Hitel, 1992. április-június (5. évfolyam, 8-13. szám)
1992 / 11. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Juhász György: Húsvéti üdvözlet Pulából
Az Isztriai-félszigetet katolikus népek lakják: horvátok, szlovének és olaszok. A történelmi telekkönyvben most a horvát és a szlovén állam neve szerepel a „Tulajdonos” rovatban, immár külön-külön, YU törölve. Törölve mindenhonnan, ahonnan csak lehet. A többnyire még csillagos közepű Jugoszláv” rendszámtáblák mellett már SLO, CRO, HR matrica díszeleg, bár az autók még a régiek. Lengnek az új lobogók is, hirdetik a Triglávot, hirdetik a „sakktáblát”, amelyen a délszláv népek vívják ádáz küzdelmüket. Verik szét, amit egy párt és egy vezér építtetett velük. Tiszteket, parasztokat cserélnek, hiszen a pozíció többet ér, mint a figurák „névértéke”. A függőjátszmák alkalmával még divatbemutatóra is jut idő. Cossiga olasz államfő megcsodálhatta Zágrábban az új horvát kormányőrség archaikus egyenruháját, amit még talán Jellasics horvát bán álmodott meg. Pulában (a magyar hagyományban a város neve Póla formában honosodott meg - A szerk.) azonban ez nem látszik. Ha Pulába tart az ember, akkor azt látja, hogy kettős határ van Szlovénia és Horvátország között, két kilométeres senkiföldjével, útlevél és vámvizsgálattal, új egyenruhákkal, új pecsétekkel. A milicija szó olyan szerbes, legyen hát ezentúl policija, és a kék legyen fekete, legyen fekete a horvát rendőr, s mivel új rendőr, legyen nála bilincs is. Nyilván akkor nem használja, ha horvát ember spray-vel ír a régi házak falára, s a szerbeket vagy a csetnikéket szidja. Pula egy nagy hirdetőtábla, hirdeti, hogy azok az emberek, akik most lőnek egymásra, értik egymás nyelvét, telkeik és házaik egymás földjén fekszenek, lányaik és fiaik még nem is olyan régen szerették egymást. Fogták egymás kezét és ordítottak, hogy Plávi-plávi! (kékek-kékek), amikor a jugoszláv kosárlabda-, vízilabda- vagy futball-válogatott játszott. A csapat kiesett, az ország szétesett. Kezdődhetnek a területi bajnokságok. El is kezdődtek. Mariborban, a még Szlovéniában is gazdagnak számító csodálatos városban már minden negyedik édesanya nem tud tejet venni gyermekének. De készülnek, készülnek, készülnek az új választásokra, mivel a koalíciót még a függetlenség kivívása sem tudta egybetartani, szétesett, kiesett. Talán majd karcsúbban jobban megy, talán. Lesz idejük elgondolkodni a racionális szlovén embereknek, hogy kire szavazzanak. Őszig - a választásokig - ugyanis megháromszorozódhat a munkanélküliség. Esnek szét a bankok, a vállalatok nagy része a másik területén maradt, s fillérekért cserél gazdát vagy megy át horvát, szerb vagy akármilyen tulajdonba. Minden eladó. Lehet venni termelési kultúrát - piac nélkül, ipari struktúrát - dolgozók nélkül, légitársaságot - légtér nélkül, út- és vasúthálózatot - amely ellenséges földeken át vezet. Pulában nem volt háború. Nincsenek romok, szétlőtt házak, kiégett autóroncsok. A háborút csak a gárdisták idézik, fiatalok, államilag Rambónak öltöztetve, négyes-ötös csapatokban, jönnek-mennek. Még csak nem is hangosak. Pula csendes város lett. Nem lármáznak a gyerekek, üresek az éttermek, a kávéházak, a hangulatos dalmát kiskocsmák, nem jöttek a külföldi turisták, akik korábban Húsvétra már „megszállták” a különböző szállodákat. Nem nyitnak a campingek, üres a tengerparti sétány és a kikötő, csak egy-egy halászhajó fut ki, ha kifut. Zárva vannak az üdülők, nem javítják a csónakokat, elhagyott lakókocsik százai állnak s nézik a tengert. A tenger a régi. De csak a tenger és a híres amfiteátrum, amely oly méltóságteljesen emelkedik ki a városi dombok közül. Ilyen szomorúan készült Pula a Húsvétra, így várta a katolicizmus legnagyobb ünnepét. Pula, ’92 április □ HITEL • 1992. 11. szám 35 Juhász György Húsvéti üdvözlet Puléból Bartus György: Kalligráfia, 1992. Részlet. Fotó: Mester Tibor