Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 3. szám - Arató György: „Magyarok Mózessé” és a „Felszabadító Cár” (Időszerű gondolatok egy sajátos Kossuth-kultuszról)
a verset felidéző Vasy Géza így jellemzett: „Valóban rokonokhoz jön, nem nyelvi értelemben, hanem a nemzeti-népi sorsra gondolva." Ennek a testvérélménynek, ráhangolódásnak köszönhetjük Nagy László monumentális bolgár népköltészet-fordítását is - hozzá hasonló jelenséget a világirodalomban is keveset találni, ezt az élményt azonban kapcsolataink történetében inkább tekinthetjük zseniális ráérzésnek vagy fölismerésnek; történelmi pillanat ritka ajándékának, mint olyan élő tapasztalatnak, amely egymásról alkotott képünket valóban meghatározná. Ha a bulgáriai Kossuth-kultusz magyarázatát keressük, számot kell vetni azzal, hogy emlékműveket állítani konjunktúrában könnyen lehet, de megtartásuk és használatuk mindig befogadó közegük érdeklődésétől, jóindulatától függ; tehát azt kell megvizsgálni, hogy Kossuth és menekülttársai milyen kapcsolatba kerültek a bolgárokkal: valós, majd jelképpé vált jelenlétük, emlékük mit jelentett a bolgár társadalomnak - hétköznapokba hatoló ideológiák, előítéletek és személyes tapasztalatok hogyan alakították egymásról alkotott képünket. * * * Magyarok és bolgárok első tömeges találkozására az újkorban a levert szabadságharcból menekülő többezres tömeg vidini-sumeni tartózkodásakor, 1849- 1850-ben került sor. Két külön világ szembesült akkor: a honfoglaló magyarok és a dunai bolgárok kapcsolatainak és a középkori szomszédsággal járó érintkezéseknek az emlékét az idő már századokkal korábban elmosta, a magyarok a nyugat-európai kultúrkörből egyik napról a másikra zuhantak egy másik dimenzióba, az iszlám által dominált ortodox keresztény közegbe. A „Törökországba" húzódó magyarok nagy része a bolgárokról semmit sem tudott - jobb híján és kudarcba fulladt szabadságküzdelmek vert hadainak nyomán a szultán védelmét keresték, de a Dunától délre elterülő világ számukra teljesen ismeretlen volt. Az emigrációban született vagy róla írt számos napló, emlékirat és töredékes visszaemlékezés azt mutatja, hogy szerzőiket a keleti álomvilág közhelyes irodalmi képzeteitől a közvetlen tapasztalás fokozatosan juttatta el a reálisabb szemlélethez. Egressy Gábor színpadias lelkendezésének lehűtéséhez is - maga preparálta naplójának bizonysága szerint - bő két hétre volt szükség. Kalafát, aug. 28. 1849. Átellenben, a Duna jobb partján látszik Viddin. Gyönyörű keleti tájkép. Középen a vár. Bástyái között nagy terjedelmű város, vörös fedelű házai, tömérdek lombos kertei s számtalan sugár minarettjeivel. több és alacsonyabb nívója nem viselte a nép képét." Ady Endre: A sajtó és a parlament. http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/ady30.htm (Letöltés: 2019. február 6., 11:54) 3 Vasy Géza: Beszéd a szmoljani Nagy László-múzeumban rendezett Illyés Gyula-esten http:// www.napkut.hu/naput_2002/2002_09/069.htm (Letöltés: 2019. február 6.11:12) 2019. március 39