Hitel, 1991. szeptember-december (4. évfolyam, 18-26. szám)

1991 / 18. szám - ÚJ LÁTÓHATÁR - Kolczonay Ervin: Nemzetek szövetsége

62 HITEL • 1991. 18. szám Új Látóhatár - eljárás indult, semmiképp sem jogo­sított fel bárkit is a film elkobzására. A film gyártója sehol sem büntethető azért - még Magyarországon sem - mert sze­replői kollaboráltak. Ez annál kevésbé sem képezhette házkutatásuk tárgyát, mert tudvalevő, hogy filmkópiákat, térfogatuk, súlyuk, és gyúlékonyságuk miatt, nem lehet sem irodában, sem magánlakásban tárolni. Rákóczi úti filmraktáram, ahol összes filmjeim megtalálhatók lettek volna, nem érdekelte a két egyént. Oda soha el sem mentek. Nyilvánvaló volt tehát „megfélemlítési” szándékuk. Megjelenésük és viselkedésük iro­dámban, valamint magánlakásomon, nélkülözött minden jogos alapot. Iro­dámban én magam fogadtam őket. Sem­miféle írást, vagy végzést sem mutattak fel, hogy kicsodák, hogy joguk van en­gem kikérdezni és házkutatást tartani. Magatartásuk fenyegető volt Nem ellenkeztem velük, és mikor udvariasan feltettem nekik a kérdést, hogy milyen jogcímen kutatnak nálam, aki ellen soha semmiféle vádat nem emeltek és kinek németellenes és demokratikus magatar­tása köztudomású, azt felelték, hogy örüljek, hogy ők jöttek hozzám és hogy „egyenlőre” nem visznek be az And­­rássy út 60-ba. Magánlakásomon távollétemben je­lentek meg, ahol özvegy Édesanyám fo­gadta a két egyént. Ugyanaz a fenyegető magatartás, mint irodámban. Miután semmi terhelő bizonyítékot sem találtak, aggódó édesanyámnak azt mondták: „remélem, fia nem utazik el, mert még szükségünk lesz rá”. Ennek súlyát csak az tudja felmérni, aki abban a légkörben élt. Ahhoz, hogy egy kívülálló semleges személy megérthesse, hogy mi volt az a kényszerítő hatás, mely a házkutatást követő napon arra kényszerített, hogy elhagyjam Magyarországot, ismernie kell azokat a módszereket, melyeket a jelenlegi rezsim azokkal szemben alkal­maz, akiket kiszemelt az üldözésre. Ismerni kellene a hírhedt „Andrássy út 60.” kamráiban lejátszódó jeleneteket és azoknak a „Kovács Béláknak” sorsát, akiket erőszakkal autóba ültettek és nyo­muk veszett. Az üldözés első stádiuma bizalmas figyelmeztetések formájában jelentke­zett. Katona Jenő nemzetgyűlési képvi­selő, jelenleg is vezető szerepet játszó politikus, több ízben figyelmeztetett, hogy ne hangoztassam a kommunisták bűnösségét, nyersanyagom elrablásával kapcsolatban. Ortutay Gyula jelenlegi kultuszminiszter, a Kisgazdapártban ki­fogásolta kommunista ellenes magatar­tásomat. Radó István filmszakszervezeti titkár, tudomásomra hozta, hogy a szak­­szervezet hivatalos helységében, egy Pásztor Béla nevű kommunista filmes, akiről köztudomású volt, hogy a politi­kai rendőrség megbízottja, azt a kijelen­tést tette velem kapcsolatban, hogy „majd kezelésbe vesszük, ha sokat ug­rál”. Hogy ez alatt az Andrássy út 60. megbízottja mit értett, nem nehéz kita­lálni. Ezen figyelmeztetés időpontja egy­beesett Kovács Gusztáv barátom letar­tóztatásával, kinek jelenlegi címét alant megadom. Azt a Kovács Gusztávot tar­tóztatták le és tartották hosszú hónapo­kig fogva az Andrássy út 60-ban, akivel együtt tettem meg a feljelentést a kom­munista párt emberei ellen és akivel együtt voltam két ízben Sólyom László főkapitánynál. Az üldözés második stádiuma nyílt támadás volt ellenem újságcikk formá­jában, mikor Gyulay László nemzetgyű­lési képviselő, Budapesti törv. hat­ taggal együtt támadtak, akivel, mint a Kisgazdapárt propaganda osztályának vezetőjével, filmosztályom szorosan együttműködött. Nevezett Gyulay Lászlót ez időben lakása előtt két egyén megtámadta és erőszakkal egy ott várakozó autóba akarta kényszeríteni. (Közismert mód­szer.) A puszta véletlennek köszönhette, hogy akkor egy pár sérülésen kívül más­ baja nem történt. Az esetet máskülönben a parlamentben is szóvá tette, ő nem hagyta el Magyarországot. Eljövetelem után értesültem, hogy lefogták és jelen­leg is valamelyik börtönben tölti „bün­tetését”. Gyulay László barátom, mikor nekem elmesélte az elrablási kísérlet történetét, támadóiról pontos leírást adott. Talán nem csak felizgatott fantázi­ámnak tudható be az a tény, hogy a ná­lam megjelenő két egyénben, Gyulay tá­madóit véltem felismerni. A személy­le­írás egyezett annak a két egyénnek leírásával, akik irodámban és lakásomon megjelentek és házkutatás címén terep­szemlét tartottak. Ebből a légkörből való szabadulás kényszerített, hogy a házkutatás után, vagyis 1946 április hó 25-én a Kisgaz­dapárton keresztül szerzett „Nyílt Ren­delettel” (melyet kívánságra bemutatok) a 4 sz. gyorsvonat kalauzkocsijában el­hagytam Magyarországot, hogy a Füg­getlen Kisgazdapárt filmosztályvezető tisztségét, valamint működő filmgyártó és filmkölcsönző vállalatomat felcserél­jem az emigráció keserű kenyerével. Hogy miért vagyunk egy megszer­vezett üldözésnek áldozata, erre vonat­kozólag az alábbiakat adom elő: A kommunista párt emberei eltulaj­donítottak kb. 80 ezer méter negatív és pozitív filmnyersanyagomat, abból soha egy métert vissza nem adtak és soha semmi ellenértéket nem fizettek. Ezen tényt többször megemlítettem Sólyom László akkori főkapitánynak, mikor is Kovács Gusztáv barátommal, (jelenlegi címe: Wien VII. Kaiserstrasse 12/16) el­mentünk hivatalos irodájába orvoslást kérni. Sólyom főkapitány megígérte, hogy a nyomozást lefolytatja, annak megállapítására, hogy kik tulajdonítot­ták el és mi lett az elrabolt filmnyersanyag sorsa. Ezen ígéretét régi személyes kap­csolatainknak köszönhettem. Ismerte po­litikai felfogásomat, melyről sokszor beszélgettünk az 1945 előtti Kisgazda­­párt nyilvános és később titkos össze­jövetelein, egy ígéretét, miért nem váltotta be, nem nehéz kitalál­ni. Közben újság­nyilatkozatban (mi­kor - ha jól emlékszem - a Demokrácia című hetilap interwiew-t kért,) nyilváno­san felhívtam a kormány és a rendőrség figyelmét, hogy a Budapest ostroma után megmaradt oly értékes filmnyers­anyagot, bűnös kezek eltüntetik. Ezért nem tudott akkor megindulni az új de­mokratikus magyar filmgyártás. Közben a kommunista párt hivatalos filmszerve a MAFIRT nyakra-főre gyártotta az ő ideológiájának megfelelő filmhíradókat

Next