Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Lukács László: Ha még egyszer azt üzeni... (A Kossuth-nóta és időszerűsége)

131-132). Magyar Zoltán véleménye szerint a Kossuth-nótában Kossuth vissza­­várása fogalmazódik meg (2001,158). József Attila idézett költeményének har­madik versszaka is erről szól. A Pallas Nagy Lexikonában 1895-ben a Kossuth-nóta címszó ezzel az egysze­rű kijelentéssel indul: „Kossuth-nóta a neve egy dalnak, mely jelenleg Magyar­­országon a legnépszerűbb dal" (Káldy 1895, X. 834). A Kossuth-nóta, amely magyar Marseillaise-ként 1848-49-ben seregeket állított talpra, mozgósított, mindmáig népszerű. Számos rendezvényen, a legkülönbözőbb élethelyzetekben felhangzott az egyszerű emlékezés vagy az ellenzékiség, a tiltakozás jegyében. Csók István (1865-1961) festőművész emlékezései szerint, a XIX. század utolsó harmadában édesapja, Csók Lajos sáregresi molnár, névnapestéjén Tribi a sár­bogárdi cigány muzsikált „fürtös bandájával". A vacsora a Kossuth-nótával kezdődött, a mulatság másnap reggel a Rákóczi-indulóval zárult (Csók 1990,66, 73-74). Alsólendván (Zala m.) 1889-ben a nagyvendéglőben rendezett hamva­zószerdai farsangtemetés résztvevői csonkacsütörtök reggelén a Kossuth-nóta eléneklése után oszlottak szét (Halász 1994,101). 1892. szeptember 19-én a tállyai (Zempléni m.) evangélikus templomban a turini remete 90. születésnapja alkal­mából rendezett nagyszabású Kossuth-ünnepen a nyíregyházi dalkör „néhány Kossuth-nótát meleg érzéssel előadott, a közönség szűnni nem akaró taps és éljenzésben adott kifejezést élénk tetszésének " (Czékus 1894, 93). A Pápai Re­formátus Kollégium diákjai 1900. március 15-én a Kossuth-nótát énekelve kivo­nultak az osztálytermekből a szabadság-szoborhoz, ezzel kényszerítették ki öt évtizedre az egész napos március 15-ei tanítási szünetet (Olé 2004,151-154). 1914 nyarán az első hadba vonulók ajkán, a gyors és dicsőséges győzelem reményé­ben, gyakran felhangzott a Kossuth-nóta, hadba hívó szava ismét időszerűvé vált (Gelencsér 2004,10). Kassa cseh megszállását követően, 1919. március 16-án „ismeretlen tettesek" éjszaka ledöntötték a Szabadság kertben álló Honvéd-szob­rot, a fejét lefűrészelték, és a Hernádba dobták. Másnap hatalmas tömeg gyűlt össze a magyar nemzeti szimbólumnak tartott, durván megcsonkított szobor körül. A tiltakozók háromszor énekelték el a Himnuszt, majd a Szózatot és a Kos­suth-nótát. Ekkor a kivezényelt, megszálló cseh katonaság megpróbálta felosz­latni a tömeget, miután ez nem sikerült, közéjük lőtt. Hervasics Anna tizenhá­rom éves rikkancsot és Ördög Ilona harminchét esztendős szolgálót halálos lövés érte (Liszka 2002 b. 143). Thorday Levente, Erdélyben, Fogarason, 1912-ben szü­letett székesfehérvári tanár vasdiplomája átvételekor így emlékezett gyermek­korára, az 1920-as évekre: „Jellemző, hogy magyar érzelmű édesapámat például azért függesztették fel az állásából, mert az egyik estén Kossuth-nótákat énekelt egy összejövetelen Megüzenték neki, hogy akkor kerülhet vissza, ha május 10-én elénekli a prefektusnak a román himnuszt" (Gáspár 2002,14). 1956 forradalmi és szabadságharcos őszén a Kossuth-nóta dallamára énekelték: Miénk már a pesti utca Miénk már a remény újra...

Next