Hitel, 2018. július-november (31. évfolyam, 7-12. szám)

2018 / 9. szám - Kovács István: Az elfelejtett sorsdöntő győzelem (Szabó Pál: 1440 - Nándorfehérvár első oszmán-török ostroma és előzményei)

ellenes szövetség létrehozásán fáradozott, amelyben fontos szerepet kaptak volna a rodoszi johanniták is." A történész arra is kitér, hogy I. Bayezid szultán az 1390-es években, talán a nikápo­­lyi csatát követően, kísérletet tett Nándor­fehérvár bevételére. Az általa Nándorfehér­vár 0. ostromának nevezett eseményről azonban csak néhány forrásban van utalás. Zsigmondot, aki a középkor Nagy Sán­­doraként akarta nevét beírni a világtör­ténelem lapjaiba, s példaképének Szent Lászlót tartotta (ezért temetkezett mellé a nagyváradi székesegyházban), a niká­­polyi hadjárat tapasztalata döbbentette rá, hogy a lábukat a Balkánon megvető osz­mánokat még nemzetközi támogatással se lehet visszaűzni Kis-Ázsiába. Erre esély csak 1402-ben és az azt követő években lett volna, miután Timur Lenk (Tamerlán) tür­­komán (vagy mongol?) fejedelem az anka­rai csatában tönkreverte I. Bayezid sere­gét, és felszámolta a (haláláig vasketrecben tartott) szultán birodalmát. Zsigmond hosz­­szú uralkodásának legsúlyosabb válságos időszaka azonban éppen ezekre az évekre esett. Befolyásos hazai ellenfelei Nápolyi Lászlónak ajánlották fel a koronát, akit a következő évben, 1403 augusztusában Zá­rában magyar királlyá koronáztak. (Igaz, nem Szent István koronájával, így a szer­tartás eleve érvénytelennek számított.) E sikertelen hatalomátvételi kísérlettől kezdve Zsigmond fokozatosan konszoli­dálta uralmát. 1411-ben német, 1419-ben cseh királlyá, 1433-ban német-római csá­szárrá koronázták. Több nyelven beszélő, olvasó, kulturált, megnyerő modorú em­ber volt, aki kedvét lelte a tartalmas be­szélgetésekben. Nem véletlenül bizonyult eredményes diplomatának. Az 1414 no­vemberében kezdődő, négy éven át tartó konstanzi zsinatra sem azért hívta meg Húsz János cseh prédikátort, hogy mág­lyahalálra ítéljék, hanem hogy a vitázó fe­lek kompromisszumra jussanak. Ő maga több ízben folytatott disputát Hússzal, aki szemére vetette a királynak, hogy csak bűn­­telenül szabad uralkodni. E képtelen dog­mára Zsigmond azt válaszolta, hogy bűn­­telen ember nincs a földön. Az uralkodó elérte a zsinat elé kitűzött célt: harminc­­nyolc év után megszűnt a nyugati nagy egyházszakadás. Zsigmond, bár időnként évekig nem tartózkodott Magyarországon, arra ügyelt, hogy annak déli határát a legkülönfélébb módon biztosítsa az oszmán-török betö­résekkel, támadásokkal szemben. A könyv szerzője részletesen leírja, hogy 1402 után a török hűbéri függésen erősen lazító La­­zarevic István miként lett Zsigmond híve, aki jelentős magyarországi birtokokat ado­mányozott a szerb fejedelemnek. Laza­­revic a neki átadott Nándorfehérvárt tette a Szerb Despotátus fővárosává, miután annak várát helyreállította és kibővítette. (Hogy mennyire lenyűgözően, az - Lufti pasa tanúsága szerint­­ még az erődséget 1521-ben elfoglaló Szulejmán szultánt is elképesztette: „Mihelyt Szulejmán szultán meglátta Belgrádot, azt mondta, hogy ilyen erős várat még nem látott. [...] .. .a sas nem szállhat át fölötte, árka a föld gyomráig lenyúlik, bástyái a Fiastyúk csillagzatig érnek.") A XV. század első két évtizedében a Timur Lenk által szétzilált és belviszá­­lyoktól erodálódó oszmán birodalom nem tudott jelentős erőt felvonultatni a Balká­non. Az 1421-ben trónra lépő II. Murád azonban már ismét eredményes hadjára­tok vezetésére volt képes. Az újból fellobbanó oszmán hódítás veszélyének tudatában Zsigmond magyar király és Lazarevic szerb despota 1426-ban Tatán történelmi jelentőségű szerződést kötöttek, amely kimondta, hogy a szerb fejedelem halála esetén magyarországi birtokait unokaöccse, Brankovic György - majd annak férfiági törvényes utóda - örökli. A szerződésben azt is rögzítették, hogy - bizonyos feltétellel - Nándorfehér­vár és Galambóc minden tartozékával „visz­­szaháramlik a magyar koronára". A „tar­tozék" harmincegynéhány kisebb várat jelentett. Zsigmond érdeme az is, hogy amíg 1390 előtt Szörény és Nándorfehér­vár között mindössze három vár állott, 018. szeptember 12. .

Next