Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 2. szám - Kovács István: A gondolkodás felelőssége

sei is. És ha Orosz-Lengyelország területén fegyverrel a kézben elfogták őket, Szibériába kerülhettek. Példa rá Székely Lajos huszárszázados esete. Az egykori honvéd tiszt 1869. április 13-án a következő kérvénnyel fordult a Honvédsegé­lyezési Alaphoz kivételes elbánást kérve: „Én a Székelyföldön Réty községben születtem; 1840-ben katonai pályára léptem a József főherceg második ezredébe, hol 1847-ig szolgáltam. 1848 engem is a haza alkotmányának védői közé sora­koztatott; mint honvéd huszárszázados vettem részt a haza harcaiban... 1849-iki gyászos katasztrófa után nyolc sebhellyel díszítve bolyongtam a honban, mint hontalan. 1863-ban a lengyelek szabadságharcában vettem részt. Balszerencsém akként intézte, hogy az oroszok fogságába esvén Szibériába hurcoltattam, hol 5 évig tartó legiszonyatosabb rabságot kellett kiállanom. Alig pár hónapja, hogy a magas minisztériumnak - soha meg nem hálálható - közbenjárása folytán szabadulást nyervén, hazámba visszatértem. Azonban míg észak jegei között élő hullaként el valók temetve, az alatt itthon kis vagyonom tönkrement, most minden kereset és jövedelem nélkül kell tengetni értem." A kérelmezőt segély­ben részesítették. Levéltári iratok és a korabeli sajtó több hasonló esetről tudó­sítanak. A lengyel történettudomány állandó kutatási témája Szibéria, hiszen az Orosz Birodalomhoz csatolt lengyel területeken szervezett összeesküvések, politikai szervezkedések, szabadságharcok részesei könnyen kerülhettek oda száműzöttként. Számos monográfia, tanulmány, a száműzöttek közreadott lis­tái egy több száz oldalas életrajzi szótárral együtt bizonyítják a Szibéria-kutatás eredményeit. Nemegyszer hivatkoztam rájuk, és ismertettem is őket. Apránként rá kell jönnöm azonban, hogy a Szibériába hurcolt Petőfi lassan egy és háromnegyed évszázada fellobbantott, majd parazsába újra és újra életet lehelt hamis mítosza kiolthatatlan. Alig akad ugyanis olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne hurcolta volna magával a szovjet hadsereg lá­gerbe, málenkij robotra. Amiről aztán hosszú évtizedeken át hallgatni kellett. Mint a történelmi források bizonyítják, I. Miklós cár és Sztálin eljárása között párhuzam azonban nem vonható, így e minden alapot nélkülöző mítosz életben tartásáért legnagyobb felelős­ség a magyar értelmiséget terheli. Mintha a rendszerváltozás korszaka nem a Bajza utcával és nem Monorral, Lakitelekkel, a Ménesi úttal, a Hősök terével, hanem a barguzini ótemetővel kezdődött volna... Ahogy a Borzák Tibor által összeállított krónikában olvasom a Nagy Imre és mártírtársai újratemetése után egy bő hónappal következő második dátumot: -1989. július 17. - „Megtaláljuk Mihail Karlovics Küchelbecker és Petőfi Sándor földi maradványait a barguzini ótemetőben. Kiszely István, Clyde Simpson, Bruce Latimer, Alekszej Burajev antropológusok 30-35 éves korában elhunyt európai férfi csontvázának hatá­rozzák meg a 7-es számú sírból előkerült leletet, melynek számos testi jegye megegyezik Petőfi Sándoréval." Az már nem szerepel e közleményben, amit akkor szintén közzétettek: a csontvázra pontosan ráillik Petőfi mentése. És egy újabb perdöntőnek szánt bizonyíték: 1989. szeptember 30. - Szuromi Lajos debreceni irodalomtörténész, a Kossuth Lajos Tudományegyetem docen­ 2019. február 15

Next