Hitel, 1992. április-június (5. évfolyam, 8-13. szám)
1992 / 11. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Sarusi Mihály: Szabadkai átvor álma
HITEL • 1992. 11. szám 31 (Szabadka nem szabad) Szabad-e az a város, amely akár csak egyetlen. Tömlőcben bűntelen. Mert ahol egyetlen ember, ott ki tudja, hány. Pedig a tömlöc: nem embernek való. Biztos ezért nem szeretik azt a szót, hogy SZABADKA. És akkor azzal kezdik: lefognak. Mondom hagyjanak, hagyom, nekem már mindegy. Még mindig nem értem. És még hány Szabadka lehet? Hány tömlöc hány sarusival? Előttem a tükör, mögöttem a rab borbély, úgy néz ki, az. Mi a lófaszt akar, ma végre megborotválnak. Rám fér. Ajtóban a tömlöctartó, elengedett. (testvériség) A hajam! Ajaj, az kell nekik. S nekem szalad a nullásgép, tar Sarusi, Sarusi tar. Jobban tettem, hogy nem ordítottam. ? Szabadság. A tömlöc lakóinak kétharmada magyar, tán minden tizedik cigány, úgy egyötöd az államalkotó elem. Én, legalábbis én, és itt Én nem számítok, az utcán több bunyevác szót hallottam. Arányok, kint és bent. És itt belül? (átvorban) Ötkor kolompszó, állítólag ez lenne az ébresztő hajnali népzene. A tegnap reggel óta bent bűzlő küblit, amolyan szarvödröt két legény kiviszi, más meg friss vízért iszkol. Iszkol a tömlöc! A többi rendbeteszi a zárkát: elsimítja a zsírból-takonyból való lepedőt, reátakarja a háborúból itt maradt magyar katonatakarót, nesze neked, Horthy, s nekikezd a légyfogásnak: legyen csak minél kevesebb, lepje mennél kevesebb a szarvödröt meg a szájunk szélit. Fél hatkor fzüstök, azaz beadnak mindenkinek liter langyos vizet, teával vagy kávéval büdösítették jóelőre elbaszták szánt szándékkal hogy nehogy élvezhesd a kurva anyját, amihez a nagyétvágyúak tegnapi kenyeret ropogtatnak, ezután a sebes cigizés. (tűzcsiholók) Áhítat, külön szentség, titkos áldozat, istenhozzád. Ez a cigizés. Cigit behozhatsz, ám gyufát, bármi tűzszerszámot nem, így aztán a legváltozatosabb módon szerzik az isteni eredetű tüzecskét: gyufát lopnak s elrejtik, tűzkövet faragnak be a megmentett fadarabba és üveggel szikrát szórnak valamely vattára. Kész a spanglihoz a füst. Papírba hamut sodornak és addig dörzsölik a padhoz, akár a tésztát nyújtják, oda-vissza, míg a közepe füstölni nem kezd. És még ezerféleképp. A nehéz rabnak ennyi öröm se jut. Lucánk mutatja: ők is kísérleteznek, s mint a feketeség, az égett seb a hasadás alján jelzi, néha sikerrel. Ők egy lécet dörzsölnek órákon át a lóca hasadékában, míg az egész füstölni nem kezd. (atyaisten) Séta, mint a rabok. A délelőtt legunalmasabb, mert valahogy a leghoszszabb napszak. Míg a többi elzárásra ítélt kihágó a városban dolgozik, épít, rombol, a megbízhatatlanok és a súlyos rabok benn kuksolnak a zárkákban. Engem se vesznek olybá, nem engednek ki, hátha megint megszököm. Tizenegykor beadják a kenyeret, fejenként hatvan deka. Ez már jót jelent, nemsoká itt az ebéd, s végre enni lehet. Falni valamit reggel óta. Vagyis amit adnak helyette. Nem érdemelnek mást! Ebéd helyett egy tál lencse helyett. (ebéd) „ Itt meg: többnyire kolompír a vízbe, vízbe a kolompír, egyremegy. A tíz nap alatt egyszer főtt rizsa, kétszer sárgaborsó-leves, egyszer szárazbab-leves. Este mindez kolompír, rizsa, borsó és fingató bab nélkül. És lám, fingani mégis mennyire lehet. Ingani, fingani, jaj de jó, hali, hali hó! De hogy mitől, ez kérlek a huszonkettedik csoda, a legújabb kor legújabb vívmánya. (séta) Ebéd után újabb séta. Kezet hátra, szemet le, de itt ezt nem veszik olyan túlzottan nagyon szigorúan. Időnkint óriási a rendetlenség nemcsak a zárkákban, a tömlöc udvarán is, no meg a folyosókon. Mindenki igyekszik kitombolni magát. A cigány a zsandárok szórakoztatására táncegyveleget mutat be, nálunk ilyen tudással hivatásos lehetne. Mellesleg tényleg az, egyébként nehéz fiú, mackós. (élni) Amott az a rab azzal a kifejezéstelen arccal tizenegy esztendeje pihen a szabadkai betyár tömlöcben. Többször hazaengedték már, de megőrült. Hogy mért került e jeles helyre? Megölte a bátyját, feleségestül, gyermekestül. Itt lenn szabad a bagó. Sok jó s rossz hír a raboknak. (szundíts) Délután hunyás az ágyon. Nem szabad, de a kutya se néz felénk, így már hamar eljön az óra, az ötóra, az estebéd végzetes ideje-kora.