Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
14 De ezekben az időkben akadt még egy pozsonyi ismeretségem, mégpedig a színész: Gálán Géza. Nagy hírveréssel érkezett, nekem Bari Karcsi konferálta be. A hír pedig az volt, hogy van egy Petőfi-műsora, ami aztán olyan, hogy na! Ennek bemutató előadásán, az Eötvös-kollégium dísztermében ott voltam, s a nézőtér zsúfolásig megtelt diákokkal. És bizony Gálán Géza csúfos kudarcot vallott. A szövegek gépelve, papírlapokon a kezében voltak, mégis sokat tévesztett, sőt egyes versekbe egyenesen belesült, s mikor túljutott egy-egy költeményen, a lapokat teátrális mozdulatokkal maga mögé dobta. Mikor végül befejezte nagy hírrel hirdetett előadóestjét, maga is nagy zavarban volt, s nem is sikerült - ahogy szerette volna - egyetlen hazai színházban sem elhelyezkednie. Nem úgy, mint volt feleségének, akitől még Pozsonyban elvált: Sunyovszky Szilviának. Sőt, nemcsak hogy nem sikerült gyökeret eresztenie egyetlen magyar színházban sem, de személye számunkra elnyelődött a sok ígéretes embert elnyelő végtelen időben. A föltoluló további emlékek Prágához kötődnek, mégpedig nem az első, hanem az azt gyorsan követő második útról. Ennek az írószövetségtől Csák Gyula volt a vezetője. Komolyan vettek minket, mert látogatásunk mindjárt egy tágas előadóteremben, cseh-magyar irodalmi találkozóval indult. Főleg prózai szövegek hangzottak el, esszék, tanulmányok, elemzések, eléggé elnyújtottan. Ezt megtörve, egy idő után párolgó virslit és hozzá zsemlét szolgáltak fel. Este viszont nagyszabású fogadást, afféle ünnepi mulatságot szerveztek, ahol kisebb pozíciójú politikusok is részt vettek. S ez adott alkalmat arra, hogy Bella Pistával, aki szintén a delegáció tagja volt, s akivel egyetemista korunktól ismertük egymást (és aki nagy csínyek kitervelője, nagy „ugrató mester" volt), egy közös, nagy „csínyt" vigyünk végbe. Velünk utazott egy magyarországi, Békés környéki szlovák költő, Filadelfi Mihály is, aki hibátlan magyarsággal beszélt, de szlovák nyelven írt, s magát a legnagyobb szlovák (tót) költőnek tartotta. Egyikünk sem tudott addig semmit sem róla, pedig furcsa neve ragadt a magyar fülekbe. Mint aki végre „övéi" között van, orrát egy kissé fennen hordta. Bella rögtön ki is szúrta, hogy ideális alany lesz az ugratáshoz. Mikor a fényes esti mulatsághoz készültünk, észrevette, hogy Mihály bement egy közeli WC-fülkébe. Mivel a fülke kívülről is zárható volt, gondolkodás nélkül ráhúzta a reteszt, s minden skrupulus nélkül jött velem a fényes terembe. Már hangzottak a tósztok, pohárköszöntők, egyesek már kistányérjaikkal sorban álltak a föltálalt finomságokért, ki figyelt hát arra, hogy Filadelfi Mihály már vagy fél órája verte a klotyó ajtaját, hogy valaki arra járó jótét lélek kiszabadítsa? Mi figyeltük az eseményeket, s mikor Filadelfi kivörösödött arccal előkerült, Bella ártatlan kifejezéssel tovább fokozta a heccet. „Hol voltál eddig, Mihály - mondta neki -, a szlovák miniszterhelyettes égre-földre keresett!" Több sem kellett a nagyzoló, elismerésre vágyó szerencsétlen embernek: járt körbe mindenkihez a nagy teremben, s fölajzva kérdezgette, hogy hol van, melyik a miniszterhelyettes? Végül belefáradt a hiábavaló kutakodásba, nagy búbánattal tudomásul vette, hogy a miniszterhelyettes már elment, s lerogyott mellénk egy asztalhoz, mert akkor HITEL