Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 1. szám - Nyilasy Balázs: A Nyugatról, a nemzeti klasszicizmusról és a jelenről
potot, s ezt nem lehetett a hétköznap nyelvén kifejezni."15 Az önfeltáró exhibicionizmus Schöpflin mérlegén súlyosabbnak bizonyul, mint a szemérem. „[...] úri ember mindig megőrzi nyugalmát, soha se jut extázisba, nem beszél nagyon hangosan, nem lép ki önmagából. Ez természetesen jól áll az úriembernek, de kevésbé áll jól a költőnek" - kételkedik a tartózkodó jólneveltség költői hasznosíthatóságában Kozma Andor verseit jellemezve.16 „Soha költő nem képzelte magát annyiszor meztelenül állva vagy fekve. S a költészete is meztelen: takaró nélkül áll az emberek elé, hogy látva lássák. Semmit magából el nem titkolt, úgy adta magát verseiben, amilyen volt: a szenvedélyektől zaklatott, bűnökkel terhelt, Istenhez vágyó, bűntudattal teljes, tisztaságra sóvárgó esendő ember. Exhibitionismus ez? Döntsék el a psychoanalitikusok. De lehet-e költészet exhibitionismus nélkül?" - tesz hitet az önfeltáró költői attitűd mellett Ady Endre poézisét boncolgatva.17 A társadalom és az irodalmi művek világa Horváth János nemzeti klasszicizmus koncepciójában találkozik egymással. Petőfi Sándor, Arany János költészetét és a versolvasókat, az „irodalom kisdedeit" a megegyezés, kiforrás garanciájaként felfogott ízlés fogalma kapcsolja össze. Schöpflin Aladár azonban a kétféle világot nem tudja harmonikusan egyesíteni. Az irodalom oldalán álló kritikus a korízlés formájában jelentkező társadalmi igényt épp ezért konzekvensen elutasítja. „[...] a Nyugatnak kifejezetten az volt egyik fő elve, hogy kizárta törekvéseiből a közönség kívánalmaihoz való alkalmazkodást. [...] A kor liberalizmusának megfelelően együtt dolgoztak a Nyugatban keresztény és zsidó származású írók, [...] s a szerkesztők nem kívántak tőlük mást, mint hogy tehetségük legjavát adják, a saját fejükkel gondolkozzanak, a saját szívükkel érezzenek, a saját világnézetük szerint írjanak" - állítja szembe a közízlést az alkotói akarattal, s jelzi: a Nyugat mozgalma épp azért tudott jelentős esztétikai értékeket létrehozni, mert önelvű, autonóm világából kizárta a külső elvárásoknak való megfelelést.18 A Nyugat vezérkritikusa - mint már utaltam rá - elsősorban irodalom és társadalom gubancát, összecsomósodásait bogozgatja; sokoldalú érvrendszere azonban végül irodalomantropológiai, esztétikai kérdésekhez is elvezet, írásaiban a hasznos köznapiságba illeszkedő, szép és jó, morálisan komoly és hasznos irodalommal szemben másféle eszmény rajzolódik ki. A kritikus legitimálja, megerősíti, középpontba helyezi a művészet nyugtalanító, leleplező, destruáló, problematizáló, válságmegjelenítő attitűdjeit, s véglegesen megrendíti a sok évszázados esztétikai elvárást, a kiengesztelés normáját. „A nyugalom nagy életérték egyes emberre és társadalomra egyaránt, de a túlságos nyugalom 15 I. m., 146. 16 I.m.,60. 17 Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Bp., 1937, Grill Károly Könyvkiadó vállalata kiadása, 172. 18 I.m., 150-151. 22 HITEL kérdez az idő