Hód-Mező-Vásárhely, 1883. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)
1883-04-08 / 14. szám
kerületi, sőt remélhetőleg marad is ezen összegből, mivel téglát, homokot stb. maga ad a város. Nincs is egyéb baj, mint hogy félni lehet attól, hogy odafent sokáig intézik el ezen ügyet s nem lehet majd olyankor fogni a munkához, hogy télre még használható legyen a kórház. Ezért szükséges, hogy a felterjesztésben sürgetősen kérje a város az ügy minél gyorsabb elintézését, mert még az is megeshetik, hogy valami kifogást tesznek a miniszteri szakértők s új tervet kell készíteni. Az pedig szörnyűség lenne, ha e sokat hányatott ügynek ebben a stádiumban ismét meg kellene fenekleni. A kórház tervezetében van egypont, mely különös ügyeimet érdemel s igen nevezetes újítást képez, az árnyékszék-rendszer. Arról volt szó, hogy a nagy városokban használt s eddig legjobbnak ismert víz záros árnyékszékek alkalmaztassanak, tehát oly készülékek, melyek a bűzös és sokféleképen veszélyes anyagokat elzárják a lakó helyiségektől s az illető helyek tisztaságát bő vízzel való öblítések által tartják fenn. Ehez vízvezeték lett volna szükséges, minek létesitése sok pénzbeli kiadást s fentartása és a vele bánás sok gondot okozott volna. Szerencsére az egészségügyi bizottság egy tagja megismert a legutóbbi időben egy oly rendszert, mely olcsóbb, kevesebb bajjal jár s ami fő, még sokkal czélszerűbb, mint bármely más árnyékszók-berendezés; ez a Goldner-féle találmány, melynek lényege abban áll, hogy az ürülékanyagok megfelelő nagyságú víztartókba jutnak egy csövön s folytonosan viz alatt tartatván, meg nem rothadnak és igy aztán semmi szagot sem terjesztenek és veszedelmet nem okoznak, mivel levegővel nem érintkeznek. Az egészségügyi bizottság elfogadta e rendszert, mivel belátta czélszerűségét s így elmarad a vízvezeték készítése. Az elfogadott rendszer mellett hetenként vagy kéthetenként egyszer ki kell üríteni a víztartókat és friss vízzel tölteni meg, a kiürített anyagok aztán egyelőre emésztőbe jutnak, távol a kórház helyiségeitől, onnan pedig vagy a gyepmester által, vagy talán a közel eső földek, kertek stb. birtokosai által trágyaként, elszállíttatnak. A külföld legjelesebb szakértői állítják, hogy az ily Goldnerféle víztartók tartalma minden másnál czélszerűbb trágyát képez s hozzá koránt sem oly bűzös, mint az eddig szokásban levő gödrök tartalma. Ezen alkalomból azon javaslattal lép az egészségügyi bizottság a törvényhatósági közgyűlés elébe, hogy ezen Goldner-féle árnyékszékrendszert ismertesse meg a lakossággal. Ez igen helyes gondolat. Tudjuk, hogy vidéki városainkban mily elhanyagolt állapotban van az ily szükséghelyek ügye s az értelmesebbek, kik belátják ezen állapotok undokságát, sokszor gondolkoznak azon, mikor lehetne rajta segíteni, és legalább azoknak, kik az eddiginél helyesebb berendezést óhajtanak alkalmazni, valóban jó szolgálatot tesz a város, ha a mi viszonyaink közt is bátran alkalmazható árnyékszók-rendszert nyilvánosan ismertet és ajánl. Még fontosabbnak tűnik fel ez a dolog, ha meggondoljuk, hogy nem csak az illető helyek undoksága és bűze, hanem az összegyűlendő, rothadó tömegek leirhatlanul káros hatása, a föld megfertőztetése, a ragadós nyavalyák főfészkei, a lakások levegőjének tisztaságát megtámadó kigőzölgések szűnnek meg akkor s hihetőleg egy csomó megbetegedés marad el, ha ezen vagy más czélszerű árnyékszék-rendszer elfogadtatik s elterjed. Sok ilyen történt már más országban , ezért méltó követni a külföldi tapasztalásokat. Mi a magunk részéről ajánljuk a közgyűlésnek, hogy elfogadva ezen javaslatot, nyomassa ki a Goldner-féle árnyékszék-rendszer leírását, ellátva egy érthető rajzzal is s adjon abból egy példányt a polgármesteri hivatal mindenkinek, ki építkezési szándékát jelenti. Talán még több példányban is lehetne terjeszteni. Ugyanezen alkalomból javasol még két más dolgot is az egészségügyi bizottság; egyik, hogy a rendőrség terjessze ki figyelmét a gondozatlan állapotban levő (kellőleg nem takarított) s így közveszélyes helyeket képező árnyékszékekre, másik, hogy a gödrök kiürítésének díját szabja meg a város, ne a gyepmester tetszése. Mindkét indítványnak értelme van s haszna lesz; az egyes háztulajdonosok épen úgy tartoznak a közegészségügy érdekében gondot viselni azon helyiségekre, ahogy sertéshizlalás vagy tőzegkészítés által a levegőt fertőztetniök nem szabad; pedig ez a két utóbbi dolog csak kismiska az árnyékszékek veszélyességéhez képest, tehát méltán követelheti a város a gyakori tisztításban álló gondozást. De viszont tartozik a város arról gondoskodni, hogy ez méltányos díjért történhessék, tehát megszabni a gyepmestert illető díjat, lehetőleg alacsonyan. Különben is szaporodván az ilyen munka, kevesebbnek kell lenni a díjazásnak. Ezt a két javaslatot is ajánljuk elfogadásra s reméljük, hogy a rendőrség örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a közegészségügynek hasznát tegyem ily aprólékos, sokszor visszataszító, sohasem vonzó s mindig rosz szokásokba ütköző intézkedések által haladhatunk, apró lépésekben, azon közegészségi állapot felé, melyet az orvosok és gondolkozó hazafiak óhajtanak s melyet majd akkor érünk el, ha Vásárhelyen ezer emberből nem 35, hanem 15 hal meg évenként! I. J. Ez a mi szegény ovodánk. (Folytatás.) A sorsjáték szerencsésen sikerült, a menynyiben 1600 Zrt tiszta jövedelmet adott, melyből a még fenn levő adósság visszafizettetett s az intézet a Fröbel-féle foglalkoztató eszközökkel fölszereltetett, ügy de az intézet alaptőkéjére semmi sem maradt meg s igy ismét azon kellett törnie a fejét a választmánynak, hogy az évi szükségleteket előteremtse. Az elnök az intézet vezetővel együtt elindult a városban pártoló tagokat gyűjteni. Bizony nagyon kellemetlen megbízatás volt ez, mert habár ekkor is többen találkoztak oly buzgó emberbarátok, akik meghozták az ő szerény áldozataikat a város ezen magasztos czélú társadalmi intézetéért, nagyon sokan találkoztak épen a tehetősebb családok között olyanok, kik hidegen utasították el őket, sőt egy pár gazdag egyén még azt sem restellette szemükbe mondani, csakhogy megszabaduljon a kéregetőktől, hogy nekik nem jár gyermekük az óvodába, mert az nem a „főbb rangúak“ gyermekeinek való, hanem csak a szegény népnek. Ily nyilatkozatokkal nem igen lehetett segíteni a mi szegény óvodánk anyagi helyzetén, de azért azon buzgó egyének, kik a kisdedóvó-egylet élén állottak, azt mondták : nem lehet az, hogy ezen intézet a városi hatóságnak is mostoha gyermeke legyen s folyamodtak az uj törvényhatósághoz, hogy az évenkint biztosított 200 frt segélyt emelje föl 500 írtra. A kérelem támogatására felemlítették, hogy az óvoda e városnak közös (községi) intézete, melybe felvétetik rang- és hitfelekezetre való tekintet nélkül a város minden polgárának gyermeke, a szegényeké ingyen is, s ha a város a hitfelekezeti iskolák több tanítóját fizeti, annál méltányosabb volna az óvoda vezető fizetéséhez is ép oly összeggel járulnia. A törvényhatóság nem térhetett ki a kisdedóvó-egylet kérelmében felhozott meggyőző indokok elől s az 500 frtot már megszavazta volna, midőn a végzés kimondása előtt néhány tájékozatlan és korlátolt észjárású egyén, nem értvén meg a kérvényből, hogy miféle társadalmi intézmény az, aminek fenntartására a segély kéretett, közbe vágott a demagógia fegyverével, s kiabálásaikkal sikerült nekik oda vinni az ügyet, hogy a 200 frt évi segély 500 frt helyett csak 350 frtra emeltetett fel. A kisdedóvó-egylet tehát nem érte el czélját s továbbra is nagy gondok és nélkülözések között kellett e város javára szolgáló óvodát fenntartania. S midőn azt remélte a kisdedóvó-egylet, hogy a városi hatóság előbb utóbb tudatára ébred annak, hogy egy olyan üdvös czélú intézetet, melyet az egész mivelt világ s különösebben a hazai társadalom s hatóságok oly forrón karolt fel, e város sem hagy elveszni, sőt felismerve e téren elkövetett nagy mulasztását végre teljesen felkarolja s biztosítani fogja fennállhatását és felvirágozhatását, akkor a törvényhatóság tagjai között ismét találkoztak oly korlátolt felfogású és rosz akaratú egyének, kik 1874-ben a két évvel azelőtt az óvoda fennállásáig biztosított 350 írtból a 150 frtot néhány szavazattöbbséggel elvették e szegény óvodától, mintegy azt akarva, hogy bukjék meg. Da azért nem bukott meg az intézet. A Kérelem városunk közönségéhez! A „Bánfalva-vidéki méhész-egylet“ szíves közreműködésével f. évi június havában tánczmulatsággal egybekötött méhészeti kiállítás rendeztetik városunkban. A rendező-bizottság úgy a kiállítás, mint a tánczvigalom érdekessé tételére mindent elkövetni igyekszik; ugyanazért ez utóbbinak sorsjátékkal való összekötését határozta el, s úgy a kiállítás, valamint a tánczvigalom és sorsjáték tiszta jövedelme az okszerű méhészet fejlesztésének czéljaira lesz fordítandó. Hogy ezen mozgalom kellő sikerre vezessen, ez mindnyájunknak érdekében áll; ugyanazért városunk közönségének erkölcsi és anyagi támogatására alulírott rendező bizottság nem csekély mértékben számit, sőt meg van győződve arról, hogy lelkes közönségünk ezen támogatása ezúttal sem fog elmaradni s ezen meggyőződésében biztos sikert remél. Városunk mélyen tisztelt hölgy koszorújához intézzük elsősorban kérelmünket, mint amely koszorúnak egy része nemcsak, hogy a sorsjáték eszméjét mondhatja magáénak, hanem eddig is a mozgalom megindultával már mintegy 40—50 nyereménytárgyról biztosította a rendező bizottságot s arra kérjük, kövessék a nemes példát s kegyeskedjenek, nem annyira anyagi áldozattal, mint inkább némi fáradsággal járó bármily kézimunkát a nemes czélra ajándékozni. — Hölgyközönségünk igen jól tudja azt, hogy a női kézimunkák sokszoros értékkel bírnak mindenki előtt; ezek az érdeklődést a sorsjáték iránt tízszeresen fokozzák s igy városunk hölgy-koszorúját az elért siker feletti érdemből oroszlán-rész fogja megilletni. Hasonló a kérelmünk kereskedő, iparos és gazda közönségünkhöz. Ajándékozzon, — kérjük, — a nemes czélhoz kiki tehetsége szerint bármit, bármily csekélységet, ami megerőltetésük nélkül ajándékozhat; a rendező-bizottság köszönettel fogad mindent, ami csak egy nyeremény-tárgy értéket képvisel. — Az így beérkezett nyeremény tárgyak mennyisége és minősége fogja meghatározni azt, hogy a rendező-bizottság járuljon-e és mennyivel a sorsjátékhoz szükséges nyereménytárgyak beszerzéséhez. Annyit előre is jelezhetünk, hogy a rendező-bizottság gondoskodni fog egy főnyereményről. Fenti kérelmünket ismételve, felhívásunkat azon reményben zárjuk be, hogy minden nemes czólért buzdulni tudó közönségünk áldozatkészsége ezúttal is megkönnyítendi törekvésünket s a siker ezúttal is közönségünk érdeme lesz. Gyűjtő ív a rendezőbizottság minden tagjánál lesz elhelyezve, akik pedig azokon kívül gyűjtésre fognak felkéretni, azok névsora a jövő számban közölve lesz. Kelt a rendező bizottság üléséből. Kovács Lajos, Launer Gusztáv, r. biz. elnök, r biz. jegyző által kiállított fedeles hintó tömeges látogatót vonz az egylet helyiségébe, akik nem is készek a kiállítókat dicsérettel elhalmozni s bírálataikat nyilvánítani. A kiállítók száma azóta szépen gyarapodott s ez idő szerint a következő tárgyak vannak kiállítva: u. m.: 1 drb. fedeles hintó, kiállítók Sz. Nagy Sándor kovács és Albert Tamás bognár, 2 drb. kettős eke, melyek közül az egyik uj kiállítású s gazdák véleménye szerint kisebb birtokosok részére nagyon ajánlható, kiállítja Sz. Nagy Sándor kovács, 1 drb. 15 soros vetőgép, kiállítja Patócs István kovács, 1 drb. csavarmetsző, kiállítja Imre Mihály lakatos, 16 db. férfikalap, kiállítja Pásztor Imre kalapos, s végre 1 drb. diós kosár, kiállítja Pap Ferencz karkötő. A kiállított czikkek mielőbbi megtekintésére annál is inkább felhívom közönségünk figyelmét, mert ezen czikkek közül Sz. Nagy Sándor kettős ekéi a szentesi eke-versenyen részt veendő 9-én azaz hétfőn reggel útnak indíttatnak. A fentebbivel kapcsolatban örömmel hozom tudomására kiállító és a látogató közönségnek, hogy a hely szűke miatt tapasztalt hiány, amely az eddigi kiállításnál mindannyiszor, ezúttal pedig különösebben bebizonyult, pótolva lesz az által, hogy az iparegylet választmánya, mint azt az e számban olvasható pályázat is bizonyítja, egy oly kiállítási terem építését határozta el, amely nyári és téli tánczvigalmakra is kitűnő szolgálatot tesz, a következő kiállításon tehát helyszűke miatt már nem lesz oka panaszkodni sem a kiállítóknak, sem a látogatóknak. Hunvásárhely, 1883. április 5-én. Kovács Lajos, ip.-egyi jegyző. TARCZA. Székhelyi Mailáth György. A magyar nemzet gyászt öltött; nagy vesztesége van. Az emberi nyelv szegény azon sajgó fájdalom kifejezésére, mely az ország első birájának s a tiszta érzésű nagy hazafinak gyászos kimúlta miatt a haza minden polgárának keblét eltöltötte volna még akkor is, ha a nagy férfiú életfonalát nem gaz gyilkosok orv keze tépi vola szét. Annál fájdalmasabban hatott mindenkire a kétségbeejtő, vérlázító indok tett elkövetése folytán bekövetkezett gyászesemény, melynek híte az igazi részvét egész nagyságával nehezedett reánk. Szép és dicső múlt áll az elhunyt mögött. Egy hazafias küzdelmekben, az eszmék harczában lezajlott élet múltja csendesebb pihenőt nyújtott számára az élet későbbi napjaira, s íme, gyilkos kezek kiolták belőle a nemes lelket. Most már a rideg hantok takarják kihűlt tetemeit. Egy egész nemzet fájdalmas könye öntötte a nemes porokat borító koporsót. A ravatal talapzatát teljesen elborította a koszorúk özöne, melyeket az egyre-másra érkező küldöttségek helyeztek el. A sok koszorút nem voltak képesek mind elhelyezni a ravatalon. A temetési szertartás impozáns részvéttel ment végbe. Deák és Arany temetése óta nem volt ily fényes gyászünnepély a fővárosban. Nem csak a főváros, hanem az egész ország részt vett az ország bírájának temetési szertartásában. A főváros épületein gyászlobogók lengtek. A vidéki küldöttségek, az egyletek, vármegyék, városok, hatóságok képviselői díszmagyarban jelentek meg. A roppant díszes temetésen képviseltette magát a magyar király, jelen volt József főherczeg, a miniszterek, a főméltóságok, a képviselőház tagjai, a curia, a semmitőszék, a királyi tábla tagjai stb. A temetési szertartást az ország herczeg bibornok prímása végezte fényes segédlettel. A halottal az osztrák államvasút állomásáig haladt a kísérők óriási tömege, s ott a készen váró vonatra helyezték a koporsót és Zavarra a családi sírboltba vitték, hol elhelyeztették örök nyugalomra. Mailáth György 1818-ban született Pozsonyban, hol atyja akkor megyei alispán volt. Az alkotmányos élet küzdterére igen fiatal korában lépett, mert már 21 éves korában Baranya vármegye másod alispánja és országgyűlési követe lett. Az országgyűlés után első alispánjává választotta meg Baranya vármegye s mind a közigazgatásban, mind a politikai, társadalmi viszonyok reformálásában Mailáth szellemének jótékony befolyását gyakran volt alkalma tapasztalni. Az 1843/4-iki országgyűlésen ismét a követi táblánál jelent meg s az akkori nagy fontosságú vitákban már tevékeny s kiváló részt vett s még politikai ellenfeleinek is kivívta elismerését. Az országgyűlés után Baranya vármegye főispáni helyettesévé neveztetett ki; majd hat havi szabadsággal nyugati Európát utazta be s a műveit külföld politikai életének közvetlen szemlélete által gyarapitá tanulmányait. 1847-ben Baranya megye főispánja lett. Az 1848 után beállott szomorú időkben ő reá nézve is elzáródott minden hatáskör. Az akkori abszolutisztikus kormány férfiaknak hozzá intézett felhívásai teljesen sikertelenek maradtak s Mailáth a magányba vonult, hogy gazdaságát rendezze s politikai és irodalmi tanulmányait folytathassa mindaddig, míg azok igénybe vételére ismét alkalmas tér és idő kínálkozik. Az 1860-ik évben összehítt birodalmi tanácsba a meghívást végre elfogadta s ott kellő erélylyel és értelemmel védte az alkotmányosság ügyét általában s Magyarország érdekeit különösen. Halála alkalmából még az „Egyetértés“ czimű függetlenségi párt is így nyilatkozik róla : Mailáth György politikai szereplése tulajdonképen 1860-ban kezdődik az u. n. „verstörter Reichsrath“-ban. A mennyiben e sajátságos alkotás a testületben, mely annyi boszúságot és visszatetszést keltett az országban, tér nyílhatott Magyarország történelmi jogaira is rámutatni, Mailáth rámutatott: Apponyi, Barkóczy, Szécheny stb. és ők voltak a magyarok közül azok, kik a „Reichsrath“-ba belementek, s egyéni súlyuk csakhamar az ő részükre szerezte meg a vezérlő szerepet, köztük pedig Mailáth volt a legkiválóbbak egyike. Belépésükről, szereplésükről még nem alkotta meg végleges véleményét a história, de annyival már tisztában lehetünk, hogy elhatározásuk nagy bátorságra mutató tény volt s igazságtalanok volnánk megtagadni a tiszta hazafiság motívumát. Nagy érdeme volt ő neki az 1860-iki októberi diploma létrehozásában, mely a 12 évi abkörülötte csoportosult kevés számú egyesek áldozatkészsége, erélye és buzgalma a város kimondhatatlan kárára és szégyenére való tekintetből nem engedte megsemmisülni. Munkáltak érdekében tovább is csendesen és nemes munkásoknál erőt adott nekik az ,a hit és öntudat, hogy az óvoda fenntartásával a város javát mozdítják elő. A következő évben egyenesen a magas kormányhoz folyamodtak, feltárták az itteni társadalmi viszonyokat, bebizonyították az óvoda életképességét és államsegélyért esedeztek. Trefort A. közoktatásügyi miniszter úr ő kegyelmessége kegyes volt meghallgatni az alázatos kérelmet, atyai jó szive megszánta az ügybuzgó férfiakat, kik az óvoda ügyeit intézték s 500 frt államsegélyt utalványozott az intézet évi szükségleteinek némi fedezésére. Áldja meg értte a jó Isten! Az óvoda tehát tovább folytathatta magasztos feladatának megoldását s ügyeinek intézői még kamatra is adhattak ki néhány száz forintot mindaddig, mig ahoz apródonként hozzá nem kellett nyúlni az ismét beállott szükség miatt. (Folyt. köv.) Az iparegylet újabb kiállítása. A hunvásárhelyi iparegylet szokásos kiállítása folyó hó 1-én kezdetét vette s az épen ezen napon Sz. Nagy Sándor és Albert Tamás urak . A hódmezővásárhelyi gyakorló mintagazdaság kísérleti telepén 1882-ben termesztett eladandó magvak. 1. Koránérő székely tengeri. E kukoriczafajtát a gazdasági irók méltán igen nagy vívmánynak nevezik. A kukoricza a két nyomásos gazdasági rendszerből a háromasba való átmenetkor szokásba vett ugar helyét volt hivatva pótolni. Ámde nagy hiba volt az, hogy az ugart pótló kapásnövények eleme igen későn hagyván el a talajt, későn lehetvén a szántást-vetést végezni, a búza utána, még ősszel eléggé meg nem honosodhatott. Innen volt azután, hogy a mi kukoriczánk után a búza — legtöbb esetben kevesebb termést adott, ha hosszú és jó, enyhe ősz nem következett reá. — A székely tengeri, külseje és fejlődése után ítélve a mienktől származott s hihetőleg hazánkból vitetvén a székely földre, az ottani rövidebb tenyész időhöz acclimatizálódott s hamarább, — igy gyakorló mintagazdaságunkban már augusztusban — megérik. Ha pedig a székelyek földjéről jutott volna hozzánk a kukorica, akkor a mi tenyészidőnk hosszúságához idomult, de mindkét esetben időnként fajta frissítést kellene hozatnunk székelyföldről a meghonosítás után is. A korai székely tengeri felülmúlja a pignolettót és cincuantinót, sertéseink pedig jobban szeretik. E kukoricafajtát Szentkirályi, jeles magyar gazda melegen ajánlotta gazdaközönségünk figyelmébe; múlt évben Jeney Géza barátunk terjedelmes és nagy fáradsággal egybeállított értekezést tartott arról gazda-egylétünkben s gyakorló minta-gazdaságunkban próba-termesztést, tevén, ajánljuk azt gazdaközönségünknek. Vetése: egy borázdával közelebb, mint a mi régibb tengerink, de a sorokban meg kell tartani az eddig divatozott 18—20 hüvelyk távolságot. Magja kapható alálkottnál: literje 20 kr. Folyó évben e kukoriczafajtából egy, 4 és fél holdas táblánk lesz az iskola gazdaságban, felhívjuk arra gazdaközönségünk figyelmét. 2. Mohar. Igen hálás takarmánynövény; takarmánytengerivel, czirokkal keverve mint jeles zöld takarmány két kaszálást ad; tisztán vetve szénának csinálva, lovak számára kitűnő, literje 10 kr. Vetni akkor szabad, midőn már fagytól nem tarthatunk. 3. Baltacím. A herefélék családjában harmadik testvér. Mig a luczerna és herétől, zölden etetve, a kérődzők felfúvódnak, addig ettől nem kapnak dobkört. Igen jó két kaszállatot ad s 3 évig is szépen diszlik. Literje 5 kr. Lehet felülvetni a gabonafélékre is ha azok a talajt jó erőben hagyták el, szolutizmusnak lett megölő betűje. A beállott uj viszonyok között Mailáth György szemeltetett ki a kir. tárnoki méltóságra s 1861-ben, mint ilyen a felső házban az ország zászlósai sorában a legdíszesebb helyek egyikét foglalta el. A sors ,úgy akarta, hogy ez országgyűlés eredmény nélkül oszoljon szét, de még az utolsó ülések egyikében tartotta Mailáth egyik legfényesebb beszédét, mely egész politikai meggyőződését, mintegy programmját foglalta magában. Az a munka, mely Mailáth tevékenységét a 60-as években jellemzi, a nemzet boldogítására volt szánva. A nemzet megérte, amire vágyott: alkotmányát, szabadságát, szeretheti koronás királyát. Nem csoda tehát, hogy ahova csak a borzasztó hit eljutott, mindenütt általános a részvét nemzetiség és pártkülönbség nélkül, mert Mailáth tettei, érdemes a hazában nyitott könyv, melynek lapjai a hazafiak szeme előtt áll. Mailáth pártok, országos pártérdekek szolgálatában nem állott; előtte magasabb czélok eszménye, a nemzet és uralkodója közötti benső viszony szilárdítása lebegett. Ennek a nagy, fenséges ezólnak szentelte egész életét s midőn főkanczellári működése államférfiul tapintatáról tesz tanúságot és a közvélemény elismerését vívta ki részére, országbírói állásában is általános elismerés, és tisztelet környezte mind felülről, mind pedig alulról. Mailáth György emléke elévülhetetlen nyomokat hagyott a magyar nemzet történetében s áldott leend az!