Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Várkonyi László: Ady és Jászi. „Magyar sors, magyar»fátum«..."

lalta [...] azokhoz vonzódott, akik a magyar polgári átalakulást tervezték. [...] Ezek pedig az akkori magyar szabadkőművesek voltak."­ Nóta bene a „vonzódás" erős „vonzással" is párosult, a szabadkőművesség is korán felismerte Ady zsenijét, és harci zászlajukra tűzték, minden módon (pénzzel és hízelgéssel) igyekezve magukhoz láncolni. „Ady Lajos, aki szintén szabadkőműves volt Budapesten, azt írta, hogy »Bandit már kiszemelte magá­nak a nagyváradi páholy, de párizsi utazása miatt nem kerítettek sort a felvé­telére« (1900) [...] Nagyváradon érték az első komolyabb hatások [...] 1905 és 1912 között tökéletesedett ez a tudás, de akkor már Jászi Oszkár és báró Hatva­ny Lajos keze alatt formálódott Ady Endre. Radikalizmusa kiteljesedett."­ „De Adynak Lédával való megismerkedése sem alapulhatott teljesen a véletlenre, hiszen Brüll Samu, Léda apja Adyt söröző kompániájából ismerte, s azt is tud­juk róla, hogy tagja volt a László Király Páholynak."­ Mindehhez az ösztönös vonzódáshoz és tudatos „vonzáshoz" nagyban hozzájárult Ady kezdeti (s éle­tében lényegileg végig, de részben azon túl is megmaradó) kitaszítottsága. „Nem tündököl a lángész kápráztató fényével. Helye nincs is se Petőfi, se Arany, se Vörösmarty, se Berzsenyi mellett, csak az érdekes, csonka nagy tehetségek között" - írta róla Kosztolányi 1929-ben (!). Legalább a „nagy tehetséget" meg­hagyta neki. Ady szuverén egyénisége viszont „fenntartások nélkül az őt támogató polgá­ri radikális erőkkel sem volt képes azonosulni, mert sokkal erősebb gyökerekkel kapaszkodott a magyar múltba és hagyományba, mint a főként az általános emberi értékeket szem előtt tartó, a magyar sorskérdésekre kevésbé érzékeny szabadkőműves társai. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a szabadkőmű­vesek az emberiségért aggódtak, Ady pedig az emberiségért és a magyarságért. A költő nem tudott, és nem is akart a szabadkőművesek általános emberi, mond­hatni internacionalista gondolkodásában feloldódni, ragaszkodott szeretve os­torozott magyar fajtájához, az »elavult« babonához, a hazafisághoz. Sőt, azzal is tisztában volt, hogy a nemzetek, népek egységesülése megöli a sokszínűséget. Ezt a veszélyt látva vetette papírra gyönyörű hitvallását: »a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára«. Ezért jelentette ki: »én erősen magyar vagyok«, [...] majd ezt megtoldja azzal, hogy »nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságos önérzettel fajtája exponen­sének hiszi magát, de patrióta is«".­ Hozzátenném, hogy Ady elsősorban és talán megkockáztatható, hogy kizárólag a magyarságért aggódott, hiszen Babits maga írja: az „internacionalista gondolkodás" nem jellemzi írásait és verseit. Még önpusztító életmódját is a népéért történő reménytelen aggódással és kül­detéstudatával magyarázza, szintén a Babits-cikkből: „azonosul a magyarsággal és a magyarság hibáival is: »melyek ék nagyon-nagyon hibáim is«. A magyar­sággal való azonosulásáról a legszebb és legfélreérthetetlenebb tanúságtétele azonban nem Ady tollából maradt ránk, hanem barátjáéból, Fülep Lajoséból, aki 1906-1907-ben rövid ideig a költő társául szegődött a pesti éjszakában. Egy alkalommal Fülep szóvá tette Ady önpusztító életmódját, éjszakázásait, ita­ 2019. március 5.

Next