Hitel, 1991. szeptember-december (4. évfolyam, 18-26. szám)
1991 / 18. szám - ÚJ LÁTÓHATÁR - Kolczonay Ervin: Nemzetek szövetsége
62 HITEL • 1991. 18. szám Új Látóhatár - eljárás indult, semmiképp sem jogosított fel bárkit is a film elkobzására. A film gyártója sehol sem büntethető azért - még Magyarországon sem - mert szereplői kollaboráltak. Ez annál kevésbé sem képezhette házkutatásuk tárgyát, mert tudvalevő, hogy filmkópiákat, térfogatuk, súlyuk, és gyúlékonyságuk miatt, nem lehet sem irodában, sem magánlakásban tárolni. Rákóczi úti filmraktáram, ahol összes filmjeim megtalálhatók lettek volna, nem érdekelte a két egyént. Oda soha el sem mentek. Nyilvánvaló volt tehát „megfélemlítési” szándékuk. Megjelenésük és viselkedésük irodámban, valamint magánlakásomon, nélkülözött minden jogos alapot. Irodámban én magam fogadtam őket. Semmiféle írást, vagy végzést sem mutattak fel, hogy kicsodák, hogy joguk van engem kikérdezni és házkutatást tartani. Magatartásuk fenyegető volt Nem ellenkeztem velük, és mikor udvariasan feltettem nekik a kérdést, hogy milyen jogcímen kutatnak nálam, aki ellen soha semmiféle vádat nem emeltek és kinek németellenes és demokratikus magatartása köztudomású, azt felelték, hogy örüljek, hogy ők jöttek hozzám és hogy „egyenlőre” nem visznek be az Andrássy út 60-ba. Magánlakásomon távollétemben jelentek meg, ahol özvegy Édesanyám fogadta a két egyént. Ugyanaz a fenyegető magatartás, mint irodámban. Miután semmi terhelő bizonyítékot sem találtak, aggódó édesanyámnak azt mondták: „remélem, fia nem utazik el, mert még szükségünk lesz rá”. Ennek súlyát csak az tudja felmérni, aki abban a légkörben élt. Ahhoz, hogy egy kívülálló semleges személy megérthesse, hogy mi volt az a kényszerítő hatás, mely a házkutatást követő napon arra kényszerített, hogy elhagyjam Magyarországot, ismernie kell azokat a módszereket, melyeket a jelenlegi rezsim azokkal szemben alkalmaz, akiket kiszemelt az üldözésre. Ismerni kellene a hírhedt „Andrássy út 60.” kamráiban lejátszódó jeleneteket és azoknak a „Kovács Béláknak” sorsát, akiket erőszakkal autóba ültettek és nyomuk veszett. Az üldözés első stádiuma bizalmas figyelmeztetések formájában jelentkezett. Katona Jenő nemzetgyűlési képviselő, jelenleg is vezető szerepet játszó politikus, több ízben figyelmeztetett, hogy ne hangoztassam a kommunisták bűnösségét, nyersanyagom elrablásával kapcsolatban. Ortutay Gyula jelenlegi kultuszminiszter, a Kisgazdapártban kifogásolta kommunista ellenes magatartásomat. Radó István filmszakszervezeti titkár, tudomásomra hozta, hogy a szakszervezet hivatalos helységében, egy Pásztor Béla nevű kommunista filmes, akiről köztudomású volt, hogy a politikai rendőrség megbízottja, azt a kijelentést tette velem kapcsolatban, hogy „majd kezelésbe vesszük, ha sokat ugrál”. Hogy ez alatt az Andrássy út 60. megbízottja mit értett, nem nehéz kitalálni. Ezen figyelmeztetés időpontja egybeesett Kovács Gusztáv barátom letartóztatásával, kinek jelenlegi címét alant megadom. Azt a Kovács Gusztávot tartóztatták le és tartották hosszú hónapokig fogva az Andrássy út 60-ban, akivel együtt tettem meg a feljelentést a kommunista párt emberei ellen és akivel együtt voltam két ízben Sólyom László főkapitánynál. Az üldözés második stádiuma nyílt támadás volt ellenem újságcikk formájában, mikor Gyulay László nemzetgyűlési képviselő, Budapesti törv. hat taggal együtt támadtak, akivel, mint a Kisgazdapárt propaganda osztályának vezetőjével, filmosztályom szorosan együttműködött. Nevezett Gyulay Lászlót ez időben lakása előtt két egyén megtámadta és erőszakkal egy ott várakozó autóba akarta kényszeríteni. (Közismert módszer.) A puszta véletlennek köszönhette, hogy akkor egy pár sérülésen kívül más baja nem történt. Az esetet máskülönben a parlamentben is szóvá tette, ő nem hagyta el Magyarországot. Eljövetelem után értesültem, hogy lefogták és jelenleg is valamelyik börtönben tölti „büntetését”. Gyulay László barátom, mikor nekem elmesélte az elrablási kísérlet történetét, támadóiról pontos leírást adott. Talán nem csak felizgatott fantáziámnak tudható be az a tény, hogy a nálam megjelenő két egyénben, Gyulay támadóit véltem felismerni. A személyleírás egyezett annak a két egyénnek leírásával, akik irodámban és lakásomon megjelentek és házkutatás címén terepszemlét tartottak. Ebből a légkörből való szabadulás kényszerített, hogy a házkutatás után, vagyis 1946 április hó 25-én a Kisgazdapárton keresztül szerzett „Nyílt Rendelettel” (melyet kívánságra bemutatok) a 4 sz. gyorsvonat kalauzkocsijában elhagytam Magyarországot, hogy a Független Kisgazdapárt filmosztályvezető tisztségét, valamint működő filmgyártó és filmkölcsönző vállalatomat felcseréljem az emigráció keserű kenyerével. Hogy miért vagyunk egy megszervezett üldözésnek áldozata, erre vonatkozólag az alábbiakat adom elő: A kommunista párt emberei eltulajdonítottak kb. 80 ezer méter negatív és pozitív filmnyersanyagomat, abból soha egy métert vissza nem adtak és soha semmi ellenértéket nem fizettek. Ezen tényt többször megemlítettem Sólyom László akkori főkapitánynak, mikor is Kovács Gusztáv barátommal, (jelenlegi címe: Wien VII. Kaiserstrasse 12/16) elmentünk hivatalos irodájába orvoslást kérni. Sólyom főkapitány megígérte, hogy a nyomozást lefolytatja, annak megállapítására, hogy kik tulajdonították el és mi lett az elrabolt filmnyersanyag sorsa. Ezen ígéretét régi személyes kapcsolatainknak köszönhettem. Ismerte politikai felfogásomat, melyről sokszor beszélgettünk az 1945 előtti Kisgazdapárt nyilvános és később titkos összejövetelein, egy ígéretét, miért nem váltotta be, nem nehéz kitalálni. Közben újságnyilatkozatban (mikor - ha jól emlékszem - a Demokrácia című hetilap interwiew-t kért,) nyilvánosan felhívtam a kormány és a rendőrség figyelmét, hogy a Budapest ostroma után megmaradt oly értékes filmnyersanyagot, bűnös kezek eltüntetik. Ezért nem tudott akkor megindulni az új demokratikus magyar filmgyártás. Közben a kommunista párt hivatalos filmszerve a MAFIRT nyakra-főre gyártotta az ő ideológiájának megfelelő filmhíradókat