Hitel, 2019. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 7. szám - Bíró Gergely: Kőhant

nak hatott, így talán az sem okozott volna meglepetést, ha egyszer csak besza­kad alatta a gang. Vagy inkább elszivárgott volna a kövezet fogái mentén? Olyan ernyedten lógott a feje és mindene, mintha bármelyik pillanatban szét­­mállhatna. A segítők nehezen tartották a tehetetlen fiút, pedig alacsony volt, és sovány.­­ Lássuk a többi sebét. Vegyétek le róla a zakót, inget! Az egyik fegyveres levette a puskáját, és fejteni kezdte róla a ruhát. A sport­zakó hátán, a lapocka magasságában fekete udvarú, foszlott lyuk tátongott. A fiú keze remegett, alig boldogult az átvérzett ing gombjaival. - He­­­szólt Kicsihez a parancsnok­­, ha a fiúk elengednek téged, összeesel, semmi erőd, érted? A szemedet kilőtték, a homlokod is beszakadt... Nem tu­dom, hogy maradtál életben, de az biztos, hogy nem húzod már soká. Ha aka­rod, könnyítek rajtad. Kicsi eszméletén volt, megértette a parancsnok szavait, beszélni azonban továbbra sem tudott. A parancsnok várt egy darabig. - Mást mondok - szólalt meg újra. Elővette a pisztolyát, majd Kicsi jobbjába tette, és rásegítette az ujjait. - Csináld te, ha úgy jobb neked. Kicsi erőtlenül fogta a pisztolyt, jólesően meleg volt a markolata. Nehézkesen megemelte, de félúton elakadt a mozdulata, és visszaejtette a kezét. Fejével alig észrevehetően intett, hogy nem teszi meg. - Odaát, a kapu előtt áll egy önkéntes mentő - mondta valaki hátul. - Egy emberrel át tudom őt vinni. A parancsnok elgondolkodott. - Te leszel az - mondta végül a lódenkabátosnak. - Ha már nem kaparhattad el tisztességgel. Csak előbb visszaadod rá a zakót. Mozdulj! Kicsit szerencsésen áttámogatták az utca túloldalára. Egy felkelő utánuk szaladt, és a fiú zakójának zsebébe gyűrte a fürdőben talált, vérmaszatos sváj­cisapkát, homlokán a Kossuth-címerrel, amelyet néhány napja cipőbokszos do­bozból vágott ki egy asszony, és varrt fel. A ház első emeletén találtak egy orvost. Kicsinek, akit addig egy rozzant taliga deszkáira fektettek a földszinten, és egyikük ráborította a kabátját, alig volt már pulzusa, próbálta megszorítani az orvos hüvelykujját, hogy tudassa, még él. Kapott egy morfiuminjekciót, és az orvos azt mondta, talán fél órája lehet hátra, ha nem kerül kórházba. Sok vért vesztett, a sebei is súlyosak, nem lehet itt gatyázni. A két önkéntes, tizenéves gyerek, akiket a látvány nem ren­dített meg különösebben, és egy oroszul tudó katona vállalta, hogy fehér ron­gyot lobogtatva jelzik a szovjeteknek, akikkel tele volt a környék, hogy egy sebesültet engedjenek el a mentővel. Nem azok voltak már az utcán, akikkel kicsi tűzharcba keveredett. A pufajkások futó pillantást vetettek csak rá, és in­tettek, hogy vihetik. 30 HITEL

Next