találtam tíz forintot. - Hol van? - Az állomás előtt a hóban. Nem mertem felvenni. - Hát te nem vagy normális! Azonnal menj vissza, hátha még ott van. Ilyen hülyét még nem láttam! Na lódulj! Inam szakadtából rohantam vissza az állomáshoz. A pénz ott hevert, érintetlenül. Körülnéztem, messziről két ember közeledett. A tízest belegyúrtam egy hógolyóba és átbukdácsolva a síneken hazáig futottam. - Ott volt még. - Na add ide! Dehát ez csupa víz! Anyám fogta a vasalót, két rongy között kivasalta a pénzt félbehajtotta és eltette a pénztárcájába. - Na! - mossál kezet és gyere ebédelni! - Köszönöm, nem vagyok éhes - mondtam. Pertik bácsi kirakatára gondoltam, a becsületre - mindenek előtt, a színes papírokra, Petőfi szigorú tekintetére, - és mint kint a hó - hullani kezdtek könnyeim. 1990. július □ HITEL • 1991. 5. szám 9 Restár Sándor Petőfi szigorú tekintete