Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Arató György: „Magyarok Mózessé” és a „Felszabadító Cár” (Időszerű gondolatok egy sajátos Kossuth-kultuszról)

Arató György „Magyarok Mózessé” és a „Felszabadító Cár” Időszerű gondolatok egy sajátos Kossuth-kultuszról A történeti irodalom szívesen emlegeti azt a sokatmondó apróságot, hogy 1849. januárban a kormányzó érkezését a kálvinista Róma kapuőre ezzel a bejegy­zéssel örökítette meg Debrecenben: Kossuth - Magyarok­ Mózes se. Legalább ilyen beszédes az a felirat, amelyet a Kossuth-emlékhelyek zarándoka Szófiában a központban álló II. Sándor-lovasszobor talapzatán régies bolgár nyelven ol­vashat: A Felszabadító Cárnak a hálás Bulgária. Ez az emlékmű a hosszúra nyúlt kommunizmus évtizedeiben a pétervári Nagy Péter-szobor mellett talán a világ egyetlen cári lovas szobra volt, s bár nyugati ember furcsállhatja, hogy egy nemzet szuverenitásának jelképével, Parlamentjével szemben diadalittas sere­ge fölött hódító pózban megörökített idegen császár szobra meredezik, a legtöbb bolgár éppúgy nem ütközik meg ezen, ahogy azon sem, hogy a „felszabadító cár" epitheton ornans eredetileg nem Bulgária török alóli felszabadítására, ha­nem az orosz jobbágyság eltörlésére utalt. Kazsi mu ago, da mu sztane drago! - tartja a helyi bölcsesség, ami nagyjából annyit tesz: Szólítsad agának (uradnak) - legyen boldog vele. A XIX. század végén újjászülető bolgár állam „reálpolitikusai­nak" fejében ilyesmi is járhatott, amikor félfüggetlen országuk önállósulásának árát olyan gesztusokkal fizették meg, amelyek az ortodox bolgárok évszázados orosz vonzalmát - ahogy ma mondanánk - emlékezetpolitikai eszközökkel de­monstrálták és táplálták. Az így született emlékművek - Bulgária-szerte több száz van belőlük - lépten-nyomon szemünkbe ötlenek, ezért nekünk, magya­roknak ugyan kissé bizarr, meglepő azonban nem lehet, hogy a fővárosi Kossuth utca az 1877/78-as orosz-török háború cármagasztaló emlékművéhez vezet, a törökök által Vidinből Sumenba „fellebbezett" kormányzó szép emlékháza pedig a Felszabadító Cár utcában áll. Első pillantásra éppenséggel az meglepő, hogy ebben a közel-távoli világban egyáltalán hogyan jöhetett létre, miképpen alakult és maradhatott fenn máig egy olyan kivételes Kossuth-hagyomány, ame­lyet méltán nevezhetünk valódi Kossuth-kultusznak is. A közösségi emlékezet­nek ez a ritka jelensége nemcsak azért kivételes, mert magyarlakta területeken Arató György (1955) tanár, kulturális diplomata, köztisztviselő, 2019- március 37

Next