Hitel, 2009. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
2009 / 7. szám - MŰHELY - Nyiri Péter: Jókai és a Kalandor: Gondolatok Jókai Mór Egy hírhedett kalandor a XVII. századból című regényének elemzéséhez
[ Műhely ] meg: ,Jókai egy pogány volt, egy pogány istenfia, aki zengő és nagy lélekkel sugárzott szét... Valami csodálatos, valami felemelő életérzés volt ez: optimizmus az élettel szemben, igenlése mindennek, ami jó és előadó ebben a siralomvölgyében” (Kiemelés Ny. P.).18 Ugyanez a lényege Sőtér István megállapításának is: „A szerelmes boldog révületét, elfogódottságát érezzük rajta (ti. Jókai tájképein, Ny. P.), az áhítatot, mely felolvad az ember, a természet s a természetfeletti birtoklásában, hogy rajongásával az egész világot betöltse, fák, virágok, szellők, vizek és tájak lelkével váltson csókot, s magával a teremtő igével magasztos nászát.”19 Ez az illokúciós aktus a narrációban (ahogy elbeszéli az adott történetet) és persze a történet különlegességében rejlik. A narrációnak mindez azon szegmensében nyilvánul meg, amit a leginkább a nézőpont megnevezéssel jelölhetünk. Genettee ezt fokalizációnak nevezi, ami nála a nézőpont elrendezésének módja. Adott egy alany és tárgy: valaki szemmel kísér valamit. Annak azonban, hogy ezt milyen nézőpontból teszi meg, eszmei vonatkozásai is vannak. Egy eszmei, világnézeti horizontot is megjelölnek, vagyis a nézőpontok egyúttal értékelési rendszerek is.20 A Jókai-szöveg értékelési rendszerének alapja pedig éppen az említett reményt keltő gesztusa: bemutatni a világ különleges, reményt keltő eseményeit, hogy az olvasó bízzon az életben, mert tudja, ilyen is van.21 Ezt az illokúciós aktust nyilvánvalóan a regények mesei-eposzi rétege hordozza legmarkánsabban, hiszen a réteg meseisége éppen különlegességében, a hétköznapitól való eltérésében áll. Vagyis ez a réteg, az efféle tartalom alkalmas leginkább a célnak megfelelő, kívánt „üzenet” kimondására. A Kalandorban ennek a narrációs eljárásnak nem látjuk nyomát, ez a kalandorregény egy önmagába bezáruló kör, egy meghatározott műfaji egész, melyből nem vezet út az eszmeiség, az irányzatosság felé. A már említett humor és irónia, a nonszensz vagy néhol groteszk elemek Jókainak ezen művében magára a szövegre is vonatkoznak. Vagyis a regény iróniájának címzettje számos esetben maga a szöveg, az abban előadott történet. Ez ad az alkotásnak bizonyos karikírozó jelleget: „...a patakzó iróniájú, a manapság oly hódító nonszensz és groteszk határán járó író tudatosan karikírozó kedve ebben a kalandregényben szinte a műfaj persziflázsát is megteremtette. Szinte egy Jókai tollával írt kalandregény karinthyádáját.”22 Az irányregény-típusú Jókai-alkotásoknál erről természetesen nem lehet szó, hiszen a humornak azokban alapvetően más - hangulatkeltő, olvasót vonzó, tetszést kiváltó, a történet világára vonatkozó - szerepe van. Ha mégis keresni akarunk egy eszmét vagy gondolatot, mely szerint a szövegnek jelentést adhatunk, akkor a kalandorregény mint műfaj, illetve pontosabban egy másik, mai kalandorregény irányába tájékozódhatunk. A kalandorregényben az egymástól független, lekerekített kalandok többnyire a főhős utazását beszélik el. E regénytípus linearitása abban is áll, hogy a szereplő halad előre időben és térben, és ugyan nem feltétlenül meghatározott cél felé tör,23 van egy tényező, amelynek útján ösztönző erőként működhet. A mozgás, az utazás, a kalandok átélésének, keresésének vágya, egyáltalán a vágy valami után. Ezt a vágyat állítja középpontjába a kortárs olasz író, Umberto Eco Baudolino című pikareszk regénye is. A Baudolino nevű főhős és társai konkrétan a Grált keresik, és bár nem találják meg, felismerik, hogy nem is a megtalálás a cél. A lényeg maga a keresés, hogy az ember vágyik valamire, halad egy cél felé, mely lehet testi-lelki harmónia, erkölcsös élet, boldogság vagy anyagi biztonság, de mindenképpen magasabb rendű cél. A Kalandorban a vágy eszméje mint a főhős útra késztetője a mű elbeszélői zárlatában fogalmazódik meg: „Az ehrenbreitsteini ágyúöntödében ma is mutogatják még egy vasrúdra akasztott vaskalitkában az „áruló koponyáját”, s a tudós Hiegel följegyezte róla, hogy Gall rendszere nyomán a koponyában rendkívül ki volt fejlődve a nagyravágyás szerve, amely miatt az emberre nézve a soha el nem érhetett cél valódi kínszenvedéssé tehette az életet.”24 Ez a rész egyúttal mintha igazolná, „legalizálná” Hugó kalandorjellemét. A szó [ 114 ] HITEL