Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 1. szám - Marié Tamás: Erdély román kézre kerülése: bevándorlás, népirtás, politika
Az egyre forrongó románok ismét Bécsből reméltek segítséget, a magyargyűlöletéről hírhedt trónörökös, Ferenc Ferdinánd szívesen vette volna terveiket, melyek szerint a Frabsburg dinasztia uralma alatt valósul meg az önálló nagyromán egység. „Minden magyar, akár miniszter, akár herceg, akár bíboros, polgár, paraszt, akár házaló vagy háziszolga, mind forradalmár, mind csőcselék" - írta egy 1904-es levelében a trónörökös. Eközben az akkori politikai élet vezéralakja, a kétszer is miniszterelnöki székig jutó Tisza István igyekezett kiegyezni a románokkal. Habár Habsburg hű politikusként hitt a kiegyezésben és a magyar szupremáciában, de mint bihari birtokos, akinek földjén nem kevés román élt, foglalkozatta a magyar-román kérdés. Csakhogy míg ő mindig engedett nekik, addig ők egyre többet követeltek. 1913-ban odáig jutott a helyzet, hogy Tisza István az eddiginél is szélesebb körű nyelvhasználatot ígért (a román nyelv oktatásban való kiterjesztése, közigazgatásban, elsőfokú bíráskodásban való használata), egy román állami gimnáziumot, 7 millió korona államsegélyt a románoknak, 30 román választókerületet, valamint a Lex Apponyi „rekonsziderációját". Erre ők tárca nélküli román minisztert és két államtitkárt is akartak. Nem mellékes, hogy a megegyezést hátráltatta Ferenc Ferdinánd is, mivel attól tartott, hogy a románok a magyarokkal kiegyezve közösen a dinasztia ellen fordulhatnak. Mindezek hatására a háborúig már nem született semmilyen megállapodás. A területi-politikai autonómiát és társnemzeti státust követelő románoknak kevés volt Tisza nyelvi és kulturális engedménye. A megegyezési törekvésekkel párhuzamosan más elképzeléseket is kidolgoztak hazánkban, amelyek a magyar jövő megerősítését voltak hivatottak szolgálni, effajta próbálkozás volt többek között az 1902-es Székely Kongresszus és Bethlen István birokpolitikai koncepciója. A székelyek túlnépesedéséből fakadó kivándorlása Moldvába már Kossuth idején is problémaként jelentkezett, ekkor készültek az első tervek arról, hogy a „népfölösleget" a Mezőségben és Bánságban kellene letelepíteni és földhöz juttatni. A szabadságharc leverése miatt ebből semmi sem valósult meg. A helyzet viszont tovább romlott, a probléma orvoslására hívták össze 1902-ben Tusnádfürdőn erdélyi és kormányzati politikusok részvételével a Székely Kongreszszust. Az itt elhangzott beszédek bemutatták az ügy komolyságát, becsléseik 200-250 ezerre tették a Moldvába kivándorolt székelyek számát, felhívva a figyelmet arra, hogy a bukaresti politika miatt ezek az emberek erőteljes asszimilációnak vannak kitéve. A kongresszus célja az volt, hogy az államot rábírja az említettek hazahívására és letelepítésére azokkal a székelyekkel együtt, akik még nem jutottak birtokhoz szülőföldjükön. Hathatós ipari és mezőgazdasági támogatást, továbbá hitelintézetek felállítását kérték. Eközben 1913-ban megjelent Tokaji László Eladó ország című könyve, amelyben feltárta, hogy az azt megelőző tíz év alatt milyen spekulációkkal került 200-300 ezer hold föld magyar birtokostól románhoz. Művét a későbbi miniszterelnök, Bethlen István egészítette ki egy tanulmányában, majd tervet dolgoz 114 HITEL