Hitel, 2010. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
2014 / 9. szám - Lengyel György: "Utazás Németh László színházában (Emlékezés Németh László-rendezéseimre, drámáinak előadásaira, és arra is, ami közben az életemben történt)
102 Egy-egy addig nem előadott, elhallgatott magyar író művét is műsorra tűzték. A drámai osztályon a legnagyobb figyelem két kortárs szerző alkotásának előkészítését kísérte. Az első Tamási Áron Ábel című regénye első, Erdélyben játszódó részének rádióadaptációja volt, amelyet jól ismertem otthoni könyvtárunkból, a szép halinakötéses kiadásban. A második mű szerzőjének, Németh Lászlónak drámáival akkortájt ismerkedtem, de a Petőfi Mezőberényben című új egyfelvonásosát, amelynek ősbemutatójára készültünk, még nem olvastam. Török Tamás rendezte a produkciót, akinek ezúttal első asszisztense lehettem. Németh László a „Galileiről lepattant szikrádnak nevezte egyfelvonásosát, amelyben ő az 1945 után kialakított hivatalos, leegyszerűsített, népi forradalmár Petőfi-ábrázolás helyett élő embert formált, aki hitvesével és féléves gyermekével szeretne boldogan élni és alkotni. Petőfi, a rendkívüli tehetséges és szeretni való fiatalember természetesen elkötelezett híve a szabadságharcnak, azonban nem a saját elszánásából, hanem Egressy Gábor, a kiváló színész-barát rábeszélésére határozza el magát, hogy elindul a csatába. Egressy meggyőzi a habozó költőt arról, hogy „Petőfi" helye a csatában van. Úgy gondolja és Szendrey Júlia „se szól ellene", hogy enélkül nem lehet fenntartani, sőt tovább építeni a lánglelkű forradalmár Petőfi-képét a nemzetben, amelynek erre szerintük mindenáron szüksége van. Csak a vendéglátó Orlay Petrich család tagjai óvják a fiatal költőt, ők akarják megmenteni őt a hazának, a családjának, a költészetnek, az életnek. Ők szeretik igazán Petőfit. Mindhiába, Egressy „nagyjelenetével" eléri a célját: sikerül feltüzelnie Petőfit, akiben úrrá lesz a haza iránti elkötelezettség érzése, és elindul a csatába. A dráma befejezésekor Orlayné a távolodó Petőfi után nézve, váteszként, megérzi: a költő most indul a halálba. A próbák különlegesen ihletett hangulatban folytak, mindenki érezte a feladat és az alkalom különleges szépségét: tudták, hogy olyan kiemelkedő író remekművét szólaltathatják meg, aki a diktatúrában elszenvedett kilencéves elhallgattatása után most először szólalhat meg. A felvétel nagyon jól sikerült. Ez az előadás értékes élményt adna a mai hallgatónak is. (Feltéve, ha a Magyar Rádió ezt és a többi Németh László rádió- és élő színházi előadás felvételét műsorra tűzné időnként, mint egykor vasárnap kora esténként...) A bemutató után több cikk jelent meg a drámáról, a legtöbb támadta a szerzőt és a darabot. Két cikk volt a legagresszívebb, amelyben az „illetékes" dogmatikus sőítészek menten lecsaptak Németh Lászlóra az első alkalommal, amikor megjelenhetett a nyilvánosság előtt, s a párt fő cenzorait az irányított sajtó sortüze követte. Hiába ismerhette Révai József, Horváth Márton és Bóka László (Petőfikutatóként, irodalomtörténészként) azokat a forrásokat, leveleket, naplójegyzeteket, amelyekben Petőfi ifjú apaként Mezőberényben nem csatáról „álmodik", hanem Erdély hegyeibe képzeli magát, remélve, hogy ott talál nyugalmat, menedéket, ahol családjának és a a költészetnek élhetne. Az előbb említettek pártosan védték a „népi demokrácia" „hevét s nevét", azaz a torz „Lobogónk Petőfi"7 képet. Németh László Galilei drámáját 1956. október 20-án, a forradalom előtti végletesen feszült napokban mutatta be a Nemzeti Színház kamaraszínháza Gellért HITEL