Hitel, 2010. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)

2014 / 9. szám - Lengyel György: "Utazás Németh László színházában (Emlékezés Németh László-rendezéseimre, drámáinak előadásaira, és arra is, ami közben az életemben történt)

elképzeléseimet, de csak 1962-ben, Vámos László főrendező javaslatára rendezhettem Németh László darabot, az Utazás című új vígjátékát. Ez az 1962/63-as évad novem­berében volt­ A Galilei közvetlen az 1956-os forradalom előtt a Nemzetiben (1957 májusá­ig több mint százszor játszották!), a Széchenyi pedig utána, 1957 májusában ke­rülhetett színre (tíz alkalommal!), de a vidéki színházaknak még több évig az Utazás színrevitelével kellett beérniük. Ez a vígjáték Németh László 1959-ben, a Szovjetunióban tett egyhónapos tanulmányútjának mellékterméke, válasz arra a két oldalról érkező fanyalgó vagy éppen ellenséges „fogadtatásra", amely­ben Németh László a hazaérkezése után részesült. A tanár vergődésében a szer­ző saját kínjai vannak jelen, akit kétfelől szorít a társadalom, és nem engedi békében alkotni. A keserű humorral íródott mű nagyon jellemző a minden rosszból valami jót is kisajtoló íróra s emberre. („Gályarabság"!) S ha megértjük a darab „szöveg alatti" tartalmát, akkor csakis tragikomédiának s nem vígjá­téknak játszhatjuk el Karádi tanár úr keserves történetét. Társulatunk a próbák megkezdése előtt megtisztelő küldeményt kapott a szer­zőtől, egy tanulmányt, amelyet nekünk írt. Vallomás és instrukció volt ez, mint Németh László valamennyi hasonló írása, amelyet kedves színészeinek, egy-egy társulatnak, rendezőnek írt régebben, egy-egy alkalommal. A levél tanácsait követve előadásunk mondandója így lett hűségesebb a szerző elképzeléséhez, mint a Nemzeti eredeti bemutatója. Előadásunkban a megkínzott, szerencsétlen hős, Karádi tanár úr fájdalma és tragikomikus küzdelme a nagyra becsült és szeretett művész, Novák István alakításában drámaibbá vált, mint a Nemzeti előadásában, ahol a környezet, a többi szereplő elrajzolt, karikaturisztikus jellege miatt a kitűnő Makláry Zoltánról (Karádi) gyakran elterelődött a figyelem.19 Ha másként alakul a második, 1964-es (egyben utolsó) Nemzeti színházi vendégrendezésem története, akkor 1966 őszén leszerződöm a Nemzetihez, s első munkám, évadnyitóként, a Villámfénynél lett volna, a társadalmi drámák legbátrabb remeke, amely 1938-ban, megszületése idején éles vádirat volt. Az maradt a hatvanas évekre is. A tervezett előadás szereposztását még velem beszélte meg Both Béla igazgató, de az előadást, ugyanazokkal a szereplőkkel, már más „abszolválta".20 A Veszprémi Petőfi Színházban is kudarcba fulladt az a szándékom, hogy - mint vendég - megrendezzem Németh László Győzelem című drámáját. Ez a kevéssé ismert dráma is gazdag önéletrajzi motívumokban, ezért javasoltam a színháznak ősbemutatóként. A főszerepre Kovács Györgyöt, a magyar szín­játszás egyik kiemelkedő művészét hívtam meg Kolozsvárról, akit egy korábbi erdélyi utamon ismertem meg. Nagy esemény lett volna, ha megismerhette volna őt a közönség.21 A Madách Színházban, azt hittem, soha nem nyílik lehetőségem Németh László-dráma rendezésére, mivel a főrendező, majd igazgató, Ádám Ottó tisz­teletre méltó feladatának érezte, hogy ő vigye színre, majd képernyőre mennél több művét.22 Régi vágyam teljesüléséhez, a Papucshős megrendezéséhez a vé­ 2014. szeptember 10.

Next