Hitel, 2019. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 12. szám - Garadnai Zoltán - Illyés Mária: Frangois Mitterrand elnök és Illyés Gyula találkozása 1982. július 9-én

Magyarországra hazatérve fenntartotta és bővítette francia kapcsolatait, el­tekintünk most a kiterjedt és sokszínű kapcsolathálózat neveinek említésétől. Családi szálak is fűzték Franciaországhoz (bátyja francia asszonyt vett felesé­gül). A két háború közötti párizsi látogatásai idején felkereste hajdani jóbará­tait, folytatta fordítói tevékenységét, köteteket tesznek ki próza- és versátülte­tései. Felsorolhatatlan egy rövid ismertetésben, hány művet fordított Georges Duhameltől, a fiatalon, a Szovjetunióban tragikusan elhunyt nagy tehetség, Eugene Dabittól Jean Gionéig. Franciaország német megszállása után szerkesz­tette és adta ki A francia irodalom kincsesházát (1942). Azt írta az előszóban: „Hogy fejezze ki háláját az ember egy nép iránt? Bessenyei, Petőfi óta hány magyar író gazdagodott a francia szellem kincsesházából? A fordítás tisztelgés is. Hálánk jeléül szeretném felmutatni ezt a tisztelgés-gyűjteményt a francia népnek, sorsa nehéz pillanatában." Munkatársa volt éveken át a Magyarországon kiadott, Balogh József szer­kesztette Nouvelle Revue de Hongrie-nak, amelyben magyar művek jelentek meg francia nyelven. Természetes volt, hogy amikor esély teremtődött arra, hogy Illyés Gyula tevékenyen részt vegyen a francia-magyar kulturális kapcsolatok alakításában, idejét és erejét nem sajnálta rá. Életében fontos mozzanat az 1946-1948 között kezdeményezett kultúrdiplomáciai tevékenysége, máig aktuális elképzelések alapján indította el. Magyar művek francia nyelvű fordítása, francia kiadók általi megjelentetése, megismertetése, francia-magyar sajtóiroda felállítása, fo­lyóirat kiadása, mind azt a célt szolgálta volna, hogy valódi, élő szálakkal fonja össze annak a két kultúrának a területét, amelyet szeretett és ismert. És azt is, hogy Magyarországnak a francia nyelvterületen kialakult rossz hírét, igazság­talan megítélését megváltoztathassa, mozgósítva fiatalkori költő és író kapcso­latait, magyarokat és franciákat egyaránt. Sajnos a megvalósításra végül nem került sor az 1948 utáni magyar politikai fordulat miatt. Ekkor a fordítás kapott ismét nagyobb szerepet, Racine, Moliére színdarab­jai és versek a francia költészet következő nemzedékeitől. A magyar társadalom és kultúra iránti csekély érdeklődés ellenére, amely a francia középszintű külügyi hivatalnokok jelentéseiből kitetszik, Francois Mitterrand elnök sokkal jobban ismerte a magyarországi helyzetet, mint a külügyi alkalmazottak. Az elnök nyilván közvetlen értesüléseket kapott a francia agy­követtől, Jacques Lecompt-tól, apám és családunk személyes jó ismerősétől, akivel mondhatnám baráti volt a viszonyunk. Apám Véronique Charaire-re vonatkozó mondata pedig, hogy „ennek a »négyszemközti« találkozásnak is ő volt a fő­ kicsinálója", azt jelenti, hogy férje és ő maga: családunk régi barátai közvetlen jó kapcsolatban voltak a nagykövet házaspárral, szerepük volt abban, hogy apám találkozása létrejött a francia elnökkel. Nem bizonyos, hogy a Kádár­korszak hivatalossága éppen apámat ajánlotta volna beszélgetőtársnak egy ilyen jelentős alkalomra 1982-ben, négy évvel a Szellem és erőszak betiltása és a Romá­niából őt ért támadások után. 2019. december 63

Next