Hitel, 2019. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 8. szám - Alföldyjenő: Az Antikrisztus golgotajárása (Láng Csaba: Nietzsche-menet. Teremtés és szenvedés Nietzsche filozófiájában)

intenzív szellemi élet hajtóerejét. Előrebo­csátja: nemcsak a szenvedőt látja Nietz­­schében, hanem a menekülőt is a szenve­dés elől. Meggyőz arról, hogy a humornak híján levő filozófus öngerjesztett életes­sége, optimizmusa nem kedélyéből szár­mazott, hanem munkamódszereként mű­ködött. A kozmosszal azonosulva vetett el majd' mindenféle vallást, tudományt. A könyvtárnyi Nietzsche-irodalom (és a számos szépirodalmi mű, amely közvetve vagy közvetlenül Nietzschéről szól) arra késztette a szerzőt, hogy csak a legszüksé­gesebb forrásokból merítsen. Vizsgálódá­sai során eljut a szenvedés filozófusához, a második világháború végzetes lelki mo­tivációit elemző Simone Weilhez (a Radnó­ti Sándor által „szenvedő misztikusnak" nevezett Pilinszky ihletőjéhez), a Nietzsche­­értő francia Deleuse-höz s a német egzisz­­tenciálfilozófia nagymesteréhez, a Nietz­schéről könyvet író Karl Jaspershez - még sok név ide kívánkozik. Nemcsak a Nietz­­sche-befogadás történetéből (pl. Cioran), hanem költők, írók közül is, akikre hatott a filozófus életműve. A szenvedésben is nagynak látott Hölderlin a mindene volt (joggal). Örültem Láng Csaba József Atti­la remeklése, a Bukj föl az árból összehason­lító elemzésének is: kiemelt motívumai vitathatatlanul nietzscheiek. A szenvedés olyan megismeréshez vezette Nietzschét, amely sokszorosan megnövelte a zseniális gondolkodó ítéleteinek mélységét. Életfi­lozófiáját tápláló erőkultusza tisztán szel­lemi eredetű volt, ő maga esendő fizikumot örökölt. Az életben súlyosan neurotikus, egyesek szerint kóros elmebajban szenve­dő tudós az eufória és a depresszió olyan hullámverését élte meg, amelyet nemcsak vállalt, hanem tudatosan stilisztikai erény­­nyé is avatott bravúrokkal ékes költői prózá­jában. A szenvedést egy merész csavarással az élet, az életöröm szolgálatába állította, mely önkívületnek is, önélvezetnek is mondható gondolataihoz segítette. Egyik nagy kortársa, Baudelaire „mesterséges mennyországa" a lángelme kábítószerek­kel táplált felszításának is tulajdonítható - erre Nietzschének nem volt szüksége. Ha rokonságát keresem, a romantika sá­tanizmusára gondolok elsősorban, azokra a művekre, melyeknek hőse Istenből kiáb­rándulva a Gonoszhoz pártolt. Petőfit is becsülte: a kozmikus erők beavatottját lát­ta benne. Nietzsche a szenvedést használ­ta - ha szabad így mondanom - stimuláló szerének. (A nemi betegség teljesítmény­fokozó hatása tudtommal nincs bizo­nyítva, az csak az egyik fájdalomforrás Nietzsche örökös fejgörcsei és idegrend­szeri labilitása, indokolatlan dühkitörései és egyebek mellett.) A szépirodalmi eré­nyekben is gazdag filozófiai életmű fo­nák messianizmusnak minősíthető. Za­­rathusztra képében a filozófia művésze meghirdeti, hogy meghalt az Isten. Egy új embertípus, a felsőbbrendű ember ural­mát jövendölte, aki „túlságosan is emberi" tulajdonságait levetkőzve, kiforogja ma­gából a bűnpártoló Antikrisztust. Ennek útjából mindenféle akadályt, erkölcsi gát­lást, demokráciát és a túlvilági üdvösség­ben reménykedő vallást el kell söpörni, és (Marxszal egybehangzón!) a múltat el kell törölni, mi több, a történelmet el kell felej­teni. Néhány helyen mégis Jézus hívének tünteti föl magát: nem folyamatosan gon­dolja végig eszméit, hanem aforisztiku­­san, s ha ötlete úgy kívánja, korábbi véle­ményét aggálytalanul megfordítja, így ateistának is csak fenntartással mondha­tó. A mítosz nem összefüggő történet, in­kább jelképek felvonultatása. Elfogadhatatlan elveinek ellenére tisz­teletreméltón őszinte, kiváló kritikus. Ideo­lógia- és társadalombírálatában megszív­lelendő, filológusként is nagy elismerést érdemlő filozófusról, a gondolat és a fan­tázia hőséről van szó. Annyiban nem „ide­ológus", hogy nem indított mozgalmat, nem szőtt összeesküvést, nem szónokolt a tömegnek, s megvetette a sikert. Érzékeny idegrendszere az erőszak látványát sem bírta. Arról pedig mint „fantaszta" nem tehetett, hogy embertelen ideológiák elő­futárának állították be a XX. század né­mely diktátorai, ma pedig vélt nyomába 2019. augusztus 11.

Next