Hitel, 2019. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 10. szám - Taxner-Tóth Ernő: Andalgások egy utcanév körül

szerepet. Miután megénekelte Damjanich nagy győzelmét (Szolnok mellett), a bu­kás után keserűen írta: „Törvény és igazság / Tán csak ámulat, [...] Tán nem is valóság / A Jézus tana, / Aki eljött, embert / Hogy megváltana" (Fohászkodás), nem maradhatott ki a Kossuth szavára Görgeyt árulással vádolók közül (Hon­áruló), és a „Habsburg-háznak vérkutyája" megfogalmazza a közös borzadást (Haynaudal). Betegségének elhatalmasodása előtt Nyugasztaló című versébe fog­lalja hitét egy jobb világban, amikor „meglesz a jók méltatása, / és a vétek fel­zokog. / Ha nagyszerű bírószék / Harsonája zúgni fog". Zárjuk ezt az ízelítőt ezekkel az egyszerű sorokkal és közhelyszerű kötelességteljesítéssel. E rövid összefoglalás azt szeretné kiemelni, hogy miközben jellegzetes fia volt a húszas évek elején kezdődő, a szabadságharcba torkolló korszaknak, lelkiereje, szemé­lyisége és mindenen túl végsőkig érvényesített kötelességtudata, mint magyar hazafinak, 1851-ben - szinte „utolsó leheletével - azt érezte fontosnak, hogy az ügy végső igazságába vetett hittel öntsön reményt az elkeseredettekbe. Irodalmi rangját vitái, tanulmányai és folyóiratai alapozták meg: a Conver­­sationslexikoni por, amelyben az Aurora Kör magához ragadta az irodalom szel­lemi irányítását, majd Az epigramma theoriája. Aztán a Kritikai Lapok, majd az Athenaeum. Sorra jelentek meg elvi jelentőségű tanulmányai. Emeljük ki a szín­játszás miatt a Magyar színbíráló számára késztett normateremtő művet és a Dra­maturgiai és logikai leckék című tanulmányt. A közönségsiker útján ekkor elinduló regényről úgy írt, hogy „alosztályait" is igyekezett meghatározni, s ha minden nem is maradt máig érvényben megállapításaiból, egyebek között abban egyet­érthetünk vele, hogy e műfajban 1833 legértékesebb alkotása Fáy András Bélteky háza volt. „Emeljetek kalapot előtte” „Néha találni az utczán egy férfit csendes, halk léptekkel ballagva, szemöldei mozdulatlan homloka elejére összevonva, szép, kifejezésteljes szemet merően maga elé szegezve, rendesen egy halavány, szelid arczú ifjú vezeti. Ez Bajza és gyermeke. Emeljetek kalapot előtte és haladjatok csendesen. Ő nem ismer sen­kit; nem ismeri önmagát sem." Jókai emlékképe valamikor az 1851 és 1858 közti időszakról rögzíti ezt a jelentet. Az utóbbi év márciusában Bajza temetése közel sem volt akkora esemény, mint Vörösmartyé. Felesége sok évvel túlélte. Mind­ketten belehaltak a feledésbe. Emléküket két sírkő őrzi a Fiumei úti sírkertben. És az utcanevek. 64 HITEL

Next