Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Móser Zoltán: Adysága Kodálynak

Később már így mérlegelt: „Adyban sok jó magyarnak visszatetsző lehetett a narcisszizmushoz közelítő magaimádása. De bőven kiegyenlítette a maga és a magyarság bírálatával. És nagyon magyar Ady Endre bátor nekimenése mind­annak, amit magyarnak ítél." Egy 1948-as nyilatkozatában, arra kérdésre, hogy Kodály milyennek látja Ady költészetének hatását, akit pályája kezdetétől fogva ismert, és aki hatással volt rá, ezt válaszolta: Ady hatása már korai, sok tekintetben valóban pesz­­szimista, a vér és arany világát hirdető verseiben is szinte izomfeszítő mun­kára ösztökélő volt. Ady úgy kárhoztatta a magyarságot, hogy a helyesen rea­gáló olvasó nem mondhatott mást, mint azt: »még lehet ebből az országból valamit csinálni«. Éppen ez az elkeseredettség mutatott rá, hogy van itt még erőtartalék." Amikor Adyt 1928-ban a magyar kultúra, szellemtörténet csúcsára helyezi többekkel együtt, így érvel: „természetes, hogy műveltség és nemzeti szellem bizonyos tekintetben hadilábon vannak. Két ellentétes irány. De csak metsző­pontjaik jelentenek a kultúrában csúcsokat. A metszőpontokon: Berzsenyi, Vörös­marty, Jókai, Petőfi, Arany, Ady." Kodály - aki 1905-ben kezdett népdalokat gyűjteni - vallotta, hogy 1900 körül minden itthon körültekintő fiatal zenésztehetség kétségbeejtő, sivár pusztaságot látott, zenei Patyomkin-kultúrát. Azt érezték, hogy „itt nincs sem­mi, mindent újra elölről kell kezdeni. Ezt látták és érezték már azelőtt is az itt termett nagy tehetségek: nagy szenvedéseket és nélkülözéseket oly módon ke­rülték el, hogy horror vacui [b­űrtől való iszony] természeti törvénye egyszerű­en kiröpítette őket a külföldig, Liszt Ferenctől Dohnányiig. Akit akárhogyan erősebb szálak kötöttek ide, vagy valami módon nem működött a horror, vég­telen szenvedéseken és nélkülözéseken kellett átmenniük." Itt és ekkor hivatkozik Ady hajójára, tutajára, Ady lelkesedésére: Repülj ha­jóm, ne félj hajóm, én, mi vagyunk a holnap hősei, ezért kell szállni új vizekre, nagy, szűzi vizekre! - vallja a költővel, akivel együtt a Kompország lakója ugyan, de mást szeretne itt látni! 1964-ben, az International Folk Music Council budapesti konferencia ven­dégeit Ady­val köszöntette az elnöki megnyitó beszédében Kodály: „Tisztelettel köszöntöm önöket különös országunkban. Nagy költőnk, Ady komphoz hason­lította, melyet a történelem vihara ide s tova dobál kelet és nyugat közt." Nem véletlen a kölcsönvett hasonlat, mert ez a kép, ez a valóság Kodályt pályája elejétől foglalkoztatta. Király István monográfiájában egy olyan dolgot vett észre, amely szerinte Adyra is, Kodályra is érvényes. És ez - amelyet Kodály az egész magyar műveltség egyik fő vonásának érzett - a látni tudás képessége. Ezért is - Adyhoz hasonlóan - Kodály nemcsak élte, de átélte az ország, a ma­gyarság helyzetét. 1938 júliusában ezt jegyezte fel: „Mint mindenben, a magyar­ság ebben is a nyugati és keleti kultúra határmezsgyéjén áll. Ady kompja. Kér­dés: elveszti-e eredetiségét, vagy lehetséges olyan szintézis, mely keverék helyett új vegyületet jelent a keleti és nyugati elemek közt? Komp helyett egy 2019. március 6.

Next