Hitel, 2019. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 8. szám - Múltban gyökerező jelen (Balázs Sándor beszélgetése Aknay)ános festőművésszel)

sokféle, méretben és tematikában egyaránt, elsősorban a 90-es évekből szárma­zó munkák, de egyáltalán nem a maradékok, hiszen néhány igen fontos alko­tásom is ebben a gyűjteményben szerepel. Már régóta terveztük, hogy egyszer majd bemutatjuk ezt a kollekciót, de az alkalom éveken át csak húzódott. Pedig én mindig is fontosnak gondoltam - és nem csupán saját alkotásaim miatt -, hogy a gyűjtemények nyilvánosságot kapjanak, bemutatkozzanak. Hiszen egy kollekció mindig akkor jó, ha látható, ha nem öncélú. Nagy örömünkre szolgál, hogy az MMA kiadásában erről az anyagról is megszülethetett egy kisebb ki­advány, hogy ne maradjon nyomtalanul. - És Kiskőrös, amely időben legelőbb adott helyet munkáidnak? Hogyan, milyen anyagból jött létre az ottani tárlat? - A kiskőrösi kiállítás más szempontból volt érdekes. A kiskőrösi Petőfi Szü­lőház Múzeum minden évben pályázatot ír ki, bizonyos kortárs gyűjteményt építenek képző- és iparművészeti alkotásokból. Kissé vegyes anyag, de vannak köztük kiemelkedő darabok. Évekkel korábban, még 2010-ben, éppen a MODEM- ben rendezett tárlatom idején felhívott a múzeum igazgatója, s egy korai, 1973-ban készült Petőfi-pasztellképem felől érdeklődött, hogy szeretné, ha hozzájuk kerül­hetne, noha nincs rá pénzük. Szeretem azt a munkámat, így aztán nem is váltam meg tőle az évek során. Ám úgy gondoltam, hogy tematikája miatt éppen Kis­kőrösön lesz a legjobb helye, így odaajándékoztam. Sőt, az egykori Vajdás Gubis Misivel együtt szitázott Petőfi-plakátunkat is átadtam. Aztán talán tavaly jutott eszembe, hogy szintén 1973-ból van nekem egy másik, keskeny kiállású Petőfi­­portrém is, az is a kiskőrösi múzeumba illene. Csakhogy azt már régen elaján­dékoztam egy buszsofőr barátomnak. Az ő édesapja meg Barcsay egy faluból jöttek el annak idején Magyarországra. Megkértem barátomat, hogy adjuk át azt is Kiskőrösnek, s cserébe felajánlottam, hogy munkáim bármelyikét választ­hatja helyette. A csere létrejött, így az a kép is a legmegfelelőbb helyre került­­ a múzeum és mindannyiunk örömére. Tulajdonképpen ez volt az apropója az ott rendezett, válogatott munkákból összeálló kiállításomnak. - Alkotótevékenységed egy folyamatként fogható fel. Hol tartasz ebben most éppen, 70 évesen? Tudható, hogy merre tovább? - Erre nagyon nehéz válaszolni. Most éppen ott tartok, és ezt másokkal is megosztottam, hogy kissé kiüresedve érzem magam. Ne csodálkozz, mondták többen, hiszen ez természetes egy életmű-kiállítást követően. Hogy milyen irányba tovább? Annyit azért tudok, hogy mivel építkező természetű alkotó vagyok, nagy kanyarok nem várhatók, ugyanis nem akarok megtanulni valami egészen mást csinálni. Egyik munkából majd jön a másik. Ennek ellenére azért izgulok minden, még a legkisebb kép előtt is, méghozzá iszonyúan. - A művek fogadtatása miatt vagy létrehozása előtt, közben? - Az alkotófolyamatról van szó, amikor elkezdem. Iszonyú drukkhelyzetbe tudok kerülni. És a jelenlegi, kiüresedett állapotom hasonló drukkot vált ki bennem, mert majd ismét fel kell tenni az első színt. Nem misztifikálom a hely­zetet, mert tényleg így van, így működik bennem a festő. Persze hosszú praxi­

Next