Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 3. szám - Móser Zoltán: Adysága Kodálynak
- Kelet és Nyugat határán érzi magát akkor is, „amikor - tele dalemlékekkel és természetes magyar ritmusérzékkel - a maga képére és hasonlatosságára akarja »zökkenteni« a divatos, szinte egyeduralomra törő jambusverset. Már pályája kezdetén tisztában van azzal, hogy a magyar jambusvers igazi megújhodása nem a németes anapesztizálástól várható, hanem a magyar tagoló vers rámintázásától a jambusi keretre. Ady tehát nem annyira a szótagszámot lazítja, hanem a korábban elterjedt, szabályos szótagszámú jambusvers kisebb tagjait igyekszik a természetes dikció hangsúlyeloszlásával minél magyarosabbá tenni." E rövid kitérő után térjünk vissza Kodályhoz, és a fentiek fényében talán jobban érthető neheztelése és véleménye Ady jambusairól. Röviden ezt jegyezte fel egyszer: „Mint hálóban a hal, vergődik a nyelv a jambus szemeiben. Még Ady nyelve is: óriás cethal." Másutt ezt írja: „Adynál titáni küzdelmet vív a magyar nyelv az idegenséggel, nem akarja megadni magát, de vajmi gyakran alulmarad (Ignotus). Mélyebb okai: a nyugati civilizáció terjedése. (De mért kell, hogy ez legyen az ára?) Költőink úgy viselik a jambust, mint az európai ruhát. Csak nagy ünnepen veszik fel a díszmagyart. Szoros is, kényelmetlen, alig várják, hogy levessék. Mindennapra a falusi népnek hagyták. De hát a nyelv nem ruha! Elváltozása a lélek elváltozásának a jele. De szerencsére nem ösztönös, öntudatos kultúra-terror. A nyelv romlása, fordításnyelvvé változása a művelt rétegből indul, s terjed lassan lefelé. Ennek a hatalmas idegen áramlatnak verselőink sem tudtak ellenállni. Régen is vettünk át idegen formákat. De nem oly tömegben, és csak nyelvünk természetével inkább megférőket." Az a véleménye, hogy a magyar nyelv gazdag, csodálatos, mindenre alkalmas. „Igen ám, de a magyar nyelv természetes ritmizálása minden máshoz jobban hajlik, mint a jambushoz. Azonban a jambus erőltetése rákényszerítette a költőt, [így!] hogy mindegyre több jambus-szólamot keressenek, eszeljenek ki, még a nyelven tett erőszak árán is. Innen a sok mesterkélt sor, frázis, egyre szaporodtak, kiszorították a nyelv szellemében sörfajtákat [használtakat]. Ma már szinte nem is érzi versnek az irodalmilag művelt ember, ha nem jambus. A visszaterelő kísérletek mind megalkudtak a várossal. Petőfi: fele jambus. Örök kár, hogy ő sem értett a zenéhez. Arany is sok jambust írt, de végeredményben mégis a magyar vers felé mutat. Hallgassuk a titáni küzdelmet, amit Ady versében vív a nyelv az idegen, rákényszerített formával. Gyakran győz, úgy leteperi a jambust, hogy már alig érzik. Ő sem értett a zenéhez - különben megtette volna az elhatározó lépést: elég a jambusból!" Kodály rövid magyarázatára fontos odafigyelnünk. „A jambus és trocheus a magyar nyelv szellemével, természetes ritmusával homlokegyenest ellenkező versforma, mindig idegenszerű (fordítás...) [olvashatatlan szó] hatást tesz, megzenésíteni csak idegen dallamminták teljes elkerülésével nem lehet. A nyugat- 2019- március 67