Hitel, 2019. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 7. szám - Lőkös István: Croatia vonzásában (Horvátországi emlékeim nyomában)

zületű írók, költők, politikusok. Tizennyolc után pedig Klaver Sándor Gralski a mártírrá lett Tisza Istvánt méltatja szép szavakkal: „...igen gyakran volt al­kalmam magyar államférfiakkal és miniszterelnökökkel beszélgetni. A kirob­bant világháború különösen sok lehetőséget kínált erre. Azért említem ezt, mert így találkozhattam gróf Tisza miniszterelnökkel, kinek személyében az egyik legnagyobb és legzseniálisabb államférfit ismertem meg. Társaságában s a vele való beszélgetés közben az ember szinte szüntelenül érezte intellektuális és jellembeli nagyságát. S noha töretlenül a valódi kálvinista hűvössége áradt be­lőle, őszinte, tisztességes és lovagias viselkedésével mégis megnyerte az embert. Nem itt van a helye, hogy megismételjem számos fontos kijelentését, amelyeket most is értékként tudok becsülni, mert azt mutatják, milyen gyorsan felismerte a dolgok valós állását, és milyen szigorúan ítélt. Igen, nagy és tisztességes em­ber volt." És Krleza! 1919 januárjában Adyt siratja el - értő méltatással áldozva a költő emlékének, majd meg a Halotti beszéd s a kuruc költészet veretes nyelve­zetét, az előbbi ősi zengésű akusztikáját dicséri, s Ady mellett a Nyugat jeleseit (Babits, Kosztolányi, Móricz)­­ Petőfiben és Adyban jelölve meg a „magyar iro­dalom lobogóit" (Petőfi i Ady, dva bajraka madzarske knjige). S ha még tovább lé­pünk az időben a közös múlt szépírói krónikáját kutatva, a corpus separatum, azaz Fiume magyar-olasz-horvát históriai pannójára fogunk rácsodálkozni Ndjeljko Fabrio Város az Adrián című regényében, legújabban pedig Zeljka Corak Himnusz-fordításának örvendezhetünk. E néhány improvizatív gondolat után következzenek az emlékek. * Zágráb: impressziók, találkozások 1965. Kék útlevéllel, vízum nélkül utazhatunk Jugoszláviába. Mégis csak van enyhülés. Barátaink­­ egy muzeológus-házaspár - társaságában, Matuzsálem korú, több százezer kilométert futott, megannyiszor „felújított" Skodával vá­gunk neki - vakmerően - a sok szép élményt ígérő utazásnak. Az első állomás: Zágráb, Szállás egy egyetemi diákotthonban. Az utazásra szánt három hetet arányosan kell beosztani. Zágráb utáni tervezett úti céljaink ugyanis: Fiume, Zára, Spalato, Raguza, Mosztár, Szarajevó, Belgrád, Pacsér. 1962-es első utam élményeinek és ismereteimnek birtokában - Zágrábban - már mi sem termé­szetesebb, mint felkeresni Krlezát. Szívélyesen fogad, s ezúttal is rám parancsol: „Beszéljen, kérem, magyarul!" Úti tervünkkel kapcsolatos információinkat hall­gatva csak mosolyog, aztán máris közli: „Hölgyeim és Uraim! Tizenkettőkor a Gradski podiumban várom magukat ebédre!" Barátom és felesége szabadkoz­ni próbálnak: „Nem akarunk terhére lenni", mire a Mester csak ennyit mond: „Lőkös! Tehát tizenkettőkor a Gradski podrumban. Maga tudja, hogy hol van." A Gradski podrum­­ elegáns vendéglő a „Jelacic piac" sarkán. Nem igazi pince (podrum), ám hangulatában van valami az errefelé oly divatos „konobakra", 2019. július 5.

Next