Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

2007 / 11. szám - Cs. Nagy Ibolya: Hol vagy, Csokonai Vitéz Mihály? (Juhani Nagy János Mihály könyve);

[ Szemle ] ban. A buta maradiság gyönyörködött a zseni elnyomásában, a kollégiumból való kiűzeté­sében, vagy „a korabeli Magyarország egyik legerősebb kisugárzású kulturális központjá­ban” élt Csokonai, s kaphatta e várostól a költőlét legnagyszerűbb indítékait? Juhani Nagy János regénye nem foglalkozik a múlttal meg az élő Csokonaival. A regénytörténet a koporsóban fekvő költő reakcióival kezdődik. (Az „újrakezdé­sek költője”, idézi egy helyütt a szerző Debreczeni Attila könyvének címét, mint­egy szó szerint értelmezve azt.) A halott - félhalott­­ mindent hall, viszont - ér­telemszerűen - semmit nem lát. Amit hall, a gyászbeszédeket, az ingerli, bosszant­ja, s olykor virtuális kacajra is fakasztja. Ez a hallhatatlan kacaj megadja a regény han­gulati alaptónusát: az elbeszélői irónia meghatározó modulációja a történetmesélő narrátornak, az elbeszélő viszonya saját fik­ciójához a kellő mértékben komolytalan. Ugyanakkor például Hatvani professzor tu­dományos ügyködései, fizikai s vegyészeti játékai, valaha volt találmányai nem nélkü­lözik a szerző általi szakszerű, vagyis az ugyancsak második életét élő professzor előző életében elért eredményeinek, akkor - legálisan - végzett kutatásainak a való­ságnak megfelelő bemutatásait, másfelől komikus helyzetek tömegében válik maga is komikussá a jövőbe piszkálni óhajtó Hatva­ni. Egy nagyerdei, Pallagon levő, lakhellyé alakított romtemplom lesz a világtól elvo­nulni kénytelen triumvirátus, a holt-eleven Csokonai és Hatvani, valamint az élelme­zésről, a technikai eszközök, vegyszerek fo­lyamatos beszerzéséről gondoskodó famulus otthona. A professzor itt készül, sűrű filo­zófiai elménckedésekkel szórakoztatva ma­gát, társait, valamint az olvasót az időgép megépítésére. Itt gyógyul s alakul át testi­leg és lelkileg Csokonai. Hatvani lefa­gyasztja arcáról a himlőhelyes bőrt, meg­gyógyítja a beteg tüdőt, felhizlalja a zörgő csontú poétát, haját lenyírja, s­­ nincs új a Nap alatt - hidrogénnel kiszőkíti a tincse­ket. A lélek magától idomul: a költő mint­ha feledné, hogy poéta. Verset már nem szerez: a regényíró arra mágikus játékai közben sem vállalkozott, hogy Csokonai nevében posztumusz verseket írjon. A bota­nika lesz a mohó érdeklődéssel kutatott te­rülete Vitéz Mihálynak, meg a szerzőnek. A botanika és a gasztronómia, utóbbi re­mek lábjegyzetes receptleírásokban is meg­nyilvánul. Mielőtt a jövőbe indul - vagyis, amíg Hatvani az időgépen matat, esetleg, amíg a szemfényvesztő műveletet előkészí­ti­­, Csokonai nyakába veszi a világot, s amolyan vándor orvosként, pontosabban vándor gyógyszerárusként, életkárként be­járja a felvidéktől Erdélyen át a Kaukázusig Európa és Ázsia számos vidékét, városát. Annak megfelelően, ahogy a Fedics Mihály mesélte: „jött, ment, kalandozott”. Ha éle­tében nem tehette Vitéz Mihály, holtában a regényszerzőtől megkapta a világlátás nagy, tapasztalati lehetőségét is a jövő megszem­­lélhetősége mellett: Juhani Nagy János, az ő meséjével kiigazítja a szituációkat. De ahogy a jövőből, a nagy világutazásból is hazavágyik s hazajön, hazakerül Csokonai: Debrecen számára az alfa s az ómega. S mindeközben, a való s a való feletti történetrétegek laza keveredése nyomán a regény a korabeli Debrecen s a Tiszántúl, meg a célba vett, bejárt vidékek élvezetes és pontos kultúr- és tudománytörténeti, vá­rostörténeti, népismereti, néprajzi s egyéb leírását, megörökítését is elvégzi. Gyógynö­vényeket, orvosló eszközöket, ételfajtákat, néprajzi szokásokat mutat be az író, bölcse­leti okfejtési, filozófiai utalásai esetenként korraj­zértékűek, más esetben éppen nem, mert a való és a kitaláció derűs keveredése tapasztalható mindvégig a regény szöveté­ben. Kiváltképp kedveli a szerző lábjegyze­tekben rejlő tanító lehetőségeket: közis­meretei, népművelő célzatú információi, megjegyzései egészen pontosan 333 darab lábjegyzet formájában öltenek testet. Ezek a lábjegyzetek elárulják azt az írói szándé­kot is, hogy bár a könyv elbeszélt története merő fantázia, de az a jó, ha az irreali­tás dokumentálható realitásokon tanyázik.

Next