Hitel, 1992. április-június (5. évfolyam, 8-13. szám)

1992 / 11. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Sarusi Mihály: Szabadkai átvor álma

HITEL • 1992. 11. szám 31 (Szabadka nem szabad) Szabad-e az a város, amely akár csak egyetlen. Tömlőcben bűntelen. Mert ahol egyetlen ember, ott ki tudja, hány. Pedig a tömlöc: nem embernek való. Biztos ezért nem szeretik azt a szót, hogy SZABADKA. És akkor azzal kezdik: lefognak. Mondom hagyjanak, hagyom, nekem már mindegy. Még mindig nem értem. És még hány Szabadka lehet? Hány tömlöc hány­ sa­­rusival? Előttem a tükör, mögöttem a rab borbély, úgy néz ki, az. Mi a lófaszt akar, ma végre megborotválnak. Rám fér. Ajtóban a tömlöctartó, elengedett. (testvériség) A hajam! Ajaj, az kell nekik. S nekem szalad a nullás­gép, tar Sarusi, Sarusi tar. Jobban tettem, hogy nem ordítottam. ? Szabadság. A tömlöc lakóinak kétharmada magyar, tán minden tizedik cigány, úgy egyötöd az államalkotó elem. Én, legalábbis én, és itt Én nem számítok, az utcán több bu­­nyevác szót hallottam. Arányok, kint és bent. És itt belül? (átvorban) Ötkor kolompszó, állítólag ez lenne az ébresztő haj­nali népzene. A tegnap reggel óta bent bűzlő küblit, amo­lyan szarvödröt két legény kiviszi, más meg friss vízért iszkol. Iszkol a tömlöc! A többi rendbeteszi a zárkát: el­simítja a zsírból-takonyból való lepedőt, reátakarja a há­borúból itt maradt magyar katonatakarót, nesze neked, Horthy, s nekikezd a légyfogásnak: legyen csak minél kevesebb, lepje mennél kevesebb a szarvödröt meg a szájunk szélit. Fél hatkor fzüstök, azaz beadnak minden­kinek liter langyos vizet, teával vagy kávéval büdösítet­­ték jóelőre elbaszták szánt szándékkal hogy nehogy él­­vezhesd a kurva anyját, amihez a nagyétvágyúak tegnapi kenyeret ropogtatnak, ezután a sebes cigizés. (tűzcsiholók) Áhítat, külön szentség, titkos áldozat, istenhozzád. Ez a cigizés. Cigit behozhatsz, ám gyufát, bármi tűzszerszá­­mot nem, így aztán a legváltozatosabb módon szerzik az isteni eredetű tüzecskét: gyufát lopnak s elrejtik, tűzkö­vet faragnak be a megmentett fadarabba és üveggel szik­rát szórnak valamely vattára. Kész a spanglihoz a füst. Papírba hamut sodornak és addig dörzsölik a padhoz, akár a tésztát nyújtják, oda-vissza, míg a közepe füstölni nem kezd. És még ezerféleképp. A nehéz rabnak ennyi öröm se jut. Lucánk mutatja: ők is kísérleteznek, s mint a feketeség, az égett seb a hasa­dás alján jelzi, néha sikerrel. Ők egy lécet dörzsölnek órákon át a lóca hasadékában, míg az egész füstölni nem kezd. (atyaisten) Séta, mint a rabok. A délelőtt legunalmasabb, mert valahogy a leghosz­­szabb napszak. Míg a többi elzárásra ítélt kihágó a város­ban dolgozik, épít, rombol, a megbízhatatlanok és a sú­lyos rabok benn kuksolnak a zárkákban. Engem se vesz­nek olybá, nem engednek ki, hátha megint megszököm. Tizenegykor beadják a kenyeret, fejenként hatvan de­ka. Ez már jót jelent, nemsoká itt az ebéd, s végre enni lehet. Falni valamit reggel óta. Vagyis amit adnak he­lyette. Nem érdemelnek mást! Ebéd helyett egy tál len­cse helyett. (ebéd) „ Itt meg: többnyire kolompír a vízbe, vízbe a kolom­­pír, egyremegy. A tíz nap alatt egyszer főtt rizsa, kétszer sárgaborsó-leves, egyszer szárazbab-leves. Este mindez kolompír, rizsa, borsó és fingató bab nélkül. És lám, fingani mégis mennyire lehet. Ingani, fingani, jaj de jó, hali, hali hó! De hogy mitől, ez kérlek a huszonkettedik csoda, a legújabb kor legú­jabb vívmánya. (séta) Ebéd után újabb séta. Kezet hátra, szemet le, de itt ezt nem veszik olyan túlzottan nagyon szigorúan. Időnkint óriási a rendetlenség nemcsak a zárkákban, a tömlöc ud­varán is, no meg a folyosókon. Mindenki igyekszik ki­tombolni magát. A cigány a zsandárok szórakoztatására táncegyvele­get mutat be, nálunk ilyen tudással hivatásos lehetne. Mellesleg tényleg az, egyébként nehéz fiú, mackós. (élni) Amott az a rab azzal a kifejezéstelen arccal tizenegy esztendeje pihen a szabadkai betyár­ tömlöcben. Több­ször hazaengedték már, de megőrült. Hogy mért került e jeles helyre? Megölte a bátyját, feleségestül, gyermekes­tül. Itt lenn szabad a bagó. Sok jó s rossz hír a raboknak. (szundíts) Délután huny­ás az ágyon. Nem szabad, de a kutya se néz felénk, így már hamar eljön az óra, az ötóra, az est­ebéd végzetes ideje-kora.

Next